Titkok erdeje

52. rész

Ben nem ébredt fel a csengőszóra, így a nappali kanapéjára telepedtünk le vendégünkkel. Éreztem, hogy baj van, s láttam Sebastianon is a feszültséget. Egyikőnk sem így képzelte a mai napját, hiszen délután Kimiékhez van meghívásunk. Valószínűleg az a terv is dugába dőlt…

- Stephanie, én nagyon örülök neki, hogy itt vagy és meglátogattál minket, meg minden, de látom rajtad, hogy nem céltalanul jöttél. Baj van? A picivel van baj a hasadban? – záporoztak a legidősebb Vettel testvér fele a kérdések Sebastiantól.

- Anya azt mondta, hogy ne jöjjek ide, úgyis előbb-utóbb megtudjátok a dolgokat. Nekem így azonban nem lett volna tiszta a lelkiismeretem, hogy mindezeket elhallgatom előletek. – magyarázta szomorúan.

- Stephanie mondhatom ezt az öcséddel együtt szerintem, hogy nem értjük mire akarsz kilyukadni. – magyaráztam neki türelmesen, mialatt Sebastian megfogta a kezemet, és a hüvelykujjával simogatni kezdte azt.

- Tudom, hogy nem szoktál bulvárt olvasni, így megmondtam Anyának, hogy ez nem derül ki számodra egyhamar, főleg úgy, hogy most itthon vagytok. Ne haragudjatok, hogy csak így idepofátlankodtam hívás nélkül…

- Steph mond el mi történt. Annyira szörnyű csak nem lehet… – nézett rá lágyan Ő.

- De az… hidd el… - tett le elénk egy német újságot, amin Sebastian volt az elején, s hatalmas betűkkel feltüntetve a cím: „Zabigyerek!”

Megmerevedtem ültőmbe, ahogy a szemeim gyorsan végigfutottak a sorokon. Hitetlenkedve ráztam a fejem, hiszen én tudtam a legjobban, hogy mindennek, amit leírtak a valósághoz egyáltalán semmi köze sincsen. Nem mertem Sebastianra nézni…

- A cikk arról szól, hogy biztos információkból tudják, hogy Ben nem a te fiad. – mondta az öccsének – Leírják, azt is, hogy valószínű valamilyen betegségbe szenved, mert nem mutatjátok meg. Egyesek tudni vélik, hogy Down-szindrómás…

- Jézusom… - suttogta mellettem – Lili… Kicsikém… ne vedd magadra. Én tudom az igazságot – fordította maga felé az arcomat – Ne sírj… - törölte le a kibuggyanó cseppeket.

- De… a mi Kicsink… a Kisfiúnk… - rázkódott a vállam a visszafojtott sírástól, mialatt kapaszkodtam belé.

- Beszélek Brittával, és Helmuttal. Bepereljük az újságot. Nem engedem, hogy bántsanak titeket… - nézett a szemembe, majd egy lágy csókot adott a számra.

- Annyira sajnálom Lili… - ült le mellém Stephanie, és megfogta a kezemet – Én még elképzelni sem tudom, hogy mit érezhetsz most…

- Mond, hogy képesek ilyen szörnyűséget leírni? Ezeknek az újságíróknak nincs szívük? – néztem rá életem szerelmére.

- Mindent a magas eladásért… - húzta el a száját, de nem engedett el engem.

- Azaz igazság, hogy ez még nem minden… - szólalt meg félve a lány.

- Hogy? – néztem én is rá Sebastian karjaiból.

- Hogy érted azt, hogy ez nem minden? Mi van még? – nézett Ő is nagy szemekkel testvérére.

- Szóval… ez… - tett le elénk egy halom újságot.

Sebastian és némelyiken Hanna volt a címlapon, s a főcímek azt hirdették, hogy a kétszeres világbajnok apai örömök elé néz. „A titkos barátnő terhes” „Hanna babát vár!” „Kétszeres világbajnok, kétszeres apa” A világ forogni kezdett velem, mindez már nagyon sok volt. Felpattantam a helyemről, és az ablakhoz sétáltam. Nem akartam megszólalni, hiszen ez nem rám tartozik, mégis becsapottnak éreztem magam. Úgy éreztem, ha ez igaz, akkor én megbolondulok… Nekem ez már sok. Hanna mindenáron azon van, hogy szétválasszon minket. Sebastian azonban nagyon hallgatag volt, így felé fordultam, de Ő csak az újságokat lapozgatta falfehér arccal…

- Sebastian… - mentem oda elé, s akkor Ő lassan felém fordította az arcát, s a szemembe nézett.

- Ez nem igaz, remélem, tudod! – kezdte azonnal, odajött hozzám, s megfogta a kezemet – Én Hannával már vagy öt hónapja nem voltam együtt! Mióta augusztusban összeköltöztünk, még meg sem csókoltam, ennek pedig már három hónapja. Lili… Szépségem, én téged szeretlek! Veled akarok lenni, és a fiúnkkal. Ha Hanna terhes az a gyerek nem tőlem van! Én vele mindig elővigyázatos voltam… - simogatta az arcomat, és magához húzott.

- Szeretlek… - suttogtam, de a torkomat szorította a sírás az előbbi monológja miatt.

- Van azonban még valami… - nézett ránk félve Stephanie.

- Jézusom Stephanie! – lett kissé mérges Ő – Mi történt még?

- Melaniet kezdtük jobb belátásra bírni, Lili szüleinek esete kapcsán Hanna barátságát illetően. De az a nőszemély valahogy mégis megmagyarázta neki, hogy háborúban és szerelemben mindent szabad, úgyhogy most otthon ismét áll a bál. – sóhajtott hatalmasat a legidősebb Vettel testvér.

- Mond, hogy tudta neki ezt megmagyarázni, hiszen látta, hogy a drága kis barátnője mit tett velünk? – ment benne fel a pumpa, kezdett járkálni a szobában.

- Fogalmam sincs Sebastian… elhiheted…

- Én vagyok a hibás… én tehetek mindenről. – kezdtem magamra vállalni az egészet.

- Kicsikém nem tehetsz te semmiről. Hidd el, ne ostorozd magad, túl leszünk ezen valahogy. – lépett oda hozzám.

- Lehet, míg nem csitulnak a kedélyek, külön kellene költöznünk… - vetettem fel félve az ötletet.

- Erről hallani sem akarok! – csattant a hangja – Szerelmes vagyok beléd, és nem akarok külön menni! Most kaptalak meg téged… ebből nem engedek!

- De csak addig, míg…

- Nem! – a hangja vészes volt.

- Neked akarok jót! – ment fel bennem is a pumpa – Nem lenne ez több pár hétnél, és lehet Melanie is megbékélne a helyzettel!

- Nem! Nem fogom engedni, hogy neki legyen igaza! Még a végén az lesz, hogy megcsalsz valakivel! Nem érdekel egy hisztis, elkényeztetett fruska! – kezdett a feje vörösödni, a szemei szikrákat szórtak.

- A testvéredről beszélsz! – akadtam ki.

- Nem érdekel! – vágott vissza.

- Gondolj legalább a fiúnkra!

- Én pont, hogy rá is gondolok! Nem érdekelnek a kifogásaid, és nem mentek sehova! Téma lezárva! – robogott ki a nappaliból, majd hallottam, hogy a garázsban az egyik autó motorja felbőg, majd nagy sebességgel elhajtott.

Lerogytam a kanapéra, és a kezeimbe temettem az arcomat. A szemeimből a könnyek folyni kezdtek. Nem hiszem el, hogy Hanna és Melanie miatt veszekszünk…