Titkok erdeje

54. rész

Egy hatalmas ház előtt álltunk meg, de Sebastian nem állította le a kocsit. Döbbenten néztem a hatalmas épületet, kicsit sem hasonlított egy nyaralóhoz.

- Megérkeztünk… Lili… - fordult felém Ő – szeretnék mutatni valamit, mielőtt lepakolunk, nem baj?

- Dehogy! – mosolyogtam rá – Még úgyis meg kell emésztenem ezt a kis nyaralót… - húztam el a számat, Ő meg hangosan kacagott.

- Mutatok akkor valamit, s bízom benne az majd jobban fog tetszeni. – nézett rám csillogó szemekkel.

Alig mentünk egy kicsit, mire lepakolt egy nagyon szép, hangulatos, barátságos ház előtt. Kiszálltam a kocsiból… teljesen elvarázsolt a hely.

- Hogy tetszik? – nézte meg először a házat, majd a tekintetemet kereste.

- Ez a ház valami gyönyörű! – adtam meg őszinte válaszomat.

- Ennek nagyon örülök. – lépett oda hozzám, és magához ölelt.

- Kié? – fürkésztem a tekintetét.

- A miénk… - suttogta.

- Komolyan? – döbbentem meg.

- Igen… én is most vagyok itt másodszor. – ölelt még szorosabban magához.

- Nagyon szép ház. – mosolyogtam rá, és szerelmesen bújtam hozzá – Bemegyünk?

- Igen… - csillogott a szeme.

Kulcsot kivette a kocsiból, majd a ház ajtajához mentünk. Kinyitotta, majd a riasztót levette, s beléptünk. Nagy szemekkel néztem körbe… teljesen lenyűgözött a látvány.

- Ez nagyon szép… - forogtam körbe a nappaliban.

- Nagyon bíztam abban, hogy elnyeri a tetszésedet. – húzott magához.

- Szeretlek… - csókoltam meg - Ugye nem fogunk Kimiék nyaralójába menni?

- Nem… itt maradunk… - kapott fel az ölébe, és sétált velem fel az emeletre – Most pedig megmutatom a hálónkat…

- Az egy nagyon fontos helyiség… - kacérkodtam vele, miközben már a nyakát csókolgattam.

- Én is úgy vélem. A bepakolással ráérünk, nem? – vigyorgott ellenállhatatlanul, miközben ki nyitott egy szobaajtót.

- De rá ám… előtte még megmutatod a hálót…

Két napja voltunk már itt, és nagyon ritkán hagytuk el a hálószobánkat. Boldog voltam… azonban csak egy valami árnyékolta be ezt… nagyon hiányzott nekem Ben. Sokszor gondoltam rá, hogy vajon mi lehet vele, hogy érezheti magát… észrevette-e, hogy nem vagyunk otthon…

Seb ma elment boltba, mert a hűtő eléggé meg volt csappanva. Így egyedül maradtam, s pár könnycseppet ejtettem babám hiánya miatt. Beszéltünk Ginával és Kimivel egy nap többször is, de akkor is hiányzott, na.

A kanapén ülve is hallottam, hogy szívszerelmem hazaérkezett. Mosolyogva álltam fel az ülőalkalmatosságról, és arcomat megtörölve mentem az ajtó felé. A nappali bejáratánál azonban megtorpantam. Ott állt életem szerelme velem szemben kezében a babánkkal.

- Ajjja!!! – kiabált nekem boldogan, én azonban lefagytam. Éreztem, ahogy a szemeimből potyogtak a könnyek. Seb nem tétovázott, odalépett elém.

- Azt hiszem, Anya meg sem tud szólalni, annyira megleptük most. – mosolygott mindent tudóan.

- Ben… Kisfiam!! – léptem oda hozzájuk, s a karomba vettem babámat.

- Ajjja!!! – karolta át a nyakamat.

- Köszönöm… - suttogtam Sebastiannak, aki mosolyogva nézte végig az előbbi jelenetet. Az egyik karomat felé nyújtottam, és átölelt minket.

Most éreztem a teljes boldogságot, mert mind a két ember ott volt, aki teljes szívemből szerettem.

- Kimi hozta el. – adott magyarázatot Ő már a kanapén ülve.

- Nem tudok neked elégszer köszönetet mondani ezért. De majd Kiminek is meg kell, ha találkozom vele. – figyeltük hogyan veszi birtokba a nappalit Ben.

- Szeretlek… - húzott az ölébe – és tudtam, hogy mi bánt. Nekem is nagyon hiányzott, s azt hiszem a boldogságunk így teljes, hogy Ő is itt van… velünk.

- Én is így gondolom. Szeretlek Bajnok! Teljes szívemből… és visszavonhatatlanul. – csókoltam meg forrón.

- Este viszont nem menekülsz… - nézett rám egy kaján mosollyal, s a keze már a pólóm alatt kutakodott…