Száguldó örvény

Kedves Olvasóim!

Nagyon örülök annak, hogy ennyien megajándékoztatok a hozzászólásaitokkal! A múltkori részről még annyit, hogy nem én írtam a verset, de egy kicsit átírtam, hogy jobban passzoljon a részhez.
Meghoztam nektek a beígért meglepetést! Érdekel, hogy ti miképp is látjátok majd a történet ezen fordulatváltozását! Nem akarlak nagyon elborzasztani titeket, de bízom abba, hogy elnyeri tetszéseteket!

II. fejezet: Kimi

19. rész

2 hónap telt el, mióta Ada elment, vagyis eltűnt. Seb az elején még próbálta nagyon tartani magát, de ez a légvár szépen, lassan teljesen széthullott körülötte. Azt hitte, hogy nem látjuk meg rajta, hogy mennyire megviselte Ada távozása. Az elején még próbálkozott, de ma már nem is akarja elrejteni összetört szívét.

Semmi másról nem lehet vele beszélni, csakis a munkáról. Adát azóta nem hozta szóba, s mi is csak egyszer próbálkoztunk vele, akkor is kidobott mindnyájunkat a házából azzal, ha csak a lányról vagyunk hajlandóak beszélni, akkor takarodjunk mi is el az életéből.. Heikke, az anyukája is egyre-jobban aggódik érte, amit megértek, és ami a valóság…

Én is aggódom, de nagyon. Semmivel sem foglalkozik. Enni is talán csak azért eszik, hogy legyen ereje az edzéseken és a versenyeken. Ez a kettő tartja életben… és egy emlékkép… egy lányról…

Ha edzünk, akkor is olyan, mint egy megszállott. Tegnap hiába szóltunk már hárman is, nem hagyta abba, és a vége az lett, hogy összeesett a futógépen. Heikki nem tud rá hatni, és a helyzetet sem tudja kezelni. Hiába ismerem én már régebb óta, számomra is ez az arca eddig rejtve volt.

Mark, az edzőm is hiába beszél neki, nem hallgat meg senkit. Ha nincs a gyárban, és épp nem edzünk, akkor Svájcban kuksol, a házában, mint egy remete. Fogalmam sincs, hogy mióta nem volt otthon, de nem akar hazamenni. Ha tehetné, szerintem egész nap csak a négy fal között lenne, és nézne ki a fejéből.

Mark szerint ez már depresszió, és tudom, hogy igaza van. Azonban Seb annyira makacs, és önfejű, hogy sosem kérne segítséget. Neki egy emberre lenne szüksége, de ő egyszerűen eltűnt. Hiába hívom, folyamatosan ki van kapcsolva. Írtam emailt, nem reagál. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy Adának ennyit jelentett a Kölyök…

Fogalmam sincs, hogy hol is kereshetném, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy folyamatosan költözött… az utolsó címét még én sem tudom, csak a Kölyök, de ő mélyen hallgat. Úgy érzem, hogy én is csődöt mondtam, mint barát. Nem tettem meg mindent… pedig tudom az igazat, de nem mondhatom el ennek a srácnak, mert akkor azzal adnám meg neki a végső kegyelemdöfést. Nem mondhatom el neki, hogy Ada szerette… mert igenis szerette!! Különben nem borult volna ki annyira, amikor Seb elküldte az életéből…

- Kimi azt hiszem, tennünk kell valamit, mert ez így nem mehet tovább. – lépett mellém Heikki.

- Én is azt hiszem, hogy éppen itt az ideje, hogy tegyünk valamit, különben ez a Kölyök teljesen tönkremegy. – jegyeztem meg szárazon.

- De mond meg, mit tudnánk tenni? – néz rám Mark is kétségbeesve.

- Azt hiszem, hogy telefonálok egyet… - keltem fel a nappali kanapéjáról és a teraszra mentem.

Nem tudtam, hogy sikerrel járok-e, csak bízni. Bízni abban, hogy talán ő segít kirángatni Sebet ebből az egész helyzetből. A névjegyzékbe megkerestem a számát, és azonnal tárcsáztam. Kicsengett, hamar fel is vette.

- Szia Kimi, mi újság? – szólt bele nagy örömmel.

- Nem kertelek, nagy baj van. – sóhajtottam.

- De mi történt? – fakadt ki – Sebbel van valami? Vagy veled?

- Seb. – mondtam egy szóval a lényeget.

- De mi történt? Megsérült? Beteg? - sorolta azonnal aggódó hangon a kérdéseket.

- Ide kellene jönnöd, de azonnal. Ez nem telefontéma. – sürgettem.

- Ott van Heikki, miért kellenék én? – lepődött meg.

- A barátja vagy, és most azokra van a legnagyobb szükség. Értsd meg, ide kell jönnöd. – győzködtem.

- Rendben, megpróbálok mindent elintézni, és remélem, holnap ott is vagyok már. – pörgött egyszerre.

- Rendben, de siess. – tettem le a telefont. Feleslegesnek éreztem bármiféle köszöngetést, hiszen bíztam benne, hogy holnap már itt lesz.

***

Másnap is szinte ugyanúgy ültünk a nappaliban, és vártunk. Igazából még én sem tudtam, hogy mire. Tisztában voltam azzal, hiába is érkezik meg ma, nem fog semmi megváltozni… hiszen nem tudjuk visszaadni azt az embert, akire most a legnagyobb szükség lenne.

- Kimi… megjött. – szólalt meg Mark az ablak előtt és én azonnal felpattantam a helyemről, és az ajtóhoz rohantam. Kivágtam az ajtót, de ő már ott állt előttem. A szemei kikerekedtek, ahogy maglátott engem, majd belépett, de az arca nem tudta elfedni az érzelmeket, ahogy meglátta a többieket.

- Mi… mi történt? – torpant meg, s én csak becsuktam mögötte az ajtót. Tudtam, hogy most jött el az ideje annak, hogy elmondjam a többieknek az igazságot.

- Menjünk a konyhába… el kell mondanom valamit…

Pár óra múlva az egész társaság lehajtott fejjel, gondterhelten ülte körül az asztalt. Nem tudtam, hogy igazából mit is mondhatnék… már mindent tudnak… legalábbis azt, amit én…

- Kimi… - szólalt meg Tommi rekedten – lelkiismeret furdalásom van. Annyiszor veszekedtem Adával, amiért csak játszik Sebbel.

- Szerette Sebast… nagyon. - osztottam meg vele a nézetemet – Csak egyszerűen túl makacs. Azt hiszi, hogy mindenki magára hagyja a bajban. Pedig ez nem így van. Bahreinbe még azt mondta este a gépen, hogy elmond mindent a Kölyöknek. Fogalmam sincs, hogy mi változott meg, de azóta Seb teljesen magába zárkózott. Nem beszél arról a napról. Nem mondja el, hogy miért dobta ki.

- Mi van akkor, ha Ada nem mondta el neki – mutatott Mark az emelet felé – az igazat? Ha valamin összevesztek, és ő egyszerűen kihátrált?

- Ezen már én is gondolkodtam. – vallottam be.

- Seb azt mondta nekem – kezdte Heikki – hogy bevallja Adának az érzéseit. Miután nyert ezt monda nekem, és én is helyeseltem mindezt.

- Így már minden világos – sóhajtottam nagyot – Ada egyszerűen pánikszerűen fél attól, amit úgy hívnak, hogy szerelem. - ültünk még egy darabig szótlanul, mindenki próbálta a hallottakat emészteni, egészen addig…

- Sziasztok. – nézett ránk meglepődve a házigazda – Na, sikerült kibeszélni? – váltott a hangja gúnyba – Látom már Tommit is idehívtátok.

- Szörnyen nézel ki. – szólalt meg kemény hanggal a volt edző.

- Óóóó… köszi, jól vagyok. – a hangja merő gúny volt – Biztos nagyon kemény az edzésprogramom, talán azért van. – öntött magának egy pohár vizet - Miért jöttél? – vetette oda.

- Mert a barátomnak tartalak. És látom, hogy baj van.

- NINCS SEMMI BAJOM! – csattant a pohár a pulton, és ezer darabra tört.

- Látom, azért viselkedsz idegbeteg módon. - Tommi hangja még mindig nagyon kemény volt, kicsit irigyeltem érte.

- Miért??? Szerinted mégis hogy kéne viselkednem??? – lépett közelebb, szinte láttam, hogy támadóállást vesz fel, így azonnal Seb mögé mentem.

- Ezzel a gyerekes viselkedéssel nem fogod visszakapni! – kelt fel a volt edző is a székről – Inkább csak elborzasztod magadtól!!

- Mit tudsz te erről??? Hmmmm??? SEMMIT!! – ordította el magát – Szépen leléptél, a francokat is érdekelt téged az én magánéletem!! – láttam, szinte izzott a dühtől, de a szemeiben már a könny csillogott – Visszamentél Finnországba, hogy kényed-kedvedre fektess meg pár csajt!!

- Azt se tudod, hogy miről beszélsz! – nevetett Tommi.

- Hogy én… hogy én nem tudom… DE IGENIS TUDOM, HOGY MIRŐL BESZÉLEK!!! – ordított magából kikelve – Fogalmad sincs milyen érzés, amikor nem kellesz!!! Elhagytál te, majd Ő is!!! Szerinted mégis hogy kéne viselkednem???? Mintha nem TÖRTÉNT VOLNA SEMMI?????

- A világon rengeteg ember szenved Seb, nem kell mártírt játszanod!!! – csattant Tommi hangja. Ezen én is meglepődtem.

- Én nem… én nem játszom… - láttam, ahogy a kezével a szívéhez kap, majd a háta meggörnyedt. Szinte úgy kaptam utána, hogy ne essen a padlóra. Összekuporodott, amikor sikerült sértetlenül leültetnem, és a vállai rázkódtak a sírástól. Az első érzelmeket látom rajta, mióta Ada elment – egyszerűen… egyszerűen… nagyon fáj… én annyira szeretem Őt…