Sorsfordító találkozás

8. rész

Vége az időmérőnek, ami az eredményt tekintve kis boldogsággal töltött el. Az asztalom azonban mégis irat halommal van tele. Telemetria adatok, az autó paraméterei… Mindent át szoktunk nézni időmérő után, hogy holnap ne okozzon a futamon valami plusz fejtörést, amit szombaton is észrevehettünk volna. A számolások közepette kopogásra lettem figyelmes. Szólásra sem tudom nyitni a számat, épp csak a fejemet tudtam felemelni, amikor nyílt az ajtó…

- Szép napot Hölgyem – lépett be az irodámba mosolyogva a regnáló világbajnok, majd halkan csukta is be maga mögött.

- Szia… - nyökögtem ki valamit a meglepetéstől, mégis a szívem nagyot dobbant, ahogy megláttam.

- Mi jót csinál a Szép Hölgy ezen a csodálatos délutánon? – húzott mellém oda egy széket, és a papírokra tekintett, de mindez egy pillanatig tartott, majd újra engem fürkészett.

- Dolgozom. Gratulálok az időmérőhöz. – úgy éreztem, egyre bátrabb vagyok a jelenlétében, majd felé fordultam. Egy aprócska mosolyt küldtem felé, és ekkor megcsapott a tusfürdőjének az illata.

- Ezt neked hoztam. - tett le elém egy szelet csokoládét. Egy pillanatra a meghatottságtól még megszólalni is elfelejtettem.

- Köszönöm szépen. – pislogtam párat, hogy a szemembe gyűlő könnycseppeket azonnal eltüntessem.

- Ebédeltél ma?

- Igen. – válaszoltam zavartan. Meglepődtem a kérdésén, a számonkérés egy kicsit hallható volt benne.

- Az előbb találkoztam Vandával, és azt mondta, hogy ő hozott neked egy almát két óra körül, mert attól félt, hogy összeesel. – nézett rám nagyon csúnyán, én meg azon gondolkoztam, hogy milyen kivégzési módban részesítsem a barátnőmet.

- Én… - nyökögtem meglepetten.

- Ellie… én nem tudom, hogy mi ez a nem evés nálad, de… - nézett rám gondterhelten. – Mert ha azért csinálod, hogy fogyókúrázz, akkor egyáltalán nincs rá szükséged!

- Én nem… nem fogyókúrázom. – szedtem össze magam. Az igazságot képtelen lennék elmondani neki.

- Akkor? – nézett rám nagy szemekkel, és egyszer csak elfehéredett – Ugye nem? Beteg vagy?

- Nem – nyugtattam meg azonnal – egészséges vagyok. – ő meg kifújta a benn tartott levegőt.

- Akkor most szépen velem jössz, és eszünk valamit. – kelt fel a székről és várakozóan rám tekintett – Tudnék én is enni valamit, mert nem sok mindent vettem magamhoz az időmérő előtt, meg annyit beszéltünk a kajálásról. – vigyorgott rám.

Úgy éreztem, hogy tennem kell azt, amit mond. Vagy ez, vagy elmondok mindent, amire képtelen lennék… Ahogy az ajtóhoz értünk, kezét a kilincsre tette, majd rám nézett.

- Ha el akarod mondani, én itt leszek, és nem erőltetek semmit. Tudom, hogy milyen, amikor az ember nehezen nyílik meg mások előtt, de azt tudnod kell, hogy én itt vagyok. S bármi a baj, vagy a probléma rám bármikor számíthatsz…

***

Úgy éreztem, hogy el kellett neki mondanom, hogy mindezt tudnia kell! Ahogy egyre közelebb enged magához jöttem rá, olyan vékony, hogy egy kisebb széllökés simán magával vinné. Mégis… akkora adagokat eszik, mint egy kisgyerek. Ha nem fogyókúrázik és nem is beteg, akkor miért? Beszélnem kell Vandával!

Itt ül velem szembe és mosolyogva mesél nekem a jövő évi autóról. Néha figyelmeztetnem kell, hogy kihűl a tésztája. Mosolyogva figyeltem, ahogy leadja a rendelését a paradicsomos tésztára, de nem tettem semmit szóvá. Ő csak beszél-beszél, s én csüngök minden szaván. Ahogy itt ül, velem szemben jövök rá, hogy szinte nem is tudok róla semmit.

- De nem is akarlak ám feltartani a csacsogásommal. – fejezte be a mondanivalóját.

- Te engem nem tartasz fel. – mosolyogtam rá – Ellie… mesélsz nekem magadról? Szinte nem is tudok rólad semmit.

- Én? – lepődött meg, s láttam rajta, hogy megint fél.

- Ellie… - nyúltam az asztalon lévő keze után ösztönösen – nem foglak bántani, hidd el. – ahogy kimondtam ezt, jöttem rá, hogy mit is tettem. Az apró kis keze ott pihent az enyémben. A bőre puha volt és nagyon finom.

- Hidd el… olyan nehéz. – láttam rajta, hogy bármelyik percben elsírhatja magát, s én ezt nem akartam. Főleg nem úgy, hogy ezt rengeteg ember látja.

- Összeszeded a holmidat, és elmegyünk innen. Szabaddá tudod tenni magad? – láttam, hogy nemet akar mondani – Ha valakinek ezzel baja lenne, akkor majd azzal én elbeszélgetek. – nyugtattam meg.

Felkeltünk az asztaltól, én rendeztem a számlát az ebédért, majd az irodájába folytattuk az utunkat, hogy össze tudja szedni a holmiját. Én addig gyorsan írtam Heikkinek egy üzenetet, hogy majd később találkozunk a hotelban, mert kivel leszek.

Vágytam már arra, hogy kettesben legyünk, és tudjunk beszélgetni. Vágytam rá, hiszen még én sem értettem azt, hogy miért álmodtam ezzel a lánnyal, s miért kísért azóta minden éjszaka, mióta megismertem Őt…

***

Sziasztok!

Egy kicsit el vagyok keseredve, de alapvetően nem biztos, hogy ez a ti hibátok. Lehet az enyém, hiszen... na mindegy, ezt még meg hányom-vetem magamban.

A Vágyaink boldogságához még mindig tartom magam ahhoz, hogy a visszajelzések számomra elegendő meglétekor fogom hétvégén feltenni, egyébként nem fogom magam feleslegesen törni, ha nem tetszik nektek.

Itt a mai friss, csütörtökön a következő és a hétvége csak rajtatok múlik, de nagyon jól tudjátok. :)

Ja, s még valami ígértem, most teljesült Sebastian szemszög is van benne, és mostantól aránylag rendszeresen is lesz.

Sok pusz mindenkinek: szabus