2013. szeptember 20., péntek

Vágyaink boldogsága

1. rész

London egyik legelőkelőbb szórakozóhelyén vagyunk a csapattal, én az egyik bárszéken ülök, s nézem, ahogy a többiek szórakoznak. Martinimba unottan kevergetem a pálcára fűzött olivát. Semmi kedvem nem volt ehhez az estéhez, s a mellém levágódó újdonsült kétszeres világbajnoknak sem.
- Úgy ülsz itt, mint aki citromba harapott. – húzza el a száját.
- Minek örüljek? – iszom meg az italomat, majd intek a pincérnek, hogy töltsön még egyet.
- Sok lesz. – veszi el a poharamat, majd megissza.
- Héééé… - kapok utána, de már csak az üres poharat kapom vissza – Annyit iszok, amennyit akarok. Senkim se vagy, hogy megszabd nekem.
- Azért kicsit több vagyok, mint senki. – jegyzi meg szárazon.
- Seb, hagyjál. – lököm el a kezét, amikor át akar ölelni.
- Annie, ne csináld ezt… - kér kedvesen.
- Mit??? Mit ne csináljak? – esek neki – Menj és nézd meg Hannát a tánctéren, engem meg hagyjál lógva! – intek a pincérnek egy újabb körre.
- Fogalmam sincs, hogy mi történt veled, de ezt holnap megbeszéljük! – sziszegi a fülembe, majd magamra hagy. Végre…
***

Egész délelőtt ültem a gépem előtt s az üres szövegszerkesztőt bámultam. Valahogy nem jöttek a szavak, és úgy éreztem, hogy az agyam teljesen leblokkolt. Egyáltalán nem voltam másnapos, hiába ittam tegnap éppen eleget. Úgy éreztem, hogy nincs meg bennem a megfelelő tűz ehhez a munkához.
A múlt héten nagy viszontagságok után begépeltem a felmondásomat, de még nem volt merszem kinyomtatni. Christian sem zaklat a jelentésekkel, meg a jegyzőkönyvekkel, az éves zárásokkal, mert azt hiszi, hogy szorgos kis hangya módjára már régen elkészültem vele. De mennyire téved… November vége van, s én még az augusztust sem zártam le. Egyáltalán nem tudott izgalomba hozni még az sem, ha netán kirúgnának. Úgy éreztem, hogy könnyebb út az, mert nem nekem kell felmondani…
Kopogás nélkül lép be az irodámba, majd csapja be azt. Hidegen hagy bármit csinál, s ezzel még önmagamat is meglepem. Szó nélkül ül le az egyik fotelba, s nagyon csúnyán néz rám, én azonban állom a tekintetét. Eldöntöttem, hogy nem én fogok megszólalni először.
- Elmondod, hogy mi a fészkes fenét műveltél tegnap??? – esik nekem.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. – rázom meg lazán a fejem.
- Miről? Miről???? – emelkedik pár oktávot a hangja – Úgy vedeltél tegnap este, hogy azt Kimi is megirigyelte volna!
- Csak pár pohárral ittam. – jegyeztem meg.
- Annie… - vesz egy mély levegőt – Úgy ültél itt egész délelőtt, mint aki arra vár, hogy mikor csípik fülön, amiért nem csinál semmit.
- Mi? – kapom fel a fejem.
- A délelőtt folyamán párszor elmentem az irodád előtt, és láttam, hogy csak ülsz magad elé merengve.
- Most már ellenőrzöl is??? A főnököm lettél? – esek most én neki, s azonnal felpattanok a helyemről.
- Annie, kérlek, higgadj le! – lép közel hozzám, s én azonnal az ablak felé fordulok neki háttal – Meséld el, kérlek…
- Mit mondjak? Azt, hogy egy csődtömeg vagyok? – suttogom halkan.
- Ez nem igaz, és ezt te is tudod. –fordít azonnal maga felé.
- De az, és valahol mélyen te is tudod. – érzem, hogy a sírás fojtogatni kezd.
- Annie, mi történt? – kérdezi lágy hangon – Miért beszélsz butaságokat?
- Seb… - kezdem, de nyelnem kell egy nagyot, nehogy feltörjön a sírásom – Ha te nem jössz erre, senki sem nyitja rám az ajtót. Itt senkit, sem érdekel, hogy mi van velem.
- Kis butusom - simít végig az arcomon – ez nem igaz…
- De az, tudom. – kötöm az ebet a karóhoz – Christian is meg a többi is csak azért jön ide, mert akar valamit. Ha elmegyünk bulizni, még a takarítónő is az asztalon táncol, engem meg mindenki semmibe vesz. - lovalom magam egyre jobban bele.
- Annie, ne mond ezt. Gyönyörű vagy… - teszi a kezét az arcomra, de én abban a pillanatban ellököm, s csak a döbbent arcát látom.
- Ha annyira gyönyörű vagyok, mint ahogy azt te állítod, akkor miért érzem magam ennyire veszettül magányosnak? – érzem, ahogy a könny ellepi a szemeimet.
- Kezdesz olyan dolgokat beképzelni magadnak, ami közel sincs a valósághoz. – látszik, hogy nagyon nehéz neki megőriznie a higgadtságát, én meg teljesen megdöbbenek.
- Azért szerintem én jobban tudom, ezt, mint te. Hiszen te boldog vagy. A pályán, a gyárba, a magánéletedbe minden rendben van. Egy héten egy-kétszer megdöngeted Hannát, és még a tesztoszteronszinted is rendben van. – fújtam továbbra is vörös fejjel az igazamat.
- Annie! – csattant a hangja – Ne keverd bele Hannát és a szexuális életünket!
- Ne haragudj… - veszek vissza azonnal a hangomból – nem akartalak megbántani, téged nem… - ülök vissza a székembe, és Sebastian is azonnal közel húz egyet hozzám.
- Mond el, hogy mi bánt. – kérlel.
- Magányos vagyok… egyedül érzem magam. –mondom ki a tömör lényeget.
- Járj el bulizni, ismerkedj, randizz. – sorolja – Szerintem senki sem kéri azt tőled, hogy itt, ebbe az irodába éld le az életedet.
- Sebastian… 27 éves vagyok. Ha ezt valaki meghallja, már csak lesajnálóan néz rám, hogy én már csak petrezselymet fogok árulni életem végéig. – panaszoltam neki bánatomat.
- Szerintem meg igenis fiatal vagy, nem vagy vénlány. Járj el valahova a barátaiddal…– próbált továbbra is győzködni.
- Mond csak, mikor? Amikor épp valamelyik földrészen vagyok? Aztán következő héten már egy másikon? – törölgetem a szemeimet, s ő odanyújt egy zsepit nekem – Hogy lehet így egy komoly kapcsolatot kialakítani? Nem mindenki olyan szerencsés, mint te…
- Ne hidd azt, hogy az én életem egy tündérmese… - sóhaj nagyot.
- De az, tökéletes életed van, olyan, amiről mi, magányos emberek csak álmodni merünk. – nézek rá, de a szemeimből folyamatosan potyognak a könnyek.
- Az egy dolog, amit látsz, de az egy másik dolog, ahogy én megélem azt. – ahogy belenézek a szemeibe, látom a gondterheltséget.
- De ti eddig mindig mindent meg tudtatok oldani, nekem meg nincs kivel semmit megoldani.  De tenni akarok ellene… - suttogom már csak a végét.
- Hogy? – keresi a tekintetemet – Csak nem akarsz felmondani?
- Nem – nézek bele a kétségbeesett ábrázatába – de nem tagadom legépeltem már. – kelek fel a székből és újra az ablakhoz megyek.
- Akkor? – lép ismét mögém – Mit tervezel?
- Babát szeretnék… - suttogom el a titkomat neki.
- Babát? – lepődik meg – De… kitől? Hogyan? Ezt most nem értem…
- Egy spermadonortól…
- hogy kicsodától? – lép egyet hátra riadalmában – Egy vadidegennek szülsz egy gyereket.
- Ő lemondott róla! Én nevelném egyedül. - győzködtem.
- És, ha egyszer belép az ajtón és követelni fogja? – hajtja továbbra is a számára vélt igazságot.
- Ez lehetetlen. – mosolyogtam rá.
- Képes vagy egyedül felnevelni? Hiszen itt élsz a gyárban szinte! – győzködött.
- Ezen fogok a leghamarabb változtatni, ha sikerül a beavatkozás, és állapotos leszek.
- Annie, ne, kérlek. Ez őrültség. – lép közel hozzám, s úgy magához szorít, hogy a felsőtestünk összeér, az arcszeszének illata beszökik az orromba.
- A barátom vagy? – kérdezem tőle suttogva.
- Tudod, hogy igen. – adja meg azonnal a választ.
- Támogatsz? – érzem, ahogy a könnycsatornáim újból megnyílnak, s a hangom nem is több suttogásnál.
- Őrültség, amire készülsz… - rázza a fejét.
- Támogatsz? – kérdezem ismét. Behunyta a szemét, s nagyon sokára nyitja ki, már azt hittem, nem is fog válaszolni.
- Úgy érzem, hogy nem lesz más választásom… - a szemeiből süt az elkeseredés és a bánat.
- Köszönöm, ez, most, nekem… mindent jelentett…

 ***

Sziasztok!
Ismét itt vagyok egy újabb történettel. Itt most minden új, és minden más... minden csak rajtatok múlik. 
A történetnek akkor lesz folytatása, ha érdeklődtök iránta.
Ebből egy héten egy rész lesz, míg a Sorsfordító találkozásból pedig kettő.
Kellemes hétvégét mindenkinek.
Pusz: szabus

4 megjegyzés:

  1. Szia! Nekem nagyon tetszik.Gondolom, a baba lesz a közös pont, és ez még izgibbé teszi.
    Ezt is ,meg a másik történetedet is imádom.Szerintem nem vagyok ezzel egyedül.
    Minden nap benézek hozzád, és örömmel tölt el, ha van mit olvasni.
    A rövidebb részek is jobbak, mint a semmi.
    Én nagyon várom a folytatást.
    Minden jót:szofi

    VálaszTörlés
  2. szia Szabus! :)
    Nekem is tetszik és a folytatást már most nagyon várom.
    És a részek gyakoriságának ötletét is elfogadom :)
    Csak írj tovább és ne hagyd abba és én boldog leszek! :$
    Puszi*

    VálaszTörlés
  3. Szia, csak ennyi???????? hogy hagyhattad itt abba???? MEddig kell várni a folytatásra? mert én már most ott vagyok, hogy még még még :D fantasztikus, imádom :D
    Üdv: Christine

    VálaszTörlés
  4. Szia :)
    Na ezt a történetet is imádni fogom, ezt már most ki tudom jelenteni, az első részt olvasva :D
    Úgy látom, hogy Sebnek már nem Hanna az igazi, valami miatt a szíve és a vágyai Annie felé húznak...
    A baba az egyenlőre izgalom faktor, meglátjuk mi lesz belőle :)
    Amúgy azt vettem észre, hogy valamiben nagyon nagyon hasonlítanak a történeteid főhősnői: visszahúzódóak és valamilyen szinten félnek a szerelemtől, elveszve élnek a világban. Épp emiatt van az, hogy imádom amiket írsz és olvasás közben teljesen el tudok lazulni és hagyni, hogy a bekezdések és a sorok magukkal ragadjanak és mint egy örvény, magukkal vigyenek.
    Csak így tovább Szabus! :)
    Reny

    VálaszTörlés