2013. szeptember 28., szombat

Vágyaink boldogsága

2. rész

Kinyitottam a szemeimet, s észleltem, hogy máris reggel lett. A derekamon éreztem egy nehezéket, s a fülem mellett ismerős egyenletes szuszogást hallottam. Megnyugtató volt így ébredni reggel, s tudtam bárhogy alakul a mai nap, rá bármikor, bármiben számíthatok. Tegnap este, lefekvés után, a sötétben összebújva is bevetett mindent, hogy megpróbáljon lebeszélni a tervemről. Belátta, hogy eltántoríthatatlan vagyok, s bevallotta, hogy félt. Engem… minket, a barátságunkat. Megnyugtattam, hogy semmi nem fog változni kettőnk közt, hisz ezt a köteléket egy kisbaba sem változtatja meg.
Oly jó volt így feküdni, hogy meg sem akartam mozdulni. Inkább elmerengtem a múlton… a jövőn nem akartam túlságosan ingoványos még az a talaj.
Eszembe jutott legelső találkozásunk, mikor még én is egyszerű kis sajtós voltam. Mosolygósan, belőtt frizurával mutatkozott be, s bevetette a bugyi letolós vigyorát, amin csak mosolyogni tudtam. Már akkor tisztában voltam vele, hogy nem csak egy középszintű pilóta lesz. S mikor nem sokkal később hallottam a szerelőkkel beszélni, tudtam, hogy ő lesz a csapat fő motorja.
Az első évben második lett, s ezt a „vereséget”mindezt oly emelt fővel, akár egy vérprofi. Persze a háttérben fel kellett kanalazni, rendesen, mindezt azonban már a reflektorfény mögött tettük. Hanna már akkor nem volt sehol. Építette a kis maga világát, de Sebastiannak akkor mindez tökéletes volt. Én nem hoztam fel semmit ez ellen, hiszen abban az évben lettünk igaz barátok…
Ezt követően jöttek a sikerek, a világbajnoki címek… s teltek az évek. Oly mély lett a barátság kettőnk közt, hogy családtagjaink azóta is aktívan összejárnak, hisz nem is laknak oly messze egymástól.
Hallottam, ahogy ébredezni kezdett, s karjai szorosan magukhoz öleltek. Én megfordultam az ölelésében, s mosolyogva néztem, ahogy hunyorogva keresi az órát a tekintetével. Tekintetünk összekapcsolódott, mindketten elmosolyodtunk, s Ő odabújt a nyakhajlatomhoz. Én nem akartam megtörni ezt a varázst, hisz olyan szép volt ez a reggel, azonban a nap még előttünk állt…

***

Ahogy beléptem a gyárban lévő szobám ajtaján, úgy éreztem, hogy nagyon sok mindenre választ kaptam. Sebastian lógó orral követett, s az orvossal való megbeszélés alatt sem volt valami lelkes, mondjuk én nem is vártam el tőle, hogy velem tartson, de ő ragaszkodott hozzá. Lepakoltam a kezembe lévő iratokat, és a táskámat, majd felé fordultam. Vártam, hogy mondjon valamit, helyette, azonban úgy ült az ágyamon, mint akivel közölték nem indulhat jövőre…
- Seb… - ültem le mellé – azért nem a halálos ítéletemet hoztam meg. – próbáltam meg elviccelni a dolgot.
- Örülök neki, hogy te ennyire jól szórakozol. – vágta vissza csattanósan, majd felpattant mellőlem.
- Most mi bajod van? – értetlenkedtem.
- Hogy mi??? – kiabált majdnem – Annie… te tönkre akarod tenni az életedet!
- Azzal, hogy vállalok egy kisbabát, máris véget ér egy női élet? – kérdeztem vissza epésen.
- De Annie… - térdel le elém – kérlek, könyörgök – borul rá a lábaimra – gondold meg ezt még egyszer.
- Én, ezt teljesen átgondoltam.
- Én pont, hogy nem így gondolom. – nézett fel rám – Annie… velem mi lesz? Ki fog összeszedni, ha padlón leszek? Kivel fogom megélni a sikereket? Ki lesz ott, hogy helyre tegyen? Kivel fogom megosztani a titkaimat?
- Mindig csak TE, csak Te, csak Te. – keltem fel, s hagytam ott – És velem mi lesz? – kérdeztem erélyesebben. – Így is mindig minden rólad szól! Rólam mikor fog? – teljesen el voltam keseredve, hogy nem ért meg.
- Annie… sajnálom, de ezt, én… - rázza meg a fejét – egyszerűen nem tudom megérteni. Sajnálom… - mást nem láttam belőle, mint a becsapódott szobaajtómat…

***

Naptárilag egy hét telt el a beszélgetésünk óta, én mégis úgy élem meg, mintha egy hónap lenne. Nem beszélünk, nem is láttam azóta. Britta szerint a gyárban van, de ő sem fest jobban, mint én. Reggelente, amikor a tükörbe nézek, inkább egy zombi néz vissza rám, mint egy élő ember.
Felfoghatatlan számomra az, hogy én mindig mindenben támogattam Őt, s egyszer nem képes a fordítottjára. Senkivel nem beszéltem a történtekről, s bevetettem magam a munkába. Minden jelentéssel elkészültem, hiszen éjjel-nappal dolgoztam. A vizsgálatokat azonban nem hagytam ki, bármennyire is próbált lebeszélni anno róla.
A soron következő megbeszélés alatt rám sem nézett, kényesen ügyelt arra, hogy kerülje a velem való kommunikációt. Én lehajtott fejjel ültem végig az egészet, és csak akkor válaszoltam, ha kérdeztek. Sokszor elkaptam azonban Christian aggódó pillantását, mely köztem és közte cikázott.
- Annie, tudnál egy kicsit maradni? – szólt oda nekem, ahogy mindenki elindult kifele.
- Persze. – nyökögtem ki nagy nehezen, azonban tekintetemmel a távozó Sebastiant követtem.
- Tisztában vagyok azzal, hogy semmi közöm hozzá – ült le mellém, mikor mindenki elhagyta a helyiséget – hiszen ez a magánéletetek, de, mint csapatvezető, és mint a barátotok kérdezem azt, mi történt köztetek Sebastiannal?
- Christian, én… - kezdem, de…
- Christian, beszélnünk kell Sebastianról és Annieről. – robog be Helmut, de meglepődik, ahogy meglátja kettősünket – Bocsánat, én nem tudtam, hogy itt vagy.
- Semmi baj Helmut, maradj. Azt hiszem, te is azt akarod tudni, amit Ő. – mutatok a mellettem helyet foglaló csapatvezetőre.
- Én ezt nem értem Annie. Kettőtök között mindig olyan szoros volt a kapcsolat. Most meg úgy járkáltok itt a gyárban, mint két élőhalott. Ez neked sem, neki meg különösen nem jó. – magyarázott Helmut.
- Értsétek meg, olyan kínos ezt veletek megtárgyalni. – temettem az arcomat a tenyereimbe – Oly nehéz volt neki is elmondani. – néztem rájuk ismét.
- Én nem kérem azt, hogy mondj el nekünk mindent – mutatott magára Christian – csak azt, ami ránk tartozik, hogy segíthessünk.
S akkor elkezdtem nekik mesélni, a magányról… az egyedüllétről… a vágyott babáról… és Sebastianról…

***

Vettem egy mély levegőt, mielőtt bekopogtam. Fogalmam sem volt arról, hogy valójában mit is akarhat, mert úgy éreztem, nem arról, amit telefonban említett nekem. Kopogásom után, hamar nyertem bebocsátást, majd ezt követően csak a vele szemben elhelyezett fotelre mutatott. Írogatott még valamit, addig én lazán nézegettem körbe, holott igazából tördeltem a kezeimet.
- Van fogalmad arról, hogy miért hívattalak? – néz rám komoly szemekkel, miután elszakadt a papírjaitól.
- Azt mondtad, hogy az autó fejlesztéseivel kapcsolatos, de úgy érzem ez nem igaz. - válaszoltam őszintén.
- Nem fogok kertelni, megmondom nyíltan, miért kellett idejönnöd. – a hangja még mindig vészesen komoly volt – Annietől elvettük a sajtófőnök munkakört.
- Hogy mit csináltatok? – döbbentem meg – Ezt nem tehetitek vele!
- De megtehetjük. – válaszolt higgadtan.
- Ti észnél vagytok? – lettem egyre idegesebb – Azok után, amit tett ezért a csapatért, nem érdemli meg, hogy így bánjatok vele!!! Kit tesztek a helyére, valami kis kezdőt??? – hergeltem magam egyre jobban bele, azt se vettem észre, mikor álltam fel a székből.
- Miért? Azt megérdemli, ahogy te bánsz vele? – állt fel ő is a székéből, de még mindig nagyon higgadt maradt.
- Ehhez semmi közöd sincsen!! – hergelem fel egyre jobban magam.
- De van, mert mind a ketten a csapat fontos szerves részét képezitek. Helmuttal arra az elhatározásra jutottunk, mivel ti nem tudtátok megoldani a problémáitokat, mi vetetettünk ennek véget. – a hangja vészesen csengett, bennem meg egy világ omlott össze. Visszarogytam a székre, borzasztóan éreztem magam.
- Mindent én rontottam el… mindenről én tehetek. – vallottam színt – Én vagyok ezért a helyzetért a felelős, nem Ő. Ne bántsátok helyettem. – kérleltem.
- Annie mindent magára vállalt, és önként adta be a felmondását. – nézett rám továbbra is komolyan.
- Ne tegyétek ezt, kérlek. – szinte már könyörögtem neki – Mi lesz vele munka nélkül?
- Annie továbbra is a Red Bull alkalmazásában áll, csak más munkakört kapott, itt a gyárban. Nem lesz része már az utazóknak. – magyarázta tovább nekem.
- Christian, beszélnem kell vele. – álltam fel és az ajtóhoz robogtam.
- Állj meg! – pillantottam vissza rá, de a kezem már a kilincsen volt - Nem találod meg a gyárban, kiköltözött a szobájából, és a régi irodájából is. – bökte oda.
- És most hol találom? – fordultam vissza hozzá kétségbeesve.
- Egy hónapos szabadságra küldtem. – pillantott vissza a papírjai felé, ezzel is jelezve, hogy a beszélgetésnek ezennel részéről… vége…

4 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nagyon tetszik ez a történeted is!

    Nekem valahogy olyan érzésem van, hogy Annie nem csak a leendő baba miatt, hanem Seb miatt is mondott le a posztról. Vagy ment bele abba, hogy lemondassák. Vaaagy, de ez csak egy kósza feltételezés, lehet, hogy Horner csak szívatja Sebastiant annak érdekében, hogy térjen észhez, és jöjjön rá, hogy neki fontos a lány, legalább a barátsága? Úgyhogy várom a folytatást, hogy ez kiderüljön!

    És szerintem tényleg bunkó dolog volt Sebtől, hogy érvként csak azt hozta fel, hogy vele mi lesz, Annieval pedig nem is törődött. Mármint az elején írtad hogy bevallotta, hogy félti, de nem csak a lányt, hanem a barátságukat is. Itt pedig csak önmagát hozta fel, mintha abba nem is gondolt volna bele, hogy mennyire nehéz lehet egy ilyen döntést meghozni, és hogy mennyire tarthat Annie a jövőtől. Ennyiből én ezt mondanám, hogy kicsit fura barátság ez. Ahol az egyik mindent megtesz a másikért, felkanalazza, stb, ő meg már szinte függővé vált ettől, és nem lenne képes megszokni a változást.

    Nagyon tetszett, és várom, hogy mit hozol következőnek!
    Puszi :)
    Dorcsa

    VálaszTörlés
  2. Szia :)
    Nekem is nagyon tetszik a történet. Megint valami újdonság és ismét annyira jónak ígérkezik. Sőt biztos vagyok benne, hogy ez is ugyanolyan szupi lesz majd, mint a többi! :)
    Sebtől nekem se tetszett az, hogy csak magára gondolt.
    Remélem hamar találkoznak Annievel és megtudják beszélni a dolgokat :)
    Kíváncsian várom a folytatást!
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nagyon tetszett ez a rész is :D ahogy az egész történet. Egy teljesen új történetet találtál ki, ami nagyon jónak ígérkezik :) kíváncsian várom a folytatást. Sebtől persze nem volt szép, hogy elsősorban csak magával törődött, de azért őt is meg lehet érteni. Érezhető, hogy többet érez Annie iránt, így nem lehet könnyű feldolgozni, hogy Annie mástól akar gyereket.
    Nagyon várom a következő részt és kíváncsi vagyok, hogy alakul kettőjük kapcsolata!
    Netty

    VálaszTörlés
  4. Szia.
    Sorsfordító lett ez a rész. Mindvégig a könnyeimmel küszködtem. Itt van Annie, aki magányos, minden szabadidejét a gyárban tölti és dolgozik, Sebastian az egyedüli, aki ismeri őt személyesen. Ki szeretne lépni ebből a közegből végre, változást akar, élni szeretne valamiért -jelen esetben egy gyermekért- és most nem kapja meg a kellő támogatást. Az érződik, hogy Seb többet érez Annie iránt, mint barátság. Folyton ott volt a háttérben a lány és támogatta, pátyolgatta a lelkét. Nem tudom mennyire jó ötlet volt beadnia felmondást, de remélem ettől függetlenül még Sebastiannal még rendezni tudják ezt a félben maradt ügyet :)

    VálaszTörlés