Novella - Titkos szerelem

„Fáj a szív itt benn, ez titkos szerelem, csak kínoz engem,
Hát szólj, hogy kell vagy nem, ez titkos szerelem, most döntsd el, mi legyen…”

Tóth Szabinának hívnak, a barátaimnak csak Szabus, és 2 éve a Red Bull energiaital gyártónak, dolgozom. Előző évben még a rallyban vettem részt, mint a PR csapat tagja. Ott figyelt fel rám Helmut Marko, a Red Bull Racing Forma 1-es csapat tanácsadója, s felajánlotta nekem, hogy a következő idényt kezdjem náluk, mint a PR csoport tagja. Az akkori főnököm ajánlott be, mert a munkámmal nagyon meg volt elégedve, Helmut pedig erősíteni akarta a csapatot, a választott, pedig én lettem.
Nagyon boldog voltam, s izgatottan vártam az utat Bahreinbe az új munkahelyemre, az új családomhoz. Természetesen sok mindenkivel találkoztam a PR osztályon, de csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy melyik pilóta részlegébe is kerülök. Titkon bíztam benne, hogy Sebastianhoz. Valahogy az első pillanattól szimpatikusabb volt, mint Mark. Ne értsetek félre semmi bajom, az ausztrállal, de volt benne valami… amit már az első találkozáskor feltűnt… fölényesség… igen talán ez a legjobb megfogalmazás. Sebnél, pedig a gyönyörű kék szemei… ahogy az emberre néz, és azzal a kékséggel, s nem ereszt.
Bahrein előtt egy nappal volt egy csapatértekezlet, ahol Christian mindenkinek külön elmondta, hogy mi a feladata, és kihez fog tartozni, ki lesz a felettese. Mikor hozzám ért, elmondta, hogy Annához fogok tartozni, az ő munkáját kell segítenem. Így tehát a döntés a Vettel-csapatnál lett. Seb előrehajolt az asztalnál, és rám mosolygott. Én, pedig próbáltam nem pirulni, feltűnően.

A versenyek csak úgy száguldottak mellettünk, s azon kaptam magam, hogy már Malajziába utazunk. Kicsit szokatlan volt még nekem ez az örökös időeltolódás, de Seb vígasztalt, hogy ez csak az elején szörnyű, sokkal jobb lesz, ha égre Európába megyünk… a normális időzónába. Sebbel sokszor kerestük egymás társaságát. Nagyon jól éreztem magam vele. Mindig meg tudott nevettetni. A mosolya, és azok a kék szemei… Volt egy szokásunk. Minden péntek este ketten végigsétáltuk a pályát. Ilyen alkalmakkor sokat beszélgettünk. Mesélt a családjáról, az álmairól, a céljairól…
Malajzia. Azt hiszem, ha visszagondolok rá, a pódium előtti ünneplés, és az esti buli jut eszembe… és még valami… Az a boldog mosoly, ami az arcán volt, mikor visszatért a díjátadóról. Odajött hozzám, felkapott, és megpörgetett a levegőben, s kaptam egy puszit a nyakamra. Azt hiszem itt kezdődött…
Az esti bulira megesketett, hogy mindenképp legyek ott. Nagyon sokáig volt távol a csapattól, mert a gratulációkat kellett neki fogadnia. A szerelőkkel egyetemben mi már elkezdtük az ünneplést. Mindegyik fiú megpörgetett minket a tánctéren, szinte kézről-kézre mentünk. Amikor egy lassú dal első akkordjai hallatszottak, egy kéz simult hátulról a derekamra…
- Bocs Tommi… ez a tánc most az enyém… - Tommi szemei jártak kettőnk közt, és egy mindentudó mosollyal hagyott ott minket.
- Ugye nem baj? – nézett rám azokkal a kék szemeivel.
- Dehogy… - legyintettem – majd kiengesztelem Tommit valahogy… - kacérkodtam vele, miközben ő magához húzott.
- Nem esetei a szőkék… - vetette oda félvállról.
- Nem is arra gondoltam, hanem… - hagytam függőben.
- Te most direkt húzod az agyam a kétértelmű mondataiddal? – nézett rám hatalmas szemekkel.
- Én… - játszottam az ártatlant – de hisz nem is csináltam semmit.
- Persze… - nevetett. Elvesztem a szemeiben… fogva tartott. Már nem is tudtuk, hogy milyen szám megy, csak arra figyeltünk fel, hogy Ben, az egyik szerelője, odajön hozzánk.
- Bocsi gyerekek, hogy megzavarom a la murt, de még nem ittunk a győzelemre… - kezdte el Sebet rángatni a boxok felé. Én meg ott maradtam a táncparketten a tömegbe… egyszer csak egy kéz nyúl értem és magához húz…
- Azt hitted itt hagylak? Még a végén lecsapnak rád… - kacérkodott most ő velem. 2 óra felé járt az idő, mikor már látszott a társaságon a bevitt alkoholmennyiség. Sebbel mi ittuk a legkevesebbet. Úgy gondoltam, hogy mára elég volt, s fáradtnak is éreztem magam, így elbúcsúztam mindenkitől, és távozni akartam a szállodába. Egyszer csak előttem termett a kijáratnál a kabátommal a kezében.
- Indulhatunk… - mosolygott rám.
- Indulhatunk?
- Igen. – nézett rám mindentudóan – Nem képzeled, hogy egyedül elengedlek…
- Ugyan, nem kell fáradnod… mi történne velem azon a 150-200 méteren?
- Nem keresel kifogásokat… el van döntve… - fogta meg a kezem és távoztunk a szórakozóhelyről.
Összekulcsolta kezeinket és úgy sétáltunk a hotel felé. Gyönyörű csillagos volt az ég. Egy park felé sétáltunk…
- Seb… szerintem, nem erre van a szálloda, hanem a másik irányba… - értetlenkedtem.
- Tudom… - odahúzott az egyik padhoz, s leüt rá, így helyet foglaltam mellette. – csak beszélni szerettem volna veled…
- Baj van? – kérdeztem aggódva.
- Nem nincs… - sóhajtott nagyot.
- Olyan furcsa vagy…
- Miért mondod ezt?
- Nem tudom… ma nyertél, örülnöd kéne, mégis itt ülsz velem egy padon éjszaka, és gondterheltnek tűnsz. – fogtam meg a kezét, ő pedig megszorította és rám nézett.
- Nem olyan egyszerű belekezdeni…
- Nem értelek… - felpattant a padról és elkezdett fel-alá járkálni.
- Én sem értem magam… - állt meg nekem háttal. Felkeltem a padról odamentem hozzá, és megérintettem a vállát.
- Mondd el… hátha tudok segíteni…
- Nem olyan egyszerű erről beszélni… - nézett rám fájdalmasan. – Talán megtenni könnyebb…
- Akkor tedd meg… - két kezébe fogta az arcomat, és megcsókolt. Egy pillanatra lefagytam. Alig hittem el, hogy ez velem történik meg. De a következő másodpercben már visszacsókoltam… belemosolygott a csókunkba… Mikor elváltak az ajkaink a szemei csillogtak a boldogságtól. Felkapott és megpörgetett a levegőben, közben, pedig kacagott.
- Te vagy az én ajándékom… szeretlek Szabus…
- Én is szeretlek téged Seb…

Ma a Magyar Nagydíj futama lesz. Még csak délelőtt van, de tiszta bolondokháza a mai nap. Mindenki interjút akar, csak pár mondatért könyörög. Én meg alig tudom őket lerázni. És még ott van a Fókusznak ígért interjúm is… igen velem akarnak egyet, mint magyar, aki a Red Bullnál dolgozik… ha tudnák, még mi köt a csapathoz…
Basival azóta is együtt vagyunk, de nem nyilvánosan. A szülők és a barátok tudják, meg persze páran a csapatnál. Próbálunk minél vissza fogottabbak lenni, nem mutatkozni együtt, mert akkor feltűnőek leszünk… Valenciába majdnem lebuktunk… annyira örült az első helynek, hogy majdnem megcsókolt ott mindenki előtt. Egyikőnk sem akarja, hogy a sajtó ránk szálljon, ezért is nem mondta meg eddig, hogy már réges-régen szakított Hannával, mert akkor jönne a következő kérdés: És jelenleg van barátnője?
Az együttléteinket is úgy próbáljuk megoldani, hogy ő délután visszamegy a hotelba, a látszatot tartva, estefelé meg visszajön… én ugyanis a pályán szoktam aludni futam alatt… Christian csak nevetett, mikor célozgattunk neki, hogy ki kellene cserélni Basi szobájában a kanapét egy kényelmesebb ágyra. Este már az új ágyat avattuk fel.

Csak álltam a monitor előtt és néztem, ahogy a díjátadó előtt veszekszik az egyik FIA ellenőrrel. Tisztában voltam vele, hogy most nagyon dühös, és elkeseredett. Ilyenkor jobb elkerülni, mert jó pár vitánkat szülte már a futam utáni dühe. Bárcsak tudnék neki segíteni…

Majdnem este volt már mikor ott ültem a szobájában az ágyon, és próbáltam összeszedni a gondolataimat a Fókusz interjúhoz. Előre megbeszéltük a kérdéseket, hogy itt se legyen semmilyen probléma. Basival találkoztam mielőtt visszament volna a szállodába. Rám nézett azokkal a hihetetlen kék szemeivel, s a fülembe súgta ’Szeretlek! Este jövök!’…
Még volt 10 percem az induláshoz, így még egyszer átfutottam a kérdéseken, azonban kivágódott a szoba ajtaja…
- Azt hittem már elmentél… - lépett be szerelmem az ajtón.
- Most akarok pont elindulni. – simogattam meg az arcát, amiről eltűnt a borosta.
- Az jó… mert én is veled megyek…
- De miért? – néztem rá értetlenül. Megfogta a kezem, s a szemembe nézett.
- Elég volt a bújócskából. Elmondjuk mindenkinek…