Remélt szerelem... 7. fejezet

A délután mindenki számára gyorsan telt el. Bella minden egyes porcikájával kerülte a német pilótát, ami Sebastiannak nagyon is feltűnt. Próbálta Bella figyelmét magára vonni, de a lány szabályszerűen átnézett rajta. Nem értette a viselkedését…
Késő délután volt, amikor Christian, Adriannal és Bellával elhagyta a pályát. Horner próbált rájönni lánya furcsa viselkedésére, de süket fülekre talált. Megkérdezte tőle a szabadedzések után, ha szeretne visszamenni a szállodába Sebbel, megteheti. Bella „Ezt, most inkább kihagyom, és megvárlak téged…” válasszal intézte el a dolgot. A csapatfőnöknek furcsa volt mindez, hisz a két fiatal pillanatok alatt egy hullámhosszra került, ami nem kerülte el senki figyelmét sem.
Guil is örült Sebastian boldogságának, hisz végre lenne neki más is, mint a verseny, meg a világbajnokság. Mind a két versenyhétvége alatt másról sem volt szó közöttünk, mint a beállításokról, a taktikáról. De ezen a hétvégén, mintha kicserélték volna a fiatal németet, és ez örömmel töltötte el. Neki is feltűnt, hogy ma valami megváltozott a két fiatal között, és kérdezte róla Christiant is, de Ő sem tudott semmit…
Bellát Mark beinvitálta a boxába, hogy megmutasson neki mindent. Jól érezte magát az ausztrál társaságában, sokat nevettek, és ez most Bella lelkivilágát egy kicsit feldobta. Ann is ott volt, és sokat nevettek az ausztrálon és a poénjain is. Megmutatta neki a pihenőszobáját, a szerelők helységét, a figyelőközpontot, és azt a helyet, ami mindenki számára látható, ahol az autó van. Bellát próbálta Mark bíztatni, hogy üljön be a kocsijába, de nem sikerül a meggyőzés. A lány egy picit félt tőle, hogy hátha valami kárt tesz benne… azért mégiscsak több milló eurós járgányról van szó…
Sebastian a távolból figyelte őket, és nem fért a fejébe, hogy mégis mi történt a lánnyal. Ő akarta körbevezetni… ő akart neki mindent megmutatni… ő akarta rávenni, hogy üljön bele a kocsijába… mégis most ezt neki végig kell nézni, ahogy mindezt csapattársa teszi meg. És milyen jó kedve van… bezzeg Ő még egy mosolyt sem kapott tőle a szabadedzések óta… még csak rá se néz. Mintha tett volna valamit…
Christian visszaérve a szállodába megbeszélte az étterem pincéreivel, hogy terítsenek nekik meg egy nagy asztalon, ahol elférnek ők a mérnökök, meg a pilóták, és a két lány. Eltervezte, hogy rájön, mi van itt a háttérbe, mert nagyon zavarta, hogy Bella ennyire csendes. Tudta, hogy bántja Őt valami, ismerte már a lányát. Körbetelefonálta a bandát, hogy este hétkor vacsora. Így még neki is marad fél órája az étkezésig. A liftbe felfelé haladva azon tanakodott, hogy bemenjen-e a lányához vagy sem. Mi legyen a legjobb?
Eléggé felnőtt ahhoz, hogy ne szóljon bele az életébe. Így arra jutott, hogy megnézi magának a két fiatalt a vacsora alatt, és időbe le fog majd menni, mert úgy akarja intézni, hogy Ők ketten egymás mellé kerüljenek. Aztán, ha ott is úgy látszik, van valami baj, akkor beszélni fog négyszemközt a lányával. Két tűz közé került. Egyrészt ott van a lánya, akit imád, az életét adná érte, másrészt ott van Seb, az egyik legtehetségesebb pilóta a mezőnyben. Nem akarja, hogy azért, mert a két fiatal között történt valami, a fiú ne tudjon koncentrálni egész hétvégén. Holnap már időmérő…
Hét óra előtt pár perccel már majdnem mindenki ott volt. Mark hiányzott Annel, Seb és Bella. Christian titkon azért számított arra, hátha sikerült megbeszélniük a két fiatalnak a problémáikat, és olyanok lesznek, mintha semmi sem történt volna. Markék megérkeztek, de a fiatalok még sehol…
- Christian, kérdezhetek valamit? – szólt félve Mark, miután elfoglalták a helyüket az asztalnál.
- Persze… mondd csak.
- Mi történt Bellával és Sebbel?
- Nem tudom. Nekem úgy tűnt, hogy jól megvannak, de mintha Bella kerülné Sebet.
- Nekem is feltűnt… meg is kérdeztem tőle, de jobb lett volna, ha becsukom a számat inkább… - lett egyszerre szomorú az ausztrál.
- Miért? Mit mondott?
- Hogy semmi közöm hozzá, törődjek a saját dolgommal…
- Nem tudom mi ütött ebbe a lányba. Valami történt… csak még ki kell derítenem, hogy micsoda…
Nem folytatták tovább a beszélgetést, mert a német pilóta megjelent az étterem bejáratánál, de egyedül, és szomorúan. Horneren rossz érzés lett úrrá. Nem tudta miért…
A pilóta illedelmesen köszönt mindenkinek majd a fennmaradó helyek közül elfoglalta a csapatfőnöktől messzebb elhelyezkedő széket. Az étlapokat és a frissítőket, már mindenkinek kiosztották a pincérek… de Ők vártak… még nem volt teljes a létszám… Bella hiányzott.
És ekkor egy hatalmasat villámlott és még hatalmasabbat dörgött az ég. Az étterem összes vendége az ablakok felé kapta a fejét. Az eső ömlött, mintha dézsából öntenék… nagyokat villámlott, és hatalmasakat dörgött. Odakinn ítéletidő tombolt…
Christian csak nézte az ablakon kívüli időjárást, de egy nagy villámlás után inkább az asztaluk felé fordult. Senki sem szólt egy szót sem… kezdett ez az egész nyomasztóvá válni. Christian ránézett Sebre, és akkor beugrott neki, hogy miért üres még minidig a szék…
- Bella… - suttogta szinte alig hallhatóan.
Felpattant a székről, és kirohant az étteremből egészen a liftekig. Idegesen, és kétségbeesve nyomkodta a hívó gombot, amikor sűrű léptek zaját hallotta maga mögött. Megfordult, és Seb volt az… a lift megérkezett, Ők, pedig azonnal beszálltak…
- Bella szörnyen fél a viharoktól… retteg tőlük, főleg, ha villámlással járnak… kiskorában még az ágy alá is bebújt… alig tudtam onnan kiimádkozni… - magyarázta kétségbeesve.
- Talán ezt az egyet hozta magával előző életéből… - fűzte hozzá Seb.
- Mesélt neked a gyermekkoráról? – lepődött meg a csapatfőnök.
- Igen…
- Sebastian, tudom, hogy semmi közöm hozzá, de mi történt köztetek? – nézett a német pilóta szemébe.
- Én sem tudom Christian… - nézett rá tanácstalanul.
Megérkeztek az emeltre, ahol a lány szobája is helyet kapott. Az ajtóig szinte rohantak. Mind a ketten kopogtak, dörömböltek, de senki nem nyitott ajtót. Próbáltak csendben maradni, és fülelni, hogy van-e egyáltalán odabenn valaki. Egy hatalmas dörgés után, sikítást, és sírást hallottak. Most már biztosak voltak benne, hogy a lány odabenn van. Christian és Seb ordítottak neki, hogy nyissa ki, dörömböltek, de semmi…
- Állj hátrébb… - lökte el az ajtótól a férfit a német.
Seb először próbálta a vállával, de az ajtó nem engedett. Majd a lábával tette ugyanezt… 1… nem megy… 2… majd 3… és az ajtó egy hatalmas robajjal beszakadt.
Berohantak a szobába, és a lányt az ágy melletti sarokba találták meg összekuporodva a párnáját szorongatva… az arca könnytől áztatott volt…