Hinni az életben

1. rész

A véletlenek nagy szerepet játszottak abban, hogy megismertem Őt. A meghallgatáson nagyon sok fiatal és feltűnően csinos lány volt. Mindegyik eléggé lenge öltözékben, és kifestve. Mintha direkt tették volna mindezt. Nem is értettem, hogy egy házvezetőnő állásra miért akar ennyi szép nő jelentkezni? Főleg magas sarkú cipőben, műkörmökkel…
Így akarnak majd takarítani, vagy sikálni a koszt? Vagy én jöttem rossz interjúra? Zavartan, remegő kezekkel vettem a kezeim közé a levelet, amelyen a cím állt, ahova mennem kell, és az ajtó, és a keresendő személy. Lenn a portán azzal fogadtak, hogy majd szólítani fognak, ne aggódjak. A cím, pedig jó. Akkor ők is ide várnak?
A percek óráknak, az órák szinte egy fél napnak tűntek ebben az örökös várakozásban. Egy könyvet vittem magammal, hogy legyen mivel „elütnöm” az időmet. Észrevehető volt a lányok körében egyfajta rivalizálás, hogy ellenségként tekintettek egymásra. Rám azonban ügyet sem vetettek. Tornacipőben, farmerban, egy bő pólóban, és egy kardigánban végülis nem láttak bennem konkurenciát.
A lányok egyre, másra mentek be, és mosolyogva, csillogó szemekkel távoztak az ajtón. Természetesen a többiekre még egy fölényes pillantást küldtek, majd elhagyták a helyiséget. El sem tudtam képzelni, hogy itt hány embernek adhatnak odabenn munkát, hogy mindenki így távozik. Mikor meghallottam a nevem gombóc nőtt a torkomban, és a gyomrom apróra zsugorodott össze. Legszívesebben elfutottam volna, de az évek alatt megtanultam, hogy ezen dolgokat kontrolálnom kell magamban. Remegő végtagokkal indultam meg az ajtó felé. Az agyam egy rejtett zugában megszólalt a vészcsengő, hogy most még elfuthatok, most még lehet, és akkor nem esik bántódásom. Visszabújok a csigaházamba, ahol eddig is voltam.
Minden szem rám szegeződött, ahogy végigvonultam a folyosón, a lenézés és a szánalom volt megfigyelhető a tekintetekben. Éreztem, ahogy végigmérnek, s nyugtatták magukat, hogy én ezzel a külsővel nem vagyok rájuk veszélyes.
- Elina Collins? – nézett rá a papírjára, majd vissza rám, az ajtóban álló férfi.
- Igen… - válaszoltam halkan.
- Akkor fáradjon beljebb. – s oldalra lépett, ezzel helyet hagyva nekem.
Bizonytalankodva bementem az irodában. Odabenn két férfi volt még. Az egyik a harmincas éveiben járhat, a másik meg kopasz volt. A fiatalabb azonnal hozzám lépett, de én erre a hirtelen mozdulatra léptem egyet vissza. Láttam rajta, hogy észrevette mindezt. Felém nyújtott a jobbját.
- Steve Robertson vagyok.
- Elina Collins. – fogadtam el félve a felém nyújtott kezet.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetem Elina. Had mutassam be Önnek az egyik barátomat Mark Arnallt.
- Nagyon örvendek Mark. – biccentettem felé.
- Kérem Elina, foglaljon helyet. – mutatott a velük szemben lévő székre.
Steve Mark kezébe adta a papírokat, ő meg fürkészve nézett engem. Mintha arra várna, hogy rájövök valamire. Nagyon zavarban éreztem magam, s a kezeimet kezdtem tördelni, és a padló réseire szegeztem a tekintetemet.
- Hm… érdekes – szólalt meg Mark.
- Hogy érted ezt? – pillantott rá Steve.
- Ezt olvasd el… - mutatott neki a papíron valamit – Meg ezt is… és itt is… - mutatott rá egy másik és egy harmadik papíron is valamit.
Meg sem mertem szólalni. Csak ültem ott, mint egy szerencsétlenség. Néztem őket, ahogy szinte egymás kezei közül szedik ki a papírokat, és pillantásokat váltanak egymással. Azt hittem, hogy valami baj van. Vagy lehet tényleg nem jó interjúra jöttem. Mark súgott valamit Stevenek, ő meg csak beleegyezően bólintott egyet.
- Tehát… - szólalt meg végül Mark – Elolvastuk a referenciáit az előző munkahelyiről, amiket megkapunk. És nagy örömünkre szolgál, hogy ezen mondatok szerepelnek benne, olvasom… „Szorgalmas, készséges, együttműködő. Kerüli a pletykát, és a szóbeszédeket. Csendes, visszahúzódó, de nagy munkabírással rendelkezik.” Azaz igazság Elina, hogy mi pont ilyen munkatársat keresünk, amilyen kegyed. Szóval, akihez mi házvezetőnőt keresünk, Ő egy eléggé ismert ember. Nem szereti, ha pletykálnak róla, és a sajtót sem szereti túlságosan. Nem szereti a feltűnősködést. Szóval, lényeg a lényeg, hogy nekünk pont olyan ember kell az ügyfelünk mellé, mint Ön. Elfogadja a munkát Elina? – nézett rám Mark.
- Természetesen lenne egy-két feltételünk, de azok már részletkérdések… - legyintett Steve.
- Igen… elfogadom… - válaszoltam zavartan.
Feltételek? Ugyan mik lehetnek egy házvezetőnőnél? Munkára szükségem van, mert az a kifőzde ahol dolgoztam bezárt és most jelenleg munkanélküli vagyok. Nem lehet annyira szörnyű azaz alak... vagy igen???