Lóerők szerelmesei

16. rész

Fél órája ülök a boxban a szerelőimmel, és próbálom jól érezni magam. A fiúk azt hitték, hogy az eredményem miatt vagyok kedvetlen, de nincs igazuk. Sokkal inkább zavar az, ahogy Sebastian körül a lányok legyeskednek. Az előbb majdnem felugrottam a helyemről, amikor taperolni kezdték a mellkasát. Ne fogdossák, a pasimat! Az ÉN PASIMAT!!! Ruha is alig van rajtuk, és bájolognak neki! A kedvem kezdett egyre jobban elmenni az estétől, míg Petrov oda nem jött hozzám…
- Szabad egy táncra, az este legcsinosabb Hölgyét? – kérdezte kedvesen mosolyogva.
- Nem mindenki gondolja így… - morogtam.
- Hogy mondtad? – kíváncsiskodott kedvesen. És ekkor egy ördögi terv született meg a fejemben.
- Semmit! – válaszoltam gyorsan. – Megyünk táncolni? – vigyorogtam rá, és a kezemet nyújtottam felé, amit azonnal el is fogadott.
Nem teketóriáztunk egyszerre a tánctérre vezetett, ahol egy pörgős számot kezdtek játszani. Élveztem a zenét, és meg kell hagyni nagyon jól táncolt az orosz. Megforgatott, és akkor egy pillanatra Sebastian felé néztem. Már egyáltalán nem érdekelték a lányok, csak minket nézett egyre sötétebb tekintettel, s én kezdtem egyre jobban élvezni a helyzetet…
A következő szám lassú volt, s azonnal magához húzott. Kezdett egyre kényelmetlenebb lenni a helyzet. Nem akartam semmi mást, mint megleckéztetni Sebastiant, de azt hiszem az orosz valamit félreértett. Elhúzódtam tőle, mire ő megfogta a kezem, és kifelé kezdett húzni a tömegből. Megszeppenve néztem a németemre, aki azonnal utánunk indult, de a mérnöke elé állt. Az orosz a teraszra húzott, ott is egy eldugott sarokba. Meglepetten tekintettem körbe, nem értem, hogy mit akarhat. Maga felé fordított, és a száját az enyémre nyomta. A szemeim kikerekedtek, és a következő pillanatban ellöktem magamtól. Taszított a csókja.
- Vitalij… ezt nem kéne…- kezdtem azonnal.
- Miért? Az előbb még kelletted magad nekem. – válaszolt értetlenül.
- Csak jól éreztem magam, és nem kellettem! – vágtam vissza.
- De én…
- Nem! Vitalij, én… sajnálom. Nem érzem azt, amit te… - néztem rá.
- Pedig boldogok lehettünk volna… - nézett rám bánatosan. – Tetszel nekem Carla, nagyon. Megpróbálhatnánk… - kérlelt.
- Sajnálom… barátok lehetünk… mást nem tudok felajánlani…
- Nekem ez kevés… - és azzal otthagyott.
Döbbenten álltam ott, kicsit sokkolt a viselkedése. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de Seb jelent meg mellettem, és az egyik sötét zugba húzott. Még mindig nagyon zavart voltam, s ez a németem tekintetét, sem kerülte el.
- Mi történt? – húzott nagyon közel magához.
- Vitalij… - kezdtem félve, mert tudtam, hogy ki fog akadni.
- Mit csinált? – nézett rám gyanakodva.
- Megcsókolt… - suttogtam.
- Hogy mit csinált????? – akadt ki, s indult volna vissza a terembe, de megfogtam a kezét.
- Seb ne… kérlek… - könyörögtem neki. – Elküldtem…
- Akkor sem csókolgathat téged!!! – háborodott fel.
- Téged meg tapogathatnak a lányok odabenn??? – tettem fel, az engem nagyon is zavaró kérdést.
- Nem is tapogattak!! – vágta rá.
- De igen! – ellenkeztem, mire ő csak vigyorgott.
- Sajnálom… és azt is, hogy nem tudtam utánad jönni… - suttogta az ajkaimtól néhány milliméterre.
- Akkor beverted volna a képért… - suttogtam vissza.
- De legalább megtanulta volna, hogy az én barátnőmmel ne akarjon kikezdeni… – suttogott továbbra is, majd szorosan ölelve magához megcsókolt.
Édesen, lágyan, mégis szenvedélyesen. Kizárult a külvilág kettőnknek, nem érdekeltek mások, csak az, hogy velem van, engem ölel, és engem csókol. A következő pillanatban már a falnak nyomott, s az egyik kezével a ruhám alsó szegélyét tűrte fel, végigsimítva ezzel a combomon. Belenyögtem a csókunkba, s még jobban hozzá simultam, mire a mellkasából egy sóhaj szökött fel. A kezemmel a pólója alá nyúltam be, s a kidolgozott mellkasát simogattam. A térdemnél alányúlt és felhúzta magához, hogy még jobban össze tudjunk simulni. Mindkettőnk ajkát egy nyögés hagyta el. Ekkor megéreztem, hogy odalenn a nadrágja nagyon is szűk lehet…
- TE MIATTA DOBTÁL ENGEM???? – szétrebbentünk, s ott állt előttünk Vitalij nagyon ideges, és nagyon vörös fejjel.
- Vitalij… - suttogtam, tudtam, hogy baj lesz.
- Szállj le Carlaról!!!! – fordult az orosz felé Seb, és vészesen csattant a hangja.
- Mert ha nem, mi lesz? – kötözködött.
- Szerintem nem akarod te azt tudni!!! – vágta vissza fagyos hangon a németem. Én mögötte álltam és szorongattam a kezét, s próbáltam visszatartani, hogy ne menjen neki az orosznak.
- Azt, hogy visszautasítottál még lenyeltem, mert nem ismerjük még egymást igazán. De azt, hogy Vettellel kezdtél NEM FOGOM LENYELNI!! Ezt még nagyon meg fogod bánni!! – fenyegetett meg, majd elrobogott. A megdöbbenéstől szóhoz sem jutottunk…