Titkok erdeje

5. rész

Velem szemben ült a széken, s masszírozta a halántékát. Tudtam, hogy nem könnyű ezt megemészteni, de nem volt más választásom… meg kellett mondanom neki. Christian és Adrian nem szóltak semmit, csak a háttérből figyelték az eseményeket, hogy ha szükséges bármikor közbe tudjanak avatkozni.
- Szóval azt mondod, hogy Ő…- mutatott az ölemben alvó gyerekre – az én fiam.
- A neve Benjaim… - javítottam ki, de a szemeim már fátyolosodni kezdtek.
- Ez egy őrület… ez nem történhetett meg! – kezdtet felmenni benne a pumpa. – Miért jöttél most ide??? Hm??? Hogy tönkre tegyél??? Ennyi idő után hogy van képed ideállítani, és azt mondani, hogy ő az én FIAM???
- Sebastian nyugodj meg… - kezdte Christian.
- Nem tudok megnyugodni, és nem is akarok!!!! Mit mondok szerinted a szüleimnek, hogy felcsináltam egy lányt, és magára hagytam??? Vagy azt, hogy volt olyan csökönyös, hogy nem mondta el nekem, hogy TŐLEM lett terhes????? – ordított a csapatvezetővel.
- Seb én megértelek… - kezdte újból.
- A francokat értesz te meg!!!! Honnan tudnád, hogy most mi játszódik e bennem???? – esett neki, és rúgta fel a széket, ami hangos csattanással esett a padlóra. Ben azonnal felriadt, és nyöszögni kezdett.
- Sebastian vegyél vissza, mert megijeszted a gyereket! – szólalt meg komoly hangon Adrian is.
- De jó!!!! ÉN mindenkire legyek tekintettel!!! Fantasztikus!!! – kiabált, s Ben ezt nem igazán tolerálva sírni kezdett, ezzel felhívta magára a német figyelmét is.
- Add ide a Kicsit - lépett mellém Adrian, mert én remegtem, mint a nyárfalevél. Karjába vette, s kisétált a szobából. Christian döbbenten nézett minket.
- Miért nem mondtad el???? Miért kellett egy ilyen titkot – bökött a fejével az ajtó felé – magadba tartanod??? Rám is tartozik, hisz azt mondod, hogy én vagyok az Apja…
- Christian – fordultam felé – menj most ki!
- Biztos? – nézett ránk kételkedve.
- Igen, nem lesz semmi baj. Nézd meg Bent légy szíves. – megvártam, míg becsukódik utána az ajtó csak akkor kezdtem el mondanivalómat, de nagyon nyugodt hangon.
- Nagyon jól figyelj rám, mert csak egyszer fogom elmondani. – szólt vészesen a hangom. – Most, hogy megtudtad, hogy Ben a fiad három választásod van. Egy: Nem veszel róla tudomást, és úgy csinálsz, mintha mi nem is találkoztunk volna. Kettő: tudomást veszel róla, de nem érdekel. Három: tudomást veszel róla, és szeretnél része lenni az életének. Rajtad áll, hogy döntesz, de én, bárhogy is lesz, tiszteletben fogom tartani abban biztos lehetsz. És ha most megbocsájtsz, megnézném a fiamat. – mentem az ajtó felé kihúzott háttal.
Ahogy becsuktam magam mögött, mintha millió tonna súlytól szabadultam volna meg, s a könnyeim szabadon folyhattak le az arcomról. A szomszédos szobából gyereksírást hallottam, keserves sírást. Gondolkodás nélkül léptem be, s Adrian karjában volt Ben, de folyamatosan sírt, a tervező nem tudta megnyugtatni. Éreztem, hogy az én vállam is rázkódni kezd, s Christian, ahogy meglátott azonnal megölelt. A sírás, mint egy folyam jött ki belőlem, s úgy éreztem, hogy a lelkem is felszabadul.
Ben nem hagyta abba a sírást, s magamhoz vettem Őt. Ringattam, dúdoltam neki, de nem hatott. Egy pillanatra teljes pánik futott végig testemen, és éreztem, hogy remegni kezdek. A könnyeim megint feltörtek, s nem tudtam gátat szabni neki. A két férfi körülöttem nem tudták, hogy mit kéne tenni. Úgy éreztem, hogy én magam is tehetetlen vagyok, mint önmagam, mint a fiam megnyugtatása miatt.
Az ablakhoz sétáltam vele, s néztem a messzeségbe. Próbáltam kiüríteni az agyamat, hogy csak a fiamra és az ő megnyugtatására gondoljak. Folyamatosan simogattam a hátát, puszilgattam, dúdoltam neki. De nem hatott…
Az ajtó újra kinyílt, nem is figyeltem, hogy ki lépett be, sokkal jobban lekötött Ben. Kisfiam arra kapta a fejét, s én is megfordultam. Seb állt velünk szembe bűnbánó képpel. Ben már csak hüppögött, s egyszer csak a kis kezét felé nyújtotta. Sebastian tehetetlenül állt a szoba közepén, s láttam nem tudja, mit kéne tennie. Rám nézett, s lépett egyet hátra.
Ben ekkor újra rázendített, s a kis kezével újra nyúlt felé. Tudtam, hogy mit akar a csöppöm, de nem tudtam, hogy erre Sebastian készen áll-e már. Kicsit eltartottam magamtól Bent, jelezve neki, hogy nyugodtan… ha szeretné. Abban a pillanatban hozzám jött, s átvette édes terhemet. Azonnal csend lett. Döbbenten néztem rájuk, s úgy vettem észre, hogy a két férfi, akik még látták mindezt, sem találják a szavakat…