Száguldó örvény

Drága Olvasóim!

Ezzel e résszel kívánok mindenkinek nagyon kellemes húsvéti ünnepeket sok-sok locsolóval.

Mindenki pihenje ki magát, hiszen mindjárt megint kezdődik a hajtás!

Még egyszer köszönöm szépen mindenkinek a díjakat...

7. rész

Az úton Seb mindent bevetett, hogy kiszedje belőlem, úti célunkat. Tényleg mindent… könyörgést, csikizést, simogatásokat, csókokat, összebújást, de én nem törtem meg. Látni akartam az arcát, amikor odaérünk. Amikor rájön, milyen varázslatos helyre is megyünk, mert én annak tartottam, a természet egyik csodájának.

A reptéren nagy szemekkel nézte, hogy Zürichben vagyunk. A döbbenet, amit láttam engem nevetésre sarkallt. Alig bírtam abbahagyni. Egy kisbuszba pakoltunk be, ami várt minket. Heikki hátra ült Brittával, míg mi is a sofőr mögött foglaltunk helyet. Seb itt már nem kérdezett, hanem átkarolt, és magához húzott.

A zürichi-tó mellett haladtunk végig. A nap gyönyörűen sütött, fantasztikus idő volt. A pulcsimtól hamar megszabadultam, de ahogy a többiekre néztem nekik is melegük volt. Egy idő után azt vettem észre, hogy Seb keze az oldalamnál a pólóm alatt nagyon finoman simogatni kezd. Ez sem zavart, sőt, inkább élveztem. A tekintetem ráemeltem, de Ő elvesztett a táj szépségében. Igen, valahogy én is így voltam vele, amikor először jártam itt.

A vállára döntöttem a fejem, s beszívtam az illatát, amely mindig megnyugtatott. Éreztem, ahogy egy óvatos puszit nyom a homlokomra. Megfogtam a másik kezét, s akkor tűnt fel, hogy pár karcolás borítja. Gyengéden simogatni kezdtem.

- Nem fáj? – kérdeztem szinte suttogva.

- Nem, de azt is megérdemelném, hiszen akkor emlékeztetne, mennyire durván viselkedtem veled. – hangzott az őszinte, halk válasz.

- Ne ostorozd magad feleslegesen. – dorgáltam meg – Én azért mentem, hogy a dühöd csattanjon. – néztem a szemébe.

- Túl jól ismersz… - döntötte a homlokát az enyémnek, majd senkivel sem törődve egy apró csókot nyomott a számra – Mikor érünk oda? – villantott rám egy mosolyt.

- Mindjárt meglátod. – néztem a tájra – Pár percet bírj még ki. – fedtem meg pajkosan.

A táj már kezdett előttünk kirajzolódni, és az úti célunk is. Szóltam is mindenkinek, hogy nemsokára megérkezünk. A társaság, ahogy körbenéztem egyöntetűen az ablakra tapadt. Mosolyomat nem tudtam palástolni, s én is a táj szépségeit figyeltem. A hegyek kezdtek egy folyosót nyitni maguk között, és én tudtam, hogy a java még csak most jön. A nap sugarai által a tó, olyan volt, mint egy csillogó tükör. A hegyek markáns vonulatai szinte meglágyultak, ahogy találkoztak egymással, s a csodálatos tó, mindezt csak keretezte. Panziók, fogadók, nyaralók között kanyargott az út, le egészen a tó széléig. A sofőrünk egyszer csak megállt.

- Megérkeztünk! – szólt hátra, s a többiek azonnal kipattantak – Egész héten akkor a sofőrötök leszek, jó lesz így Ada?

- Igen, tökéletes. Hiszen te helybeli vagy Dick, kiismered magad. – mosolyogtam a számomra nagyon is ismerős férfira.

- Azért te sem panaszkodhatsz. – vigyorgott rám – Ő a barátod? – mutatott a szőkeségre.

- Dick… ez bonyolult… - sóhajtottam nagyot.

- Szóval nem tud semmit! Értem én. De én úgy látom, hogy nagyon oda van érted… ne lökd el magadtól! – nézett rám komolyan - Na gyere, megmutatom a házat is, sokat változott mióta elmentél.

Mi is csatlakoztunk a többiekhez, és akkor megtörtént a bemutatkozás. Láttam Sebastianon, hogy lenne hozzám egy csomó kérdése, de most nem hozta szóba. Ismer már annyira, ha akarok, beszélek róla. A szemei azonban nem tudták elfedni kíváncsiságát, s ezen egy kicsit mosolyognom kellett.

A ház valami lélegzetelállító volt. Mindent fa borított, és a legtöbb bútor is fából készült. Nem győztem csodálni a kidolgozott munkákat. Míg mi Brittával szétnéztünk odalenn, addig a fiúk felhordták a bőröndöket. Utánuk mentünk, de nem tévedtem abban, hogy Sebbel közös lesz a szobám, míg a sajtós, és az edző a ház másik felén kapott szállást.

Halkan csuktam be magam után a szobaajtót, s láttam a szöszke kinn van az erkélyen, s a tájat fürkészi. Tisztában voltam azzal, hogy valamilyen magyarázatot ki kell találnom, de az igazat, a teljes igazat nem mondhatom el neki. Odamentem hozzá, a kezemet a hátára tettem, s egy kicsit összerándult.

- Megijedtem…- súgta, majd felém fordult és a karjaiba zárt. Nem kérdezett, de a szemei elárulták, hogy majd kifúrja az oldalát a kíváncsiság, így belekezdtem.

- Emlékszel, amikor arról meséltem, hogy a Red Bullos idők előtt Svájcban dolgoztam? – néztem a szemébe, és Ő bólintott – Itt dolgoztam Murgban, abban a fogadóban. – mutattam az erkélyről egy hatalmas épületre, s Ő nagy szemekkel követte a kezem útját – Charlienál dolgoztam, mint pultos és felszolgáló.

- Most már értem, hogy miért jöttünk ide. – magyarázta lágyan, és az ujjbegyeivel az arcom vonalát kezdte simogatni – Ez a hely valami káprázatos.

- Tudom, hogy mit érzel. – dőltem neki a korlátnak háttal, s Ő is mozdult velem együtt, de a cirógatást nem hagyta abba – Én is így voltam vele, amikor először jártam itt.

- Ez a hely káprázatos, de te gyönyörű vagy. – suttogta mély hangon, s magához vont – Akarlak… olyan régen volt… - mormolta a fülembe, s az én testemben is ezzel egy lavinát indított el.

Vadul kezdtünk csókolózni az erkélyen, de Ő nem bírta tovább, felkapott majd az ágyra fektetett. Lesöpört onnan mindent, levette a pólóját és fölém helyezkedett. A csókjai most nem voltak vadak, sem követelőzőek… lágyan kezdett csókolni, majd a nyakamat kényeztette, ezzel a vágyamat még jobban felkorbácsolta. A pólóm alatt simogatott, majd megpróbálta felgyűrni, mialatt én a nyakát, és a hátát kényeztettem. Egy hirtelen pillanatban azonban az ajtó kinyitódott, és a két jómadár állt ott.

- Elmegyünk a környékre… - kezdte Britta, de ahogy eljutottak az agyáig a történések azonnal zavarba jött – bo… bocsánat. – csukta be az ajtót, és meg felnevettem.

- Ezt nem hiszem el! – temette a szöszke az arcát a nyakamba – Ki fogok mindenkit dobni ebből a házból, s majd akkor és ott teszlek magamévá, ahol akarlak! – morgolódott, de én képtelen voltam abbahagyni a nevetést – Még szerencse, hogy te ilyen jól szórakozol! – emelkedett meg, és nézett rám.

- Láttad… láttad az arcukat? – kuncogtam.

- Szegény Britta a föld alá bújik szégyenében. – csatlakozott a nevetéshez.

- Heikkinek még a szája is tátva maradt! – robbant ki belőlünk még nagyobb nevetés – Na szedd össze magad, mert ki kéne pakolni… mássz le rólam… - kezdtem böködni, mikor végre lenyugodtunk.

- Nem! – tiltakozott – Én még mindig állok és kielégítetlen vagyok!

- Seb… - túrtam bele a szőke fürtökbe – este állhatsz nyugodtan, de most nem. – vigyorogtam rá.

- Még szerencse, hogy megengeded. – kelt fel, majd engem is húzott maga után.

- Neked? – kacérkodtam vele - Bármit…

- Akkor este ne legyen rajtad semmi… - ölelt szorosan magához, és búgta a fülembe.

- Azt hiszem, ezt könnyű lesz kivitelezni. – vigyorogtam – De mi lenne, ha most felöltöznél, és elmennénk sétálni?

- Részemről oké, de ehetnénk is valamit. – panaszkodott.

- Menjünk be Charliehoz! – vetettem fel az ötletet.

- Benne vagyok, ha a desszert te leszel…

***

Mind a ketten átöltöztünk, de nagyon nehéz volt Sebet megtartani a gatyájában. Brittával és Heikkivel odalenn találkoztunk, akik nem győztek bocsánatot kérni. A szöszke egy legyintéssel elintézte a dolgot, majd elindultunk felfedező utunkra. Mi kézen fogva sétáltunk, most engem sem zavart mindez, hiszen tudtam, hogy miatta csinálom ezt az egészet.

Már sötétedett, amikor kitaláltuk, hogy enni kéne, és bementünk Charlie fogadójába. Láttam a másik kettő zavartan néz egymásra, Seb viszont kíváncsian nézett körbe. Egy boxba ültünk be, de ahogy elnéztem senkit sem érdekelt, hogy kik vagyunk, így megnyugodtam. Nem tenne jót, ha most felismernék. Egy pincérlány lépett oda hozzánk, hogy felvegye a rendelésünket, s étlapot hagyott ott.

- Charlie van ma? – néztem a lányra.

- Igen, ma itt van. – mosolygott rám kedvesen.

- Szólnál neki, hogy Ada itt van? – figyelmen kívül hagytam a velem szemben lévő két csodálkozó szempárt.

- Persze. – látszott a lányon, hogy zavarban van, majd távozott.

Seb átkarolt, s én készségesen bújtam oda hozzá. Ahogy tekintetünk találkozott, egy nagyon óvatos puszit kaptam a homlokomra. A velem szemben ülő sajtós lány azonban nem értette a dolgokat.

- Amikor a szüleim elváltak… - kezdtem bele, mire a mellettem ülő pilóta megfogta a kezem – és anyámnak új hapsija lett, léptem le. Itt találtam magamnak munkát. Charlie volt az egyetlen, aki alkalmazni akart, hiszen még érettségim sem volt. – mind a kettőnek tátva maradta szája. A mellettem ülő ezekkel a dolgokkal már tisztában volt. – Munka mellett érettségiztem le, majd mentem főiskolára. Ő volt az, aki ösztönzött, hogy adjam be a Red Bullhoz sajtósnak a pályázatomat, ne akarjak itt maradni. – meséltem el nagyon körvonalazva. Seb természetesen ennél sokkal többet tud, de az is az igazság egy nagyon kicsi része…

Walensee