Száguldó örvény

Kedves Olvasóim!

Remélem mindenkinek jól telt a húsvéti ünnep, s mindenkit meglocsoltak.
Köszönöm az előző részhez Renynek és Dorcsának a kommenteket. Nagyon sokat jelent ez nekem lányok...
A részhez annyit fűznék hozzá, hogy egy-két dolog kiderül Ada múltjával kapcsolatban.

8. rész

- Hogy érzed magad Angliában? – fürkészi a tekintetemet.

- Nagyon jól, már amennyit ott vagyok. – nevettem – Sokat vagyok távol…

- Ezért is ideális neked ez a munka. – vélekedett.

- Igen… én is azt hiszem. – komorodtam el.

- Beszéltél neki a múltadról? – kereste a tekintetemet, de én inkább hallgattam és az asztallapot tanulmányoztam – Látszik, hogy szeret, és az is, hogy neked sem közömbös.

- Ez nem igaz! – vágtam rá nagyon gyorsan.

- A heves tiltakozásod is azt mutatja, hogy igazam van. – mondta nagyon nyugodtan.

- Charlie, fejezd be! Te is nagyon jól tudod, hogy nem lehet köztünk semmi!

- Hát szerintem a semminél kicsikét több van köztetek. – vélekedett – Csak azt ne mond, hogy az ágyban is ötödölőztök. – vigyorgott.

- Fejezd be! – csattant a hangom.

- Nem, nem fogom! Egyszerűen felfoghatatlan nekem, hogy miért hallgatsz el mindent. – dühödött be – Mindent odaadna érted, te meg…

- Charlie nem tudsz te a világon semmit! – csaptam az asztalra – Honnan tudod, hogy mindent odaadna értem?

- Egy szerelmes férfin mindezt észre lehet venni…

- De Ő nem… Ő nem… - döbbentem meg – az nem lehet. Nem szerethet engem…

- Miért gondolod azt, hogy téged nem lehet szeretni? – fogta meg a kezem, ami az asztalon volt – Ne becsüld magad alá Ada. Gyönyörű vagy, fiatal, okos, humoros, kedves… a férfiak ideálja. Ha húsz évvel fiatalabb lehetnék…

- Charlie… - nevettem fel keserűen – Annyira komplikált minden. – sóhajtottam nagyot.

- Szerintem meg pont te vagy az, aki túlgondolja a dolgokat. Miért nem tudsz egyszer az életben az árral sodródni?

- Te is nagyon jól tudod, hogy KI ennek az oka. – sziszegtem.

- És te is nagyon jól tudod, hogy már elmondtam neked, legyél őszinte. Úgy vélem, hogy ez a srác meg tudna védeni. A csapat mögétek állna, hozzád se tudna érni! – győzködött.

- Nem tehetem tönkre az életét… nem mondhatom el az igazat… - temettem az arcomat a kezembe.

- Pedig valamit ki kell találnod, mert nagyon figyel minket, mióta idejöttünk. – nézek rá, ő meg vigyorog.

- De mégis mit mondjak neki? – fordultam én is az asztalunk felé, majd rámosolyogtam a szöszkére, aki széles mosollyal viszonozta nekem.

- Ha nem mondod el az igazat, akkor inkább ne mondj semmit! – vetette oda – Tudod, az igazság egyszer fáj, a hazugság többször… - kelt fel az asztaltól, ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést.

Visszamentem a többiekhez, s azonnal Seb karjaiba bújtam. Nem kérdezett semmit. Simogatta a hátamat, és apró puszikat adott a homlokomra. A nyakhajlatába bújtam, és onnan szívtam be a számomra nagyon is megnyugtató illatot.

- Ha készen állsz, akkor majd elmondod. Én nem erőltetek semmit… - hallottam meg a suttogást a fülemnél.

Képtelen voltam válaszolni, inkább amennyire lehetett közel férkőztem hozzá. Túlságosan meghatott az, hogy ennyire ismer engem. Hálás voltam a sorsnak, hogy találkozhattam vele…

Az este további részében még táncoltunk is. Seb egy-egy lassú számnál közel vont magához, szinte még az ajkunk is összeért. Nem löktem el magamtól, tudtam most erre van neki szüksége… A szállásunkra visszatérve teljesítettem azon délutáni kívánságát, hogy ne legyen semmi rajtam… tartalmas éjszaka volt.

***

Az a pár nap, amit itt töltöttünk, varázslatos volt. Tollasoztunk, túráztunk, motorcsónakot béreltünk, s azon szeltük át a tavat. Azt mindenki sajnálta, hogy nem tudtunk fürdeni benne, de lévén, hogy tavasz van, még elég hideg volt.

Sebastiannál mindenki megpróbálta elterelni a figyelmét a gondokról, s úgy vettem észre, hogy sikerült is. Napról-napra látszott rajta, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb, és többet mosolygott.

Helmuttal és Christiannal napi kapcsoltban voltam, ilyenkor mindig Heikkire bíztam a szőkeséget, hogy ne sejtsen semmit az egészből. Napi kapcsolat lévén tisztában voltam azzal, hogy a HRT pilótája miket zúdít a szőkeség nyakába a sajtón keresztül… nagyon nem tetszett mindez nekem…

Hétfőn már az irodában voltam, hogy az elmaradt munkáimat valahogy be tudjam pótolni. Seb és Britta Párizsba ment, ahol a szöszke egy díjat vehet át az Akadémia jóvoltából. Az elutazása előtt egy kicsit össze is kaptunk, amikor közöltem vele, hogy azt az öltönyt, amit Németországba vett fel felejtse el, de sürgősen. Fél óra hiszti és durcáskodás után egy forró csókkal búcsúzott el tőlem…

Másnap Christian szabadságra küldött, hogy nekem is jár a pihenés, most nem kell senkit sem pesztrálnom. Egy kósza gondolat volt csupán, mégis megtettem, így most anyám háza előtt ülök az autóban. 17 voltam, amikor elköltöztem. Mondjuk előtte sem zavartam náluk sok vizet, hiszen bentlakásos iskolában tanultam. Azt sem én választottam, hanem ő. Minél messzebb az ő kis tökéletes családjától. A kocsiból kiszálltam, magamhoz vettem az ajándékokat, amiket nekik hoztam, majd csengettem.

- Ada! – jelent meg az ajtóban Derek anyám férje – De jó, hogy látlak, gyere beljebb! Szívem! Nézd ki jött el hozzánk!!! – kiabált, majd megjelent anyám, aki nagy szemekkel nézett rám.

- Ada! Hát te? – a ridegség volt, ami először szinte pofonvágott.

- Kaptam egy szabadnapot, és gondoltam meglátogatlak benneteket. – válaszoltam egy erőltetett mosollyal. Már tudtam, hogy hiba volt idejönni.

- Nagyon örülünk neked, igaz Szívem? – nézett Derek látványosan anyámra – De üljünk le a nappaliban, ott tudunk nyugodtan beszélgetni.

Derek nagyon rendes volt, és kérdezgetett a munkámmal kapcsolatban rengeteget. Felvetettem így, hogy nagyon szívesen látnám őket a Brit Nagydíjon, aminek láthatóan nagyon örült.

- Miranda is biztos örülni fog neki, hiszen ő is szereti ezt a sportot. – szólt közbe először anyám.

- Igen? – néztem rá agy szemekkel. A mostohatestvéremmel nem igazán értettünk soha közös hangot, nem úgy, mint a fiúkkal – És ki a kedvence? Mert akkor lehet, hogy egy aláírást vagy egy fotót is el tudnék intézni neki. – ajánlottam fel készségesen.

- Sebastian Vettel. – mosolygott rám Derek.

- Akkor vegyétek úgy, hogy mindez el van rendezve. – tudtam, hogy a szöszkének ezzel jövök eggyel, de majd kiengesztelem valahogy.

- Végülis annál a csapatnál dolgozol, és ennyit megtehetsz a húgodért. – vettette oda anyám flegmán.

Nem tudtam megúszni a dolgot, így vacsorára is marasztaltak, főként a férfi részleg. Miután mindenki hazaért az iskolából a két fiú nagyon örült nekem, míg Miranda inkább a pofákat vágta és a száját húzkodta. Derek elmesélte nekik, hogy meghívtam őket a Brit Nagydíjra, a lánynak csak annyi volt a megjegyzése, hogy mindezt megtehetem értük.

Már a vacsorához készülődtünk, mikor a nappaliban a táskámban megszólalt a telefonom. Bíztam benne, hogy valami munka, így meg tudok ettől a frusztrált családi találkozótól szabadulni. Amikor azonban a kijelzőre pillantottam elmosolyodtam.

- Szia Vettel! – a szemem sarkából láttam, hogy Miranda abban a pillanatban felkapta a fejét – Miben segíthetek?

- Hű, de hivatalos valaki. – nevetett - Hogy miben segíthetsz? Hát lenne egy-két ötletem. – kajánkodott – Hol vagy most?

- Anyáméknál… - léptem az ablakhoz, és váltottam halkabbra, hogy senki se hallja a beszélgetésünket.

- Szegénykém… látod, ha eljöttél volna velem, akkor most egy luxuslakosztályban lennél itt feküdnél mellettem, és kényeztetnélek. – nevetett.

- Most már tudom, hogy mit hagytam ki. – nevettem én is – Szólhattál volna, hogy hallgassak rád…

- De hiszen te sose hallgatsz rám! – háborodott fel - Képzeld! – lett gyermeki a hangja – Holnap megyek gyárlátogatásra!

- Komolyan???? – tettem úgy, mintha nem tudnám.

- Jó, oké, tudom, hogy sajtófőnök lévén te mindent tudsz. – morgott.

- Ne morogj, elrontod a kisfiús imidzsedet. – nevettem ki.

- Nem vagyok kisfiú! – puffogott – Azt hiszem, hogy párszor már bizonyítottam neked!

- Mondjuk, ebben igazad van! – értettem vele egyet.

- Na ugye! – lett a hangja egyszerre elégedett.

- De tudod, hogy mi jár annak, akinek igaza van? – incselkedtem vele.

- Mi? – lelkesedett be.

- A szája! – nevettem.

- Most megsértődtem! – vágta oda – Pedig, ha eljöttél volna, akkor most kinn vacsorázhatnánk a lakosztály teraszán, a kilátás az Eiffel-toronyra nézne. Halk zene szólna, én felkérnélek táncolni…

- Azt hiszem, hogy a végét már ki tudom találni. – szakítottam félbe nevetve. A szívem azt súgta, hogy üljek fel az első Párizsba tartó gépre, míg az eszem tudta, hogy mindez nem helyes. – Úgy látom megint romantikus hangulatodba vagy.

- Veled mindig abban lennék, ha hagynád, hogy kényeztesselek. – súgta lágyan.

- Hidd el, akkor túl sok lenne a jóból. Nem lehetsz jóllakott és kielégült egyszerre. – kacagtam.

- Pedig hidd el, veled el tudnám viselni. – kajánkodott.

- Mennem kell. Pihend ki magad, és holnap találkozunk.

- Holnap akkor a reptéren vársz? – a hangjába egy kis kétségbeesést éreztem. Félt, hogy visszamondom.

- Igen, hiszen megbeszéltük. – lett a hangom, akaratom ellenére lágy – Aludd ki magad, és álmodj szépeket!

- Te meg álmodj velem. Szia Ada, akkor majd holnap.

- Szia Seb…