Száguldó örvény

Kedves Olvasóim!

Nagyon köszönöm a sok kommentet amivel elhalmoztok engem. Reny annyit mondok neked, hogy az örvénybe lassan belekerülünk, mert az élet sem fenékig tejfel, ez a történet sem. De hogy a végén ki győz... majd meglátjuk...

11. rész

Cirógatásokra ébredtem fel, melyek egy-egy apró csókkal párosultak. A hasamon feküdtem, a takaró a fenekemig le volt húzva, és a csupasz hátamon simogatott egy kéz fel és le nagyon óvatosan. A szemeimet csak résnyire nyitottam ki, de tudtam, hogy ki lehet az. Egy csillogó szemű német feküdt mellettem, s a takaró a derekáig volt neki is lecsúszva, ezzel szabad utat adott a tekintetemnek, hogy nyugodtan legeltessem rajta. A hasa nem volt kidolgozott, de a sok edzés nyomott hagyott rajta.

A rövid haja, és az enyhe borosta még szexibbé tette Őt. Nem voltam az a nő, akit irritált volna a borostája, inkább volt, amikor én kértem arra, hagyja csak meg, mert nekem jobban tetszik úgy, s mindennek örömmel tett eleget…

Gyorsan becsuktam a szemeimet, mert ismét fölém hajolt, s most a vállamra kaptam egy nagyon finom puszit. Még nem jött rá, hogy felébredtem, de nem is akartam megzavarni, hiszen láttam rajta, hogy most nagyon elgondolkodott.

- Olyan gyönyörű vagy Ada… - suttogta – Annyira hálás vagyok a sorsnak, hogy összehozott minket. – folytatta, s nekem a szívem összefacsarodott – El se tudod képzelni, hogy nekem mennyit jelentesz. – nem akartam közbeszólni, vagy megzavarni. Végig akartam hallgatni, s tudni, hogy Ő mit érez. – És tudnod kell, hogy melletted minden más nő eltörpül a szememben. Nem érdekel semmilyen másik nő… - hajolt közelebb – és én… bárcsak ugyanazt éreznéd. Bárcsak tudnám, hogy ugyanazt érezd, mint én… - újra egy puszit lehelt a vállamra – És én egyre-jobban… én téged… - az agyam szinte üvöltött, hogy ne mondja ki, ne most, ne tegyen tönkre mindent, a szívem pedig arra vágyott, hogy igenis mondja ki – De nem… nem így akarom elmondani… te ennél sokkal többet érdemelsz…

Úgy éreztem most jött el az ideje, hogy „felébredjek”. Megrezegtettem a szempilláimat, majd nagyon lassan nyitottam ki a szemeimet.

- Jó reggelt. – köszöntem neki mosolyogva, de a hangom rekedt volt. Talán azért, mert reggel volt, talán valahol nagyon mélyen a vallomásától.

- Szép jó reggelt neked is! – köszöntött egy hatalmas mosollyal.

- Mióta vagy fenn szöszi? – vigyorogtam rá, majd az ölelésébe bújtam.

- Én is nemrég ébredtem fel. Figyeltem, ahogy alszol… - vallotta be félve, mintha ezzel egy bűnt követett volna el.

- Az biztos jó elfoglaltság lehetett. – kötözködtem vele mosolyogva, miközben a nyakára adtam egy puszit.

- Hidd el, jobb elfoglaltságot nem is tudtam volna keresni… - nézett rám, majd egy forró csókkal belém fojtotta a szót…

***

Csütörtök lévén inkább a sajtó és PR rendezvények kaptak fő hangsúlyt. A szöszke kimondottan örült annak, hogy Kimivel elintéztem neki egy közös interjút. Azért a finn odavetette nekem, amikor a német nem látta, hogy „Beszélnünk kell!”. Már most tudtam, hogy ebből sok jó nem sülhet ki, főleg úgy, hogy a hétvégén a Lotusszal vagyunk egy hotelben.

Késő délután értem vissza a szállásunkra, de nem kerestem a szöszkét, mert hívott, hogy később ér csak vissza. A bárban megláttam Kimit ücsörögni, és úgy voltam vele, hogy inkább minél előbb legyek túl ezen a beszélgetésen, így odamentem hozzá.

- Szia! – ültem vele szemben mosolyogva.

- Szia Ada! – nézett rám nagy szemekkel.

- Azt mondtad, hogy beszélni akarsz velem… - kezdtem.

- Ja… igen. Csak tudod eltévedtem Shanghaiban. – vigyorgott.

- Hallottam, hogy eltűntél. – vigyorogtam, majd a pincér mellénk lépett és én egy limonádét kértem, amit azonnal hoztak is.

- Te mindent tudsz. Akkor gondolom, tudsz a mai közös interjúról is. – folytatta kedvesen, de tudtam, hogy nem csevegni akar.

- Mivel én rendeztem el, igen. – vágtam önelégült képet – De ki vele Kimi, mit akarsz? Mert abban biztos vagyok, hogy nem csak cseverészni velem egy futamhétvégén…

- Túl jól ismersz. Ma beszélgettem privátba is Sebbel, és mondott egy-két dolgot – nem szóltam közbe, ezzel is tudom, hogy húzom az agyát – Meg se kérdezed, hogy miket mondott? – kerekedtek ki a szemei.

- Úgyis elmondod, akkor meg felesleges. – vigyorogtam.

- Csak rólad tudott beszélni, és a nyaralásotokról. – sóhajtott nagyot – Elmondta, hogy úgy érzi, kezdesz megnyílni előtte, s ez mennyire fontos neki. Ada… én tudom, hogy rengetegszer beszéltünk erről de…

- Kimi… - kezdtem nagy sóhajjal – ne kezdjük elölről…

- Figyelj, én tudom, hogy a te életed…

- Igen, rohadtul az én életem! – csattant a hangom halkan – Tudom, hogy azzal fogsz jönni, hogy mondjak el neki mindent, de ez nem ilyen egyszerű.

- Tudom Ada, ha úgy érzed, segítek neked. De te meg azt értsd meg, hogy ez a srác beléd van zúgva! – kezdett vörösödni a feje.

- Nem! Én csak egy kósza numera vagyok neki, semmi több! – éreztem, hogy a haragom pengeélen táncol a kiborulásommal. Még most is élénken éltek bennem Seb reggeli mondatai.

- Te ennél sokkal több vagy neki! – a jég kék szemei villámokat szórtak – De úgy látom neked ő nem jelent semmit! Azt hiszed, hogy sokáig játszadozhatsz vele? Mond csak, meddig akarod ezt tenni, mi? Hm? Még egy-két versenyig, majd félredobod, mert találsz új játszópajtást? – az összes szavából csak úgy áradt a gúny.

- Fogalmad sincs arról, hogy mit érzek. Csak bírálni tudsz, csak szánom kérni… - a hangom már csak suttogás volt, éreztem, hogy közel van a kiborulásom.

- Komolyan sajnálom a Kölyköt, hogy egy ilyen nővel kezdett! – nézett végig rajtam lekicsinylően – A helyében maximum megdugnálak másra úgysem vagy jó, hiszen szíved sincs. Fogalmad sincs arról, hogy kell szeretni! – folytatta monológját, én meg úgy éreztem, hogy egy kést forgatna a szívembe – Ez a kis hülye meg mindent dobna érted… hogy mekkora egy pancser! – nevetett fel.

- Ne beszélj így róla, mert nem érdemli meg… - a hangom már csak cincogás volt, és a szemeimben már szúrást éreztem, de tudtam, hogy nem sírhatok előtte.

- Tudod Ada, lehet, te csinálod jól. – nevetett – Találtál magadnak egy idiótát, akit dróton rángathatsz! Bármit kérhetsz tőle, mindent megtesz, hiszen milliói vannak! És még ráadásul beléd is habarodott! – kacagott gúnyosan, majd közelebb hajolt – Jó kis helyre dugtad be magad…

- Nem vagyok köteles tovább hallgatni az ócsárlásodat! – találtam meg a hangomat, majd felálltam, és képen töröltem a Jégembert – Tudod, te papolsz itt nekem szerelemről, mikor a házasságod romokban van! Te papolsz itt nekem őszinteségről, amikor végigkúrtad már az egész Lotus kiszolgáló személyzetét! Fogalmad sincs arról, milyen az, amikor szeretünk valakit! Amikor minden nap hálát adok az égnek, hogy van nekem, mert így van értelme az életemnek! – éreztem, hogy a hangom vékonyodik, és könnyek gyűlnek a szemeimbe.

- Akkor miért nem vallod már be saját magadnak, hogy beleszerettél? – kérdezte lágyan.

- Mert nagyon jól tudod, hogy nem lehet…

A cuccaimat felkapva kirohantam a bárból egészen a liftig, és szerencsém volt, mert nem tartózkodott benne senki. A tükörbe néztem, s láttam a tükörképemet. Már szaggatottan vettem a levegőt, de nem akartam, hogy mások is lássák…

A lakosztályom ajtaját szinte úgy löktem be, majd az ajtó csukódása után nekidőltem annak, és szabad folyást engedtem a könnyeimnek. Lecsúsztam a padlóra, és a térdeimre hajtottam a fejem, úgy sírtam ki a bánatomat…

A szívem és az eszem harcot vívtak egymással, hogy melyiknek is van igaza. Ha a szívemre hallgatok, akkor bajba keverem. Ha az eszemre, azt nem élném túl. Nem akarok neki fájdalmat okozni, de tudtam, hogy előbb-utóbb valamelyikünk sérülni fog. Csak bízhattam abban, hogy inkább én, mint Ő…

Órákkal később, s már egy frissítő zuhany után üldögéltem a lakosztályomban, s vártam Rá. Fél órája hívott, hogy most indult a pályáról. Rendeltem vacsorát, mert tudtam, hogy a megbeszélés után jön vissza, nem fog a Homeba enni. Meggyújtottam a tegnap esti gyertyákat, s vártam…

- Úgy látom kedvet kaptál hozzá a tegnap este után. - lépett be a lakosztályba, lepakolt, majd odajött hozzám, és a karjaiba zárt.

- Néha nekem is jót tesz egy kis romantika. – évődtem vele mosolyogva – Lehet, Kína hozza ki belőlem…

- Ha ezt tudtam volna, akkor előbb elhozlak ide. – csókolt meg.

Leültünk vacsorázni, majd Ő zuhanyozni ment. A lelkemben folyamatos háború dúlt az igazsággal kapcsolatban, de tudtam, hogy most nincs itt az ideje. Futamhétvége, most ez a legfontosabb.

Egy szál bokszerbe feküdt be mellém, de látszott rajta, hogy nagyon fáradt. Simogatni kezdtem, s apró csókokat adtam neki, s egy idő után a légzése egyenletes lett. Lekapcsoltam a villanyt, majd én is bebújtam az ágyba… mellé. Még álmában is magához húzott, s én boldogan hajtottam a fejemet a mellkasára. A szívdobogása nyugtatta meg a lelkemet, majd küldött álomföldre…