- Hanna???
- Igen ő…- felelte Norbert hatalmas sóhajjal.
- Azt hiszem jó lesz, ha utána járok a történteknek…
- Azért vigyázz Liz… amikor ideges olyanokat is mond, amit aztán később megbán. Nem kell ezeket komolyan venni…
- Köszi a tanácsot Heikke…
Fenn a szobában az ágyon kiterülve találtam rá kedvesemre. Látszott rajta, hogy próbálja magát nyugtatni. Szemeit eltakarta a kezeivel, és mélyeket lélegzett. Fogtam magam és lefeküdtem mellé, s bevackolódtam az oldalához. Meglepődve pillantott rám. Nem kérdeztem semmit, csak megcsókoltam. Pár perc elteltével húzódott csak el.
- Ne haragudj, drága… én nem akartam… én…
- Shhh… nem kell mentegetőznöd… megesik mindenkivel, hogy néha nem bírja elviselni a dolgokat és kiborul… - próbáltam nyugtatni, közben simogattam az arcát.
- Én mindig azokat az embereket bánom, akiket nem kellene…
- Akkor mire vársz még??? Menj és kérj tőlük bocsánatot… - próbáltam finoman noszogatni.
- Igazad van… - s indult is, de az ajtóból még visszaszólt – Ugye itt leszel még?
- Persze…
Fél óra múlva egy boldog mosollyal tért vissza. Odafeküdt mellém az ágyba, és összebújtunk.
- Ne haragudj rám, a viselkedésem miatt… tudom, már megtanulhattam volna, hogy kordában kellene tartanom az indulatomat, még nehezen megy…
- Semmi baj… megesik mindenkivel, hogy néha elpattan a húr…
- Túl megértő vagy Liz… - s kaptam a fejem búbjára egy puszit.
- Sebi… mégis mi történt?
- Találkoztam Hannával… - a kezei ökölbe szorultak.
- Mondott valamit?
- Csak a szokásosat… - sóhajtott lemondóan – hogy Mark mögött csak másodhegedűs vagyok. Hiába akarja annyira a csapat, hogy megnyerjem a világbajnokságot, mégis minden Webbernek jön ki jól… Lehet igaza van…
- Ne mondj ilyet! – csattantam fel – Ha te nem bízol önmagadban, akkor mi hogyan bízzunk benned? Ott vannak a szüleid… mindent feltettek csak azért, hogy te azt csinálhasd, amit igazán szeretnél… közben persze kiderült, még jó is vagy benne… Több millió kis lurkó példaképe… Ne akard pont most feladni… Az évad elején… Kérlek…
- Nem is tudom…
- Mond csak meddig kell téged noszogatni??? Hogy vegyelek rá, hogy higgy nekem???
- Azért lenne egy-két ötletem… - húzódott egy kaján mosolyra a szája.
- Te… - ültem rá a derekára… s nem volt megállás.
Arra ébredtem, hogy valaki cirógatja az arcomat, és apró pici-csókokkal halmoz el.
- Ébresztő Drága… megjöttünk…
- Hol vagyunk? – kérdeztem eléggé kómásan.
- Isztambulban… tudod hétvégén Török Nagydíj… - nevetett rajtam.
- Nem illik kinevetni a kisebbet… - ő csak kacagott rajtam.
Volt valami megmagyarázhatatlan érzésem a mostani hétvégével kapcsolatban. Mikor az ember úgy érzi egy szörnyű nap után, hogy ma még felkelni sem volt érdemes… igen valahogy én is így éreztem… nem kellett volna eljönnöm. Mintha az életem most ér egy igazi fordulóponthoz… valami meg fog változni… biztos vagyok benne… valami van a levegőben, amitől kiráz a hideg…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése