2. évad 24. rész

Ginának szülinapja alkalmából... nagyon sok szeretettel...


Hétfőn elmentünk az orvosomhoz, megnézni a picúrt. Sebi teljesen be volt zsongva. Érthető ez, hiszen Ő most jön el velem először. Dr. Alvarez, az orvosom nagyon rendes volt. Ahogy nekem az első alkalommal mindent elmondott a terhességgel és a szüléssel kapcsolatban, most mindezt Sebinek is megtette. Láttam az arcán, hogy a kezdeti feszültég lassacskán eltűnik, s átveszi az aggódás a szerepét.

- Nah, akkor, ha mindent megbeszéltünk, akkor nézzük meg a kicsikét… - mutat az asztalra, ahová fel kell feküdnöm.
Mindezen műveletek elvégzése után, feltűröm a felsőmet, ezzel szabad utat adok az orvosnak, hogy a zselés anyagot a hasamra kenje. Sebi kényelmesen elhelyezkedik a mellettem lévő széken, és megfogja az egyik kezemet, és gyengéden megcsókolja.
- A nemét lehet már ilyenkor tudni? – kérdezi kíváncsian.
- A 12. hétben járunk… ha most úgy helyezkedik, akkor igen… láthatjuk Őt… - rákente a zselét a hasamra, és az ultrahangot, pedig bekapcsolta, és rátette a hasamra a fejrészét. – Na, nézzük csak… ott van… - mutat a kicsikénkre. – Tökéletes, ahogy elnézem mindene megvan, két kicsi kéz, két kicsi láb, fej, és a törzse is…
- Milyen kicsike… - nézi Párom könnyes szemmel a monitort. – Picúr remélem, jól érzed magad odabenn… - beszélt a hasamhoz. – Nagyon szeretünk téged Anyukáddal, és várunk idekinn…
És ekkor a monitoron látszott, ahogy a babánk felemelte az egyik kicsi kezecskéjét, mintha integetni akart volna… ezzel is jelezve, hogy nagyon is értette, amit az Apukája mondott neki…
- Azt hiszem már most nagyon okos a leányzó… - mosolygott az előbbi jeleneten a doki.
- A én kicsikém… - próbálta Sebi visszanyelni a könnyeit, még az előbbi események hatása alatt volt.
- Kislány? – jutott el a tudatomig a doki előző mondata.
- Igen… de teljes bizonyossággal, majd csak decemberben lehetünk benne… de én most úgy látom… - nézegette a monitort.
- Az én angyalkám… - Sebi az egyik kezével az enyémet fogta, a másikkal, pedig a szemeit törölgette. Én is meghatódtam… a könnyeim utat törve folytak le az arcomon, de tudtam, hogy ezek most a boldogságtól vannak.
Nem sokkal később, már kifele jöttünk a rendelőből. Két hét múlva ismét tiszteletünket kell tennünk. A doki azonban hozzátette, ha bármi baj lenne, azonnal hívjuk őt… reméljük, erre nem kerül sor…

Utunkat egy ruházati boltba folytattunk, hiszen egyre kevesebb nadrágom volt jó rám. A felsőim többsége is feszes volt már, és úgy döntöttük Párommal, hogy most még nem fogjuk nagydobra verni, hogy bővül a család. A média ránk szállna, és azt egyikőnk sem akarja, legfőképpen Sebi nem. Félt minket… tudom. Én is félek. Félek attól, hogy ennek a hatalmas nagy boldogságnak egyszer vége lesz, de most örökre. Hogy jön valaki, aki által vagy épp miatta történik mindez…
Hazafelé még beugrottunk egy könyvesboltba, mert Sebit nem lehetett lebeszélni róla, hogy ne vegyen egy utónévkönyvet… kislányok részére…