Lóerők szerelmesei

Hinni az életben című történetnek hétfőn jön a folytatása... köszönöm ivinek, Timcsynek és szofinak a komit...


1. rész

Péntek reggel, egy kis gyomorideggel indultam el a pálya felé. Most gondoltam bele igazán, hogy nem is ismerek senkit. Bernie azt mondta, hogy a mai nap folyamán meglátogat. Nem tudom, hogy ezt minek vegyem, jónak vagy rossznak. Mindenesetre tréneremmel, Miaval indultam el a pályára a részemre bocsájtott járművel.
A parkolóba beállva is inkább próbáltam figyelmen kívül hagyni a fotósokat, és a tévéseket. A csekkolásnál lazán odatettem a kártyámat, és máris beengedett. Tudtam, hogy most nem szabad hibáznom, mert azt megtorolják, és azon fognak csámcsogni legalább egy hétig. A belépő a legfontosabb, és valahol titkon azt akartam, hogy igenis figyeljenek fel rám. Hogy ne csak a pilótát vegyék észre, hanem a nőt is. Először, mint nőt vegyenek észre, aztán, mint pilótát. Ha figyelemre se méltatnak, beszürkülök, mint némely társam, s azt nem akarom. Lehet, hogy csak ez az egy lehetőségem van, de abból ki akarom hozni a maximumot.
Remegő gyomorral indultam el a csapatom felé. A napszemüvegem mögül tekintettem az előttem elterülő látványra. Úgy éreztem magam, mint egy kezdő. A tenyerem izzadt, a szívem szaporán vert. Tudtam, hogy a külvilág felé nem szabad ebből semmit mutatni. Ahogy elhaladtam az emberek mellett a csapatruhámban, sokan megfordultak utánam, hisz most én jelentem mindenki számára a látványosságot, a szenzációt.
Eric Boullier csapatfőnök szerint, ha rólam írnak, akkor a csapatról is írnak, és ez mindenkinek jó. Mondjuk, nem tudom, hogy nekem mindez miért jó, de inkább nem vitatkozom. Simon Rennie lesz a versenymérnököm erre a futamra. Rendes egy fazon, szerintem menni fog a közös munka. Petrov nálam sok vizet, mint csapattárs nem okoz, hisz neki is van egy feladata, és nekem is. Közös célokról még kár lenne beszélni, hisz csak kipróbálom a gépezetet erre a futamra. A jövő még mindenki számára kérdéses… még nekem is…
A Homeba érve minden szempár felém fordult. Észrevettem, hogy belépésemre azonnal indult felém Eric, Simon, és a csapattársam Vitalij is.
- Üdv Carla, örülök, hogy megérkeztél. – nyújtotta felém a jobbját Eric.
- Én is örülök neki, hogy esélyt adtatok nekem Eric. – muszáj a jó pofi az elején, hisz tényleg ez a lehetőség rendes volt tőlük.
- Ugyan, ha nem látnánk benned lehetőséget, nem kaptad volna meg az ülést. Hadd mutassam be a csapattársad Vitalij Petrovot. – mutatott a mellette álló, velem körülbelül egykorú magas srácra.
- Vitalij Petrov. – nyújtotta felém a jobbját ő is, az orosz akcentus érezhető volt.
- Carla Ramos, nagyon örvendek Vitalij. – fogadtam el, s mosolyogtam rá.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek Carla, a srácoktól már sok jót hallottam felőled. – mosolygott ő is kedvesen.
- Ugyan – legyintettem – biztosan csak elfogultak velem. – mosolyogtam zavartan.
- Hát téged elnézve lehet, hogy azok, de nem csak a szépségedet méltatták, hanem a vezetésedet is.
- Oh, köszönöm. – néztem körbe hálásan mosolyogva. – Nagyon kedvesek vagytok. Remélem – fordultam újra csapattársam felé – neked nem okoz gondot, hogy egy nőt kaptál magad mellé.
- Ezek szerint hozzád is eljutottak ezek a hírek. - húzta el a száját.
- Nem tudtam őket kikerülni, hisz minden egyes média ezekkel a mondatokkal volt hangos, az elmúlt időben.
- Nem kell ezekkel foglalkozni. Csak nyomást akarnak tenni rád, hátha összeroppansz, és akkor majd mondják, ugye mi megmondtuk, hogy így lesz. – mutogatott mérgesen. – Nyugi tőlünk ilyet nem hallasz, ez egy nagycsalád, mindent elkövetünk, hogy otthon érezd magad. – mosolygott rám kedvesen.
- Végülis Alonso is azt mondta, hogy egy nőnek otthon a helye. Akkor azt hiszem, jó helyen vagyok. – nevettünk össze.

A pihenőszobámban ültem a kanapén felöltözve. Egyedül az overallomat nem vettem fel teljesen, mert így is szörnyen meleg volt, úgy meg egyenesen kibírhatatlan. Próbáltam összpontosítani a pályára, de az izgalmam, az első szabadedzés miatt nagyobbnak bizonyult. Halk kopogásra lettem figyelmes, majd Mia nyitott be jelezve ezzel is, hogy itt az idő, bizony el kell indulni, már nincs kibúvó.
Vettem egy mély lélegzetet, és az oldalamon az edzővel elindultam a boxom felé. Feltettem a napszemüvegem, hogy ha én nem látok senkit, ők se lássanak alapon, és egész úton a kulacsomat forgattam a kezemben. Közben Miától kaptam egy-egy szúrós pillantást, hogy ne csak játszadozzak vele, hanem igyak is belőle.
A fotósok körbevettek, és éhes keselyűkként követtek egészen az elzárt részekig. Mindenki megnézett. Útközben láttam egy-két pilótát is. Buttonnak még a szája is nyitva maradt, amikor meglátott engem. A mérnöke is megpördült a tengelye körül, és kikerekedett szemekkel bámult. Webber a lépcsőn megmerevedve követte a szemeivel a mozdulataimat, ahogy elhaladtam a Red Bull főhadiszállása előtt. Mia csak kuncogott mellettem, vagyis láttam rajta, hogy a nevetését próbálja meg leplezni. Nem mertem edzőmre nézni, mert attól féltem én sem írom ki röhögés nélkül.
A boxomhoz érve azonban a szerelősrácok a fotósok útját állták, ezzel is megakadályozva, hogy kövessenek. Hálásan néztem rájuk, míg ők csak mosolyogtak. Tüntetőleg beálltam a kameráknak háttal, s így beszéltük meg a stratégiát Simonnal. A monitorok mellett állva sokszor mutatták a hátamat, és Vettel boxát az egyes számú autót, még a pilóta nélkül. Alonso és még egy srác sokszor ment ki integetni a rajongóknak, és ezeket a megmozdulásokat hatalmas ovációk kísérték a nézőtérről. Tekintve, hogy spanyol vagyok én is megtehettem volna, de nem éreztem úgy, hogy rászolgáltam volna arra, hogy éltessem magam, így ismeretlenül...