Lóerők szerelmesei

5. rész

Hét előtt tíz perccel már talpig díszben voltam, fel s alá járkáltam a szobában. Átkoztam azt a percet, amikor nem utasítottam vissza a meghívásos ajánlatot. Mondjuk nem is hívott meg, egyszerűen közölte, hogy jön és kész. Nem is értem miért mentem bele ebbe az egészbe. Egy apró virágos nyári szoknyát vettem magamra, mely mell alatt volt meghúzva, s hozzá egy szandált. Nem akartam túlságosan kiöltözni, hisz ez nem randi. Ugye?
Pontban hét órakor kopogtak az ajtómon. Egyből Miára néztem, aki az ágyamon ült, s a szemeit megforgatva kelt fel, s indult el az ajtó felé. Nem értettem magam… a tenyerem izzadt. Ha nem én lennék, komolyan kinevetném az illetőt. Mia nagyon lassan, vagyis számomra elég lassan ért oda az ajtóhoz. Kinyitotta résnyire, így nem is láttam ki van a túloldalon. Valakivel beszélt, majd kitárta az ajtót előttem. Ahogy megláttam Őt, egy pillanatra még a szavam is elakadt. Fehér ing, fekete farmer. Láttam, hogy ő is végigmért.
- Szia. – köszönt rám – Indulhatunk?
- Igen… egy pillanat – vettem magamhoz a kistáskám, s távoztunk a szállodából.
Az autóba ülve döbbentem rá, hogy azt se tudom, hogy merre megyünk. Ahogy felé fordultam, és végignéztem rajta mégsem tűnt olyan fontosnak mindezt megkérdezni tőle.
- Nagyon szótlan vagy… talán megbántad, hogy eljöttél velem? – fürkészte a tekintetemet.
- Elgondolkodtam, de te meg jobb lenne, ha az utat néznéd, még a végén nekimegyünk valaminek. – szúrtam oda.
- Csak nem félsz? – poénkodott velem.
- Furcsa, hogy nem én vezetek… ennyi. – vontam meg a vállamat.
- Most hogy nézett volna ki, hogy te vezess, mikor azt se tudod, hogy hová is megyünk?
- Mondjuk elkalauzolhattál volna.
- Na igen… én lettem volna az élő GPS-ed, mi? – mindkettőnkből kitört a nevetés.
- Valami olyasmi. Csak egyedül nekem lett volna Sebastian Vettel hangjával GPS-em. – mosolyogtam rá.
- Bizony… ez manapság kiváltság ám. – vigyorgott, majd megállította az autót. – Megjöttünk. – azonnal körbenéztem, de csak egy kis szűk udvart láttam, egy régi építésű spanyol ház udvarát.
- Sebastian, ez gyönyörű… - néztem körbe.
- Tudtam, hogy tetszeni fog… Carla… azért levegőt vegyél. – súgta oda.
- Én… - akkor tűnt fel, hogy igaza van – ez csodaszép. De mit csinálunk mi itt? – fordultam ismét felé.
- Itt fogunk vacsorázni. Egy ismerősömnek van itt étterme. Fotósok, újságírók, és a sajtó egyéb tagjai nélkül. – szállt ki az autóból, majd az én oldalamhoz jött, s udvariasan kisegített.
A bejárathoz sétáltunk, de nekem akkor tűnt fel, hogy igazából ez inkább a kiszolgáló személyzet folyosója lehet. Most értettem meg, hogy ehhez az élethez az inkognitó elkerülhetetlen. A folyosó végén egy pincér várt minket, és kísért tovább. Egy ajtóhoz vezetett minket, amin fel kellett menni, így jutottál el a teraszra, ahol csak egy megterített asztal volt, részünkre. Sebastian kihúzta nekem az egyik széket, és megvárta, míg kényelmesen elhelyezkedem csak akkor foglalta el a helyét velem szemben. A pincér felvette a rendelésünket majd távozott. A hely és a környezet gyönyörű volt, nekem mégis valami bökte a csőrömet.
- Miért hoztál el vacsorázni? – néztem rá.
- Miért, nem hozhatlak el? – nézett rám értetlenül.
- Tudod te nagyon jól, hogy mire gondolok. Mire jó ez az egész?
- Nem értelek… - de nem tudta befejezni, mert jött a pincér a rendelt étellel. Megvártuk, míg kiszolgál minket, és távozik.
- Tudod nagyon jól, hogy mire gondolok. – néztem továbbra is a szemébe.
- Ha elmondod, akkor még értelek is. De mi azzal a baj, hogy elhoztalak vacsorázni?
- Sebastian, az ellenfeled vagyok, az ég szerelmére!
- És akkor nem is találkozhatunk? – kerekedtek ki a szemei.
- Nem erről van szó. – ágáltam.
- Akkor mégis miről?
- Én újonc vagyok! A közutálatnak örvend pilóta!
- Meg akarlak ismerni, és ez egy nagyon jó alkalom. – adta meg a válaszát.
- Te minden újoncot elhozol vacsorázni?
- Most ez, hogy jön ide? Mi köze másoknak hozzád?
- Nagyon is sok. Sebastian, ha ez most kiderül, adok nekik egy aduászt, amivel kicsinálhatnak. – néztem rá nagy szemekkel.
- Azzal, hogy most együtt vagyunk?
- Nem lehetsz ennyire naiv! Azt fogják mondani, hogy a te hátadon akarok felkapaszkodni! Hogy azzal akarok itt maradni, hogy veled összefekszem! Hát nem érted? – néztem rá szinte könyörögve, hogy értse végre meg.
- Nem izgat különösebben, amit Alonso és a pincsijei mondanak. - vágott vissza. – A legkevésbé az ő véleményük érdekel. Akkor és ott találkozom, akivel akarok, és nem izgat, ők mit beszélnek a hátam mögött. – ment át flegmába.
- Ezzel az én bőrömet is a vásárra viszed!
- Carla, nem értelek. Eljöttünk vacsorázni, nincs ezzel semmi baj. Szerintem… vagy neked van kifogásod ellene? – néz rám nagy szemekkel.
- Sebastian hagyjuk ezt, mert nem jutunk dűlőre. Köszönöm szépen a vacsorát, nagyon finom volt…
- De Carla, hisz alig ettél valamit!
- Nagyon finom volt. Köszönöm ezt a fantasztikus estét, és ne fáradj egyedül is visszatalálok, és szeretnék egyedül lenni egy kicsit. – s kihúztam a széket és távoztam. A szálloda pár sarokra volt az étteremtől. A recepción elkértem a kulcsomat, majd felérve bezuhantam az ágyba aludni. Már amennyit tudtam egy ilyen este után…