Lóerők szerelmesei

6. rész

Reggel nagyon fáradtan ébredtem, s túl sok kedvem nem is volt a naphoz. Lenn a liftnél várt rám Mia, de szerintem, nem mert semmit kérdezni az estével kapcsolatban. A recepcióhoz mentem, hogy leadjam a kulcsot, mire egy levelet nyomtak a kezembe.
„Ne haragudj, ha tegnap megbántottalak. Nem akartam, és ha mégis sikerült, nem volt szándékos. Remélem, adsz lehetőséget, hogy beszélhessünk róla. Sebastian”
Most erre mit mondjak? Nekem az időmérőn kellene már járnom agyban, mégis Sebastianon és a tegnapi félresikerült vacsorán járnak a gondolataim...

A pályán a harmadik szabadedzés után a pihenőmbe léptem be, mikor ott találtam Őt. A másodperc töredéke alatt fordultam meg és csuktam be hangtalanul az ajtót, s fordultam ismét felé.
- Te normális vagy???? Mi lesz, ha itt találnak? Mi lesz így a licenceddel?- estem neki. – Mi lesz így a világbajnoki címeddel?
- Carla… én csak… tudom, hogy őrültség, de bocsánatot akartam kérni a tegnap este miatt. – magyarázkodott.
- Te tényleg őrült vagy! – nevettem zavartan.
- Lehet… - nevetett ő is zavartan – de te aggódsz értem. – mutatott a lényegre.
- Már hogyne, amikor ilyen őrültségeket teszel? – ültem le a kanapéra, s ő helyet foglalt mellettem.
- Tudom, hogy tegnap elszúrtam. – pillantott rám.
- Hogyan csinálod? – nevettem zavartan.
- Micsodát? – nézett rám meglepetten.
- Tudod hol szálltam meg, hagysz levelet reggelre… ezekre gondoltam. – néztem mélyen a szemébe.
- Carla… – próbálta meg elnyomni nevetését – egy szállodában lakunk, úgy.
- Hogy? – most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek.
- A te csapatod és az enyém általában egy szállodában vannak elszállásolva.
- Így már értem. De miért akarsz annyira megismerni? Biztos vagyok benne, hogy rengeteg lány van, aki mindenét odaadná azért, hogy veled lehessen.
- De én nem akarok bárkivel lenni, én… én csak meg akarlak téged ismerni… ennyi. Vagy túl sokat kérek tőled?
- Nem… egyáltalán nem.
- Akkor este meglátogathatlak? Viszek egy kis meglepetést. – mosolygott rám.
- Rendben van, várni foglak… – mosolyogtam vissza bíztatóan.

Az időmérőn a Q1-ben megkaptuk a zöld jelzést azonnal kiengedtek. Simonnal úgy beszéltük meg, hogy nem fogunk kockáztatni. Üres pályán megyek így, nem kerülök forgalomba. Jelenleg a cél a Q2-be kerülés. Kemény gumin indultam, a megbeszéltek alapján csak a Q2-be tesszük fel a lágyat, ha az időm nem lesz rossz. A Q2-ben fel kellett tenni a lágyat, hisz mindenki így cselekedett. Alig hittem el, amikor a fülemre mondták, hogy benn vagyok a legjobb tízben. Egyből a csapattársam után érdeklődtem, neki azonban az ideje nem volt elég. Kicsit csalódott voltam miatta, de mindez addig tartott, míg be nem értem a boxba, hogy megkezdjük a felkészülést az utolsó hajrára.
Megpróbáltam mindent és mindenkit kizárni a fejemből. Semmi mást nem akartam, minthogy teljesen üres legyek. Monitort sem kértem, nem akartam tudni mi folyik körülöttem. 4 kör talán ennyi lesz, több nem, mert a gumik nem tapadnak utána eléggé. Tisztában voltam azzal, hogy ez is, hogy bekerültem a Q3-ba is felülmúlt minden várakozást, de én bizonyítani akartam. Nagyon gyorsan eltelt az utolsó szakasz, szinte nem is érzékeltem az idő múlását, tettem, amit mérnököm a fülembe mondott. Amikor leintették az időmérőt tudatosodott bennem, hogy az időm csak a tízedik helyhez lett elegendő. Kicsit el voltam keseredve, ki se kellett volna mennem a pályáról, akkor is meglenne ez a rajtkocka. Egykedvűen parkoltam le az autót a többi mellé. Kicsatoltam magam, majd kiszálltam. Természetesen az első hármat ekkor már a fotózáshoz gyűjtötték be. Bementem mérlegelésre, de senki sem méltatott egyetlen pillantásra se. Még a Bajnok sem, boldogan mosolygott a fotósoknak. Gombóc egyre csak nőtt a torkomban, s mikor megláttam Alonsot a monitorok mellett, inkább nem is akartam tudni, hogy mennyivel kaptam ki. A sisakomat is magamon hagytam, hiába volt nagyon melegem. Nem akartam senkiről, és semmiről tudni…