Lóerők szerelmesei

7. rész

Másnap a verseny utáni mérlegelésre mentem. Már mindenki a pódiumra figyelt, hisz a díjazottak már elindultak arra. Ott álltam hátul a monitorok előtt, és néztem őket. Sebastian nagyon boldognak látszott, ezt le se tudta tagadni. Timo Glock mellém lépett, megpaskolta a hátamat, és biztatóan rám mosolygott. Megpróbáltam mindezt viszonozni neki, de elég nehezen ment, neki ebben sokkal több gyakorlata van. Visszafordultam a monitorokhoz, és akkor láttam, hogy Sebastian ötös számot mutogat a kamerába, széles vigyor kíséretében.
- Ötször nyert idén? – kérdeztem Timot aki még mindig mellettem állt.
- Nem, hatszor nyert. Öt éve vannak együtt a barátnőjével, Hannával. Szerintem neki üzent. – úgy éreztem, mintha gyomorszájon vágtak volna.
- Értem… akkor én megyek is. – el akartam tűnni, míg takarni tudtam mindenki előtt nem mutatni, hogy mennyire felkavart a dolog.
Timo nem szólt semmit, továbbra is a monitort bámulta. Sebastiant tegnap este hiába vártam, nem jött el, s most nem tudom, hogy mit gondoljak. Úgy érezem, hogy bolondot csináltam magamból. Lehet, hogy ő tényleg csak ismerkedni akart, s én mindezt nagyon is félreértelmeztem. Azt hittem, hogy Ő és Én… áhhh… még gondolkodni sem érdemes róla.
A Home felé rengeteg újságíró akart velem riportot készíteni, de csak mentem, s nem szóltam egy szót sem. Mia nem kérdezett, megpróbálta távol tartani, Carlaval együtt a riportereket. Sajnos a Ferrari előtt kellett elhaladni, s Alonso kinn állt körbevéve rengeteg fotóssal, és riporterrel. Ahogy meglátott egy fölényes és lenéző pillantást kaptam. Azt hiszem, hogy ez volt az utolsó csepp a poharamban. A Homeba érve azonnal a pihenőhelyem felé vettem az irányt, s nem foglalkoztam a kíváncsi pillantásokkal. A szobámba érve leráncigáltam az overállt és a tűzálló ruhát magamról, s beálltam a zuhany alá.
Éreztem, hogy a sírásom kezd eluralkodni rajtam, de tudtam, hogy a napnak még nincs vége, tartanom kell magam. Nagyokat nyeltem, s elzártam a meleg vizet, így már csak a jéghideg folyt végig az egész testemen. Nem vacogtam, nem éreztem semmit, csak ürességet… mintha kiürültem volna belülről. Nem fájt semmi, s nem tudtam örülni semminek. Pedig pontot szereztem. Életem első Forma 1-es versenyén, pontot szereztem, hisz a tizedik helyen értem célba. Tudtam, hogy most nagyon sokan büszkék rám… s én mégsem éreztem, semmit…

A szálloda felé megengedtem Miának, hogy ő vezessen. Egész úton kifelé bámultam az ablakon, nem akartam semmire, és senkire gondolni. Annyira jól sikerült, hogy észre sem vettem, hogy megérkeztünk. Egykedvűen kiszálltam a kocsiból, s egyenesen a bejárat felé mentem. A recepción magamhoz vettem a kis kártyát, ami a szobám ajtaját nyitja.
Az ajtóhoz érve, Mia mellém lépett, s megölelt. Annyira becsültem ezt benne. Nem kérdez, nem oktat ki, de mindig mellettem van, és tudom, hogy számíthatok rá, bármi is történjék. Remélem, tudja, hogy mindez kölcsönös. Intett egyet, s bement a saját szobájába. Végighúztam a kártyámat, s beléptem. Éreztem, hogy egyre közelebb van a kiborulásom.
Halkan becsuktam az ajtót magam mögött, s a szobában gyér fény fogadott. Meglepődtem, amikor felfedeztem egy alakot a teraszon. Észrevehetett, mert belépett a nappaliba. Ahogy megláttam vendégemet, ledobtam a vállamról a táskámat, és odafutottam hozzá. Ő kitárt karokkal fogadott. Nem kérdezett semmit… hagyta, hogy az egész hétvége alatt a lelkembe keletkezett fájdalmat kisírjam magamból.
Fejemet nyakához fúrtam, s szorosan öleltem magamhoz. Nem tudtam abbahagyni a sírást. Fájt minden… a hétvége, a pilóták lenéző pillantásai, nyilatkozatai. Éreztem, hogy a két erős karjával átölel, majd felemel. Az ágyhoz sétált velem, s lefektetett, majd odafeküdt mellém. Simogatott, ölelt… szorosan ölelt. Tudta, hogy most csak az nyugtat meg igazán, ha sírhatok. Az is lehet, hogy mindez csak egy kis időre lesz gyógyír a sebeimnek. Az utolsó szalmaszálam Ő volt… most jöttem rá, hogy mekkora szükségem is lett volna rá az egész hétvége folyamán.
Sírásom fokozatosan csillapodott. Megnyugtatott a közelsége, az egész lényéből áradó nyugalom. Fejemet a mellkasán nyugtattam, s hallgattam az egyenletes szívdobogását. Mikor észrevette, hogy megnyugodtam, letörölte az arcomról a könnyeimet. Felemeltem a fejem, s a szemébe néztem.
- Vigyél el innen… - szólaltam meg rekedten. Ő beleegyezően bólintott, nem kérdezett semmit.
Amíg én pakoltam ő a teraszon telefonált. Rájöttem, hogy mekkora hülye is vagyok. Egy olyan srác után kesergek, akinek van barátnője, aki szereti a barátnőjét! Mert az, hogy üzent neki, minden bizonnyal erre utal. Rá kell jönnöm, hogy én a Forma 1-ben csak karrierre számíthatok, másra nem. A boldogságot nem itt osztják. Mondjuk én nem is hittem abban, hogy itt találkozhatok olyan férfival, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok.
A gépen ülve érzékeltem, ahogy a fáradtság egyre jobban birtokba veszi a testem. Éreztem, ahogy felemel az ülésről, és lefektet egy puha ágyra. A kezemet automatikusan felé nyújtottam, mire óvatosan megfogta a kezem.
- Ugye te nem hagysz cserben? – néztem rá reményvesztetten, mire ő végigsimított az arcomon, s a homlokomra egy puszit adott. Nyakig betakart, majd elhagyta a szobát. Szavak nélkül értettem őt, s megnyugodtam. Így ért utol az álom.
Másnap reggel gyér fény kúszott be a sötétítőfüggönyök között. Lustán nyitottam ki a szemeimet, testileg úgy éreztem, hogy kipihentem magam. Tisztában voltam vele, hogy haza kellene utaznom, de most úgy érzem, hogy nekem a ’haza’ hol is van. Tudom, hogy el kellene mondanom neki, hogy mi történt a hétvége alatt. Ő biztosan megértene, és elmondaná, hogy milyen hülye is vagyok. Lehet, még ki is nevetne. Sebastiannak barátnője van, akit szeret. Ennyi… ezt nem kell tovább ragozni.
Még az ágyban fekve hallottam, hogy csengetnek, s valaki ajtót nyit. Úgy keltem fel az ágyból, mint egy lassított felvétel. Lezuhanyoztam, majd felöltöztem. Az órán láttam, hogy már délután van. Tegnap eléggé fáradt voltam, úgyhogy meg sem lepődtem. Amikor mindezekkel megvoltam, lesétáltam a lépcsőn. Azt hittem, hogy a vendég már elment… meglepődtem, amikor a nappaliba értem le.
- Te mit keresel itt??? – kérdezte tőlem nem más, mint maga Sebastian Vettel a nappali kellős közepén. Nem tudom, hogy melyikünk volt jobban meglepődve. Azt sem tudtam, hogy most mit is kellene erre mondanom…