Titkok erdeje

18. rész

Sebastiannak reggeli alatt megszólalt a telefonja, majd ahogy felvette felsétált az emeletre. Ebédkor megnéztem, de akkor még aludt. Négy órakor untam meg a dolgot, s halkan bekopogtam hozzá. Az ágyon ült, szomorú szemekkel.

- Baj van? – kezdtem kissé rekedten.

- Sem…

- Ne mond azt, hogy semmi. – telepedtem le az ágyra.

- Ben?

- Kimi és Gina játszótérre vitte Julieval együtt. – adtam neki magyarázatot.

- Értem… - suttogta.

- Nem akarsz róla beszélni? – kérdeztem tőle lágyan.

- Nagyon haragszol, ha azt mondom, hogy nem? – nézett rám szomorú szemekkel.

- Nem… egyáltalán nem. – keltem fel az ágyról – Lenn leszek, ha akarsz valakivel beszélni.

- Oké… - s léptem ki az ajtón.

A nappaliba mentem, s az egyik női magazint vettem a kezembe, amit ma adott nekem Gina. A kanapéra telepedtem, s olvasni kezdtem. Nem igazán kötöttek le a divatról alkotott vélemények, s úgy döntöttem dolgozom egy kicsikét. A konyhába mentem, s készítetem magamnak egy bögre kakaót, s laptopommal az ölemben visszaültem a kanapéra.

Adrian által küldött emailek között olvasgattam, és elemeztem a kapott adatokat, mikor arra figyeltem fel, hogy előttem áll. A konyhába indult, s én újra belemélyedtem a papírjaimba, és az adatokba.

- Leülhetek? – állt előttem egy pohárral a kezében.

- Persze – szedtem össze a papírokat, és csuktam le a gépet.

- Ne haragudj, a fentiekért. – kezdte.

- Seb… nem sértettél meg. – fogtam meg a kezét – Hidd el.

- Én mindent elrontok…

- Seb fejezd be! – fordultam felé – Mi történt?

- Hanna…

- Mit csinált? – kérdeztem félve.

- Azt mondta, hogy szakít velem, ha ti továbbra is itt laktok. – vallott színt, s fogta meg a kezem.

- És ha elköltözünk? – suttogtam.

- Akkor velem marad… - hajtotta le szomorúan a fejét, és az ujjaimmal kezdett játszani.

- És te mit mondtál neki?

- Hogy nem állíthat ilyen helyzet elé… ezt nem teheti velem… - hajolt előre, a poharat az asztalra tette, és két kezébe fogta az arcát.

- De megteheti, mert szeret téged… - simogattam a hátát.

- Ja, persze… azért sétálgat mással kézen fogva, mi? – kérdezte csöppet gúnyosan.

- Hogy? – lepődtem meg.

- Igen… ezzel van tele a német sajtó. – sóhajtott nagyot.

- Seb…

- Lili, ne érezd magad bármiért is rosszul. – fogta meg ismét a kezem.

- Seb… én tartozom egy vallomással…

- Mivel? – szorította meg a kezem.

- Én is olvastam a cikket… de…

- Értem… - váltott komolyba.

- Én nem akartam elmondani, mert féltem, hogy fájdalmat okozok neked. S én ezt nem akartam, én már okoztam épp eleget. Féltem, ha elmondom, azt hiszed, hogy be akarom mocskolni Hannát előtted. – magyaráztam neki.

- Lili… - ölelt meg minden előzetesség nélkül.

A fejét az ölembe hajtotta, s elfeküdt a kanapén. Éreztem rajta a feszültséget, s inkább simogattam az arcát, a haját. A monotonitásra nem sokkal később észrevettem, hogy a szemhéjai elnehezülnek, majd elaludt…