Lóerők szerelmesei

8. rész

Kimentem a teraszra, magukra hagyva ezzel őket. Nem akartam Sebastiannak magyarázkodni, nincs sok értelme. Leültem az egyik napozóágy végébe, s próbáltam kiüríteni az agyamat, nem akartam semmire, és senkire sem gondolni. Nem sokkal később nyílt az ajtó.
- Azt hiszed, hogy el fogja hagyni Elinát miattad? – vetette oda flegmán.
- Nem akarom őket elválasztani, ez az eszembe sem jutott. – csattant a hangom vészesen.
- Mégis te vagy nála, míg a barátnője Finnországban maradt. – folytatta.
- Nem fogok neked magyarázkodni. – ment bennem fel a pumpa. – Nincs közöttünk semmi, és nem érdekel, hogy mások mit hisznek. – néztem rá elszántan.
- Amikor velem voltál, akkor érdekelt, hogy kiderülhet, hogy velem vacsoráztál! – ment fel benne is a puma.
- Az más…
- Igen, és mégis miben más? – flegmázott.
- Abban, hogy ő még nem hazudott nekem… SOHA! – nyomtam meg az utolsó szót direkt.
- Én sem hazudtam neked…
- Igen? – flegmáztam most vele én. – Talán ÉN ígértem NEKED olyat, amit aztán nem teljesítettem, és néztelek levegőnek utána mindenki előtt???
- Nem is néztelek levegőnek! – csattant most az ő hangja vészesen.
- Nem? – váltott a hangom pár oktávval magasabbra.
- Nem értesz te semmit! – vetette oda majd távozott az ajtón, s hallottam, ahogy becsapja a bejárati ajtót is. Fáradtan roskadtam vissza a napozóágyra, s fújtam ki a benn tartott levegőt…
A sírás fojtogatott, nem értettem, hogy miért is csinálja mindezt. Miért érdeklem? Miért vár magyarázatot, hogy miért vagyok itt? Semmi köze hozzá…

A Silverstone-i futamon a hozzám képest előkelő kilencedik helyet szereztem meg. Boldognak kellene lennem, mégis inkább ürességet érzek. Seb egész hétvége alatt került, mint egy pestisest. Rám se nézett. Mondjuk a többi pilóta sem. Vitalij jött oda a parádé alatt beszélgetni. Próbált lelket önteni belém, hogy lesz ez jobb is, higgyem el. El fognak fogadni, csak mindenkinek új még ez a helyzet…