44. rész
Másnap mindezek ellenére mégis úgy döntöttünk, hogy visszautazunk Svájcba. Mióta szüleimmel megegyeztük, hogy normális vágányra tesszük kapcsolatunkat, azóta egy kis félelmet látok a szemében, de nem tudom, hogy mindez mitől van. Ő nem mondta meg, én pedig nem akartam rákérdezni.
Este, a Csöppséget már ágyba dugtam, s boldogan hajtotta kis fejét az ő ágyacskájára, a maci kíséretében. Pár percig mosolyogva szemléltem azt a csodát, amely megadatott nekünk. Bekapcsoltam az őrző fényt, és halkan kilopóztam a szobából. Sebastian szobája előtt haladtam el, de ott csak az egyik éjjeli lámpa égett, a szoba üres volt. Kissé meglepődtem, s bementem az enyémbe, s ott ült az ágyon lehajtott fejjel.
- Mi a baj? – ültem le szorosan mellé.
- Most, hogy… - kezdte rekedten – most, hogy kibékültél a szüleiddel, elköltöztök? – nézett rám meggyötört szemekkel.
- Sebastian… - döbbentem meg a kérdésén – ezt szeretnéd?
- Nem! – válaszolta határozottan, s mélyen a szemembe nézett, mintha ki tudna olvasni onnan valamit – csak azt hittem…
- Szóval ez a baj! – világosodtam meg – Ezt láttam ma egész nap rajtad. – kissé örültem neki, hogy nem tud eltitkolni semmit előlem.
- Én nem szeretném, hogy elmenjetek… nagyon nehéz lenne nélkületek… - vallotta be félve.
- Hééé… - fogtam meg a kezét – nem szabadulsz ám meg tőlünk olyan könnyen! – viccelődtem vele, s belecsíptem az oldalába, mire ugrott egyet.
- Nem ér letámadni a védtelen embert! – nevetett, s csikizni kezdett engem.
- Neeeeeeeeeeee… - alig kaptam levegőt a nevetéstől, de próbáltam csendben tenni mindezt, hiszen Ben aludt – kérleeeeeeeeeeeeeeeeeeeek… neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee… jó kislány leszeeeeeeeeeeeeeeeeeeek… - dőltem el az ágyon.
- Biztosan jó leszel? – vigyorgott rám.
- Igen! Eskü! – tettem fel a kezem nevetve.
- Rendben, elhiszem! – nevetett Ő is, és feküdt végig az ágyon mellettem.
Pár percig csak néztük egymást mosolyogva, majd Ő közel húzódott hozzám, és megcsókolt. Puhán… félve. Ez még nem, azaz igazi csók… ez még csak tapogatózó volt. Mégis annyira vágytam már rá. Utoljára tegnap történt meg, de azaz érzés elmondhatatlan, amikor az ajkamhoz ér. Az egész testemben valami megmagyarázhatatlan érzés kerekedik felül… többet… még többet… ennél sokkal többet…
Hangokra lettem azonban figyelmes, s mindezek nagyon is ismerősek lettek. Elhúzódtam tőle, s Ő félve tekintett rám, s mikor szólásra nyitotta volna száját, az ujjamat rátettem, hogy most ne tegye meg. Rámosolyogtam, s Ő megpuszilta az ujjamat.
- Hallod ezt?- súgtam neki, mire fülelni kezdett.
- Ben? – tekintett rám.
- Igen… - már pattantam fel az ágyról, s Ő is követett engem.
A szobaajtó elé érve azonban megtorpantam, s megfogtam a kezét, hogy ne menjen tovább. Kisfiúnk az ágyában ült, s kezében lévő macinak magyarázott babanyelven. Az egész, annyira édes volt.
- Aaa… - nézett ránk, ahogy észrevett.
- Mi ez a diskurzus késő este? – nevettem rá, mire nagyon vigyorgott.
- Hogy felélénkült valaki. - vette ki a kiságyból a Kicsit.
- App… - karolta át a nyakát.
- Nem is vagy álmos? – kérdeztem.
- Nem! – vágta rá, s nekem nevetnem kellett.
- Na, akkor még egy kicsit velünk leszel? – simogatta a kisfejét.
- Óóó! – kiabálta boldogan.
- Velünk tartasz? – fordult felém nagy szemekkel.
- Ez csak természetes. - mosolyogtam rá lágyan. Beértünk a szobájába, már elhelyezkedett mindenki az ágyon, de Ben már ekkor kezdett laposakat pislogni. Fáradt és álmos… mégis velünk akart lenni.
- Mindjárt elalszik… - ringatta a Kicsit Ő.
- Lefekteted? – pillantottam Őrá, majd nyomtam egy óvatos puszit Kisfiúk arcára.
- Ez csak természetes… - mosolygott rám félszegen.
- Akkor… én… megyek is… - álltam fel az ágyról.
- Várj! – szólt utánam.
- Igen? – fordultam meg azonnal, mintha csak erre vártam volna.
- Én… - állt fel Ő is, egyenesen velem szembe – Annyira jó volt, Heppenheimbe…
- Szerintem is! – helyeseltem azonnal mosolyogva.
- Szóval… én arra gondoltam, hogy nem lenne kedved… hogy mit szólnál ahhoz, ha… - néztem rá nagy szemekkel, miközben Ő egyre jobban elvörösödött – Ez olyan kínos! – nevette el a végét.
- Sebastian, nyugodtan mond el. – bátorítottam, és az arcára csúsztattam a kezem.
- Velem alszol? – bökte ki suttogva.
- Szeretnéd?
- Nagyon…
- Akkor el van döntve. – mosolyogtam rá – De előtte le kellene fektetni a fiatalurat!
- Átköltözöl hozzám? – tette fel a következő kérdését, és a tekintetével el sem engedett.
- Igen… - suttogtam, majd egy apró puszit nyomtam a szájára. Önmagamon is megdöbbentem bátorságomon.
Sikeresen Bent ismételten ágyba dugtuk, s mi is eltettük magunkat holnapra, vagyis a sötétben apró kis érintésekre figyeltem fel, és felé fordultam. Nem szólalt meg, én se. Nem akartam a varázst megtörni, olyan feleslegesnek tűntek a szavak. Egy apró csókot adott a számra, de én azonnal mozdultam utána utánpótlásért. Sebastian már rajtam feküdt, s kezdtük a dolgot megint majdnem elmélyíteni, amikor a telefonom szólalt meg.
- Én ezt nem hiszem el! – szólalt meg fölöttem, s ahogy villanyt kapcsoltam az ágyam mellett, láttam kissé mérges.
- Christian az! – néztem rá meglepetten, miután a kezembe vettem a kis készüléket – Hallo! – nyomtam meg a fogadás gombot.
- Szia Lili! Remélem nem aludtál, vagy nem zavartam meg semmit! – a hangja eléggé kaján volt.
- Térj a lényegre, miért hívtál ilyenkor? – nem akartam a kérdésére válaszolni.
- Holnap be kellene jönnöd a gyárba!
- Hogy? – néztem Sebastian felé, aki mellettem feküdt, de nagyon fülelt.
- Be kéne jönnöd, mert Adrian azt mondta, hogy kitalálta valamit a jövő évi autóval kapcsolatban! – mondta el egy szuszra – A 9-es gépre foglalok neked helyet!
- Christian nekem van egy picurka kisfiam! Azért te sem gondolod komolyan, hogy a reggeli géppel megyek?! – válaszoltam kissé szerintem jogosan, feldúltan.
- Jó, rendben! Akkor melyikkel jössz? – sürgetett.
- Majd reggel hívlak, hogy melyikkel megyünk! – szólalt meg mellettem Ő, s én meghatottan néztem rá.
- Szia Sebastian! – nevetett a főnök – Most már biztos vagyok benne, hogy megzavartam valamit! – kacagott hangosan.
- Akkor majd reggel! Szia Christian! – vette ki a kezemből a telefont, majd kinyomta.
- Velem jössz? – majdnem elsírtam magam – De mi lesz Bennel?
- Jön velünk! – vágta rá – Hidd el, jól fogja érezni magát! – mosolygott – Míg te dolgozol, addig mi játszunk… - simított ki az arcomból egy tincset.
- Sebastian… - kezdtem úgy érezni, hogy tisztáan vagyok az iránta táplált érzelmeimmel.
- Shhh… - tette az ujját a számra, majd egy apró kis csókot adott rá – Most aludjunk… holnap hosszú napunk lesz…
Szia!
VálaszTörlésOhh az a telefon... végre már mindketten észrevették a dolgokat erre vmi mindig megzavarja őket. Nem baj amúgy, olyan jók ezek a részek.
Ben pedig még mindig olyan édes (ugyanúgy, mint az apukája), hogy az valami hihetetlen. :D
Szeretem a történetedet! :)
Kíváncsian várom a folytatást! :)
Üdv, Andika
csodás lett ez a rész :D Seb és Lili egyre jobban egymásra találnak.csak az a gond,hogy a romantikus pillanatokat valami mindig megszakítja xD nagyon édesek együtt és Seb meg...nem, találok rá szavakat,annyira aranyos pasi^^
VálaszTörlésvárom a folytatást nagyon.remélem,hogy a következő részeket is ilyen romantikusra tervezted és végre összejön a mi kis szerelmes párunk ;)
puszi:Reny
úgy örülök, hogy végre összejöttek! Szerintem nem baj, hogy megzavarja a dolgokat valami, legalább mindig kell egy kis bátorság ahhoz, hogy újrakezdjék, és így később könnyebb lesz. Na jó, ez elég nyakatekert lett...
VálaszTörlésAmúgy én minden részt olvasok, szinte még aznap, amikor felkerül, csak nem szoktam kommentelni, mert... jó, nem tudom miért... nincs mentségem. De mindig nagyon tetszik, és várom állandóan a következőket! Amikor egy nap kettőt tettél fel, örültem mint majom a farkának (vagy a banánnak, attól függ...) Szóval csak így tovább! Ígérem, én is fogok írni gyakrabban:) Puszi
SZIA, imádom ezt a történeted, annyira nagyon várom a folytatást, rem,élem most már történik köztük több is.......
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésRemélem, hogy tudod, nincs mit köszönnöd nekem. Nem azért teszem, hogy köszöngesd, hanem, mert a barátomnak tartalak. :D
És a részről:
Otthon, édes otthon! És Sebastian... annyira kis édes volt, ahogyan attól rettegett, hogy egyedül marad. Még nem vette észre, hogy Lili mennyire imádja őt? Szereti és már nem tudna külön lenni tőle.
Ben... az édes, tipikus kisfiú, aki kicsit makacs. Nagyon édes, cuki, mint az apukája. :D
Christian pedig mindig tudja, hogy mikor kell telefonálnia. :P Sikerült megzavarnia a fiatalokat a szerelmük kibontakozásában. Azért örülök, hogy Seb nem hagyta Lilinek, hogy kimondja azt a szót... kell egy kis idő, hogy biztos legyen (tudom, hogy most is biztos, de szerintem kell az idő).
Nagyon jó lett és remélem, tudod, hogy mind imádjuk.
Puszi, Monshe
Sziaa! : )
VálaszTörlésBár még nem írtam kommentet, bizony lelkes olvasód vagyok, és elérkezettnek láttam az időt, hogy most mégis nyomot hagyjak magam után. Teljesen elvarázsolt a történeted. Azt hiszem, elmondhatom, hogy ez eddig az első számú kedvencem. Seb szeretetteljes viselkedése teljesen magával ragadott. Sokszor könnyes szemmel figyelem, ahogyan Lilivel és Bennel foglalkozik, és természetesen ez fordított irányban is pontosan ugyan így van. Remélem rendeződnek a dolgaik, és felhőtlenül boldogak lehetnek, hiszen megérdemlik. Szimpatikus, imádnivaló szereplők, érdekes (természetesen csakis jó értelemben), jó megfogalmazási mód, egy igazi kerek egész történet. Nem lehet, csak szeretni!
Én is írok egy blogot, és csak remélni tudom, hogy egyszer én is elérek majd erre a szintre! És végül, de nem utolsó sorban, hatalmas köszönettel tartozom azért, hogy inspirációt, és kedvet adtál az íráshoz!
Továbbra is rendszeres, lelkes olvasód leszek, és ha minden jól megy, rászoktatom magam, hogy kommentet is hagyjak magam után! ; )
Sok-sok puszi, Dzsordzsi! :)
Na végre :) Kellett már egy ilyen problémákkal alig átszőtt rész :D Bár a telefont jó messzire elhajítottam volna azt hiszem :D (Más is :) )
VálaszTörlésNagyon édesek együtt, de tényleg még korai ez a vallomás, hiszem napokkal előtte még semmiben nem volt biztos, majd az idő eldönt mindent :)
Várom a folytit, puszi: Timcsy :)