Titkok erdeje

47. rész

Reggel hangokra ébredtem magam mellett, így tudtam, hogy nem vagyok egyedül az ágyban.

- Anya alszik… - suttogta.

- Ajjja?

- Még alszik, ne keltsük fel, jó?

- Óóó… - éreztem meg két kis lábat az oldalamnál.

- Mi ez a mászkálás korán reggel? – nyitottam ki szemeimet, és muszáj volt elmosolyodnom, ahogy Ben épp Sebastianon mászott végig.

- Jó reggelt Szépségem! – emelte fel Bent a levegőbe, nekem meg adott egy apró csókot.

- App!! – kapálózott a levegőbe.

- Na, mi a helyzet odafenn? – vigyorgott rá, majd tette le hozzánk az ágyra. Azonnal odamászott hozzám.

- Mi ez az elevenség? – nevettem, mikor Ben már a mellkasomon mászott végig.

- Ne nyomd össze Anyát… - emelte le rólam azonnal.

- App… - mászott be a takaró alá közénk.

- Azt hiszem jobb lesz, ha felkelek, és nekiindulunk a napnak… - ültem fel az ágyba.

- Ajjja… - mászott az ölembe.

- Úgy látom ma nagyon aktív vagy… - dőltem végig az ágyon ismét, Sebastian azonnal közel húzódott hozzám.

- Fáradt vagy? – ölelt meg, s én azonnal odavackolódtam hozzá, egy apró puszi nyomtam a szájára, és Bent is közénk tettem – Szerinted meddig bírja? – súgta nevetve a fülembe.

- Két másodpercig… - mondtam csukott szemmel.

- App… - ült fel.

- Mondtam én… - nevettünk mind a ketten.

Mint csütörtökön, azaz tegnap, most is az egyik mérnökével mentük ki a pályára. Ő Tommival, Norberttel és Joeval az egyik mérnökkel ment ki. Nem akartunk feltűnést, ha eddig nem buktunk le, most se akartunk.

Egy dolgot azonban eldöntöttem magamban, nem fog érdekelni mások véleménye. Egyszerűen boldog akarok lenni, a két pasimmal, kik a legfontosabbak az életemben. Tisztáztam magamban az érzelmeimet Sebastian felé, s mostantól ezeknek fogok élni… és Bennek.

Mosolyogva sétáltam végig a paddockon. Ben még mindig nagyon eleven volt, s ez ma reggel sokszor csalt mosolyt az arcomra. Alig, hogy beértünk a Homeba azonnal észrevettem a rengeteg újságírót Sebastian körül. Rám kapta tekintetét, de úgy magyarázott tovább, mintha nem történt volna semmi. A pillantása is csak egy másodpercig tartott, hogy senkinek se legyen semmi feltűnő. Ben eléggé megszeppent a nagy tömeg láttán, azonnal felkéredzkedett hozzám. Tommi a fal mellől intett nekünk, hogy kövessük Őt. Sebastian pihenőjébe mentünk, vagyis egy kis szobába, nem, inkább még annak se nagyon nevezném, mert ablaktalan helyiség volt.

- Ne haragudj, de most itt vagytok a legnagyobb biztonságban… - magyarázkodott Tommi.

- Semmi baj… jó lesz itt. – nyugtattam meg azonnal.

- Pár perc és vége lesz az interjúnak, s akkor kiürül az egész Home…

- Hogy érted azt, hogy kiürül? – zavarodtam meg.

- Úgy, hogy ezen a hétvégén a sajtó is csak engedéllyel léphet be.

- Hogyhogy? – kerekedtek ki a szemeim, miközben Bent figyeltem, aki azonnal nekiállt pakolni Apukája polcain, már amit elért.

- App! – mutatott az egyik sisakra a polc magasabb részén.

- Igen, azaz övé. – mosolyogtam rá.

- Úgy értem, hogy a sajtó nem jöhet be akármikor ide. Így volt ez Koreában is. Miattatok van ez. Sebastian nem akarja, hogy kellemetlen legyen nektek. – nézett rám mosolyogva.

- Miattunk? – lágyult el a hangom, de a torkomat szorítani kezdte a sírás.

- Igen… nagyon fontosak vagytok neki. – fogta meg a kezem.

- Tudom… nekünk is az, hidd el. – engedtem el a kezét - Köszönöm Tommi. – mentem oda az asztalhoz, s pakoltam le a táskákat.

- App… - hozta oda Kisfiunk Sebastian egyik kesztyűjét.

- Jaj te – nevettem el magam – ehhez nem nyúlunk! – vettem ki a kezéből, s raktam vissza a polcra.

- Sziasztok! – jött be az ajtón Ő, Tommi meg távozott.

- Itt leszek az ajtó előtt! – szólt még vissza a finn.

- App!! – ment oda, s kéredzkedett fel hozzá.

- Szia Manó! – puszilta meg – Szia Szépségem! – jött oda hozzám, és adott egy forró csókot.

- Hogy ment az első edzés? – kíváncsiskodtam, mialatt Ő a földre tette Bent, s átkarolt engem.

- Ez még nem jelent semmit, és ezt te is tudod. – ölelt át.

- Semmit? – néztem rá nagy szemekkel – Akkor mi miért is vagyunk itt? Hogy nézzük a semmit? – vigyorogtam.

- Szóval már megint szemtelenkedünk. – nevetett, de egyre szorosabban ölelt magához – Nem szabad szemtelenkedni a családfővel… - csókolgatni kezdte a nyakamat érzékien – Tudod, hogy mindezért büntetés jár… - suttogta a fülembe, de nem hagyta abba a kényeztetést.

- Igen… - sóhajtottam fel, túlságosan élveztem, amit csinált.

- Akkor meg miért is szemtelenkedünk? – súgta, s az ajkával áttért az arcomra.

- Mert élvezem… - a szám egy széles mosolyra húzódott, de nem teketóriázott sokat, azonnal csókban forrtunk össze. Nem tartott mindez sokáig, mert csörömpölésre lettünk figyelmesek.

- Ben! – ijedtünk meg mind a ketten, Kisfiúnk csak megszeppenten nézett ránk az overáll halom mellől.

- Lebontod az egész pihenőmet a második szabadedzésig. – guggolt le hozzá nevetve, míg én összehajtogattam a ruhákat, és visszatettem a helyükre, amiket lerántott - Azért azt ne felejtsd el Szépségem, hogy számolunk még a szemtelenkedéseidért… - fenyegetett meg játékosan, egy kaján mosollyal.

- Már alig várom… Bajnok… - súgtam kacéran a fülébe.

Az ebédet közösen fogyasztottuk el, de ezt követően nekem is és Sebastiannak is mennünk kellett, hívott a munka. Norbert vigyázott Benre, míg Sebastiant Tommi felügyelte. Előtte azonban megígértette velem a finn, hogy vigyázok magamra. Sebastian pedig egy lopott csókkal ment, és ült be Kylieba.

Nem is észleltem az idő múlását, csak akkor tűnt fel, hogy vége van mára a második szabadedzésnek, amikor leintették azt. Adriannal gyorsan tartottunk egy megbeszélést, majd ő is és én is a dolgunkra mentünk.

Christian volt olyan kedves, és intézett nekünk egy fuvart, vissza a szállodába. Bent már a karomba vittem fel, hiszen aludt, s fektettem le az ágyra. Meg lett az egész napos pörgésnek az eredménye. Még átnéztem az adatokat, majd úgy döntöttem csatlakozom Kisfiamhoz, s lefeküdtem mellé. Nem aludtam, inkább gyönyörködtem benne. Merengésem közepette azt vettem észre, hogy nyílik a szobának az ajtaja, és Sebastian lép be. Ahogy észrevett minket a mosolya széles lett. Ledobta táskáját a válláról, majd odajött hozzám, és a kezét nyújtotta felém. Elfogadtam, s felhúzott az ágyról, majd megcsókolt.

- Szeretlek… - suttogta, miután ajkaink elváltak egymástól.

Én csak néztem némán rá, teljesen ledöbbentem. Tudtam, hogy egy-egy csók már sokkal többet jelent közöttük… de most kimondta. Azt mondta, hogy szeret! Engem! S most itt áll előttem, kezei szorosan ölelnek magukhoz, mint, aki el sem akar engedni. A szemei, azok a csodálatos kék szemei csillognak, ahogy rám néz.

- Én is téged… - rebegtem el neki legnagyobb és legédesebb titkomat, s a mosolya széles lett.

- Szeretsz engem? – kérdezte lágyan.

- A füleiden ülsz Bajnok? – kötözködtem vele, ő meg rázkódott a hang nélküli nevetéstől.

- Nem! – vigyorgott – Csak jó hallani!

- Kis Egómanó! – ütöttem meg kicsit a vállát, mire csak nevetett.

- Szeretlek… - suttogta még egyszer ajkaim közé, majd forrón megcsókolt, ezzel megpecsételve…