1 hónap telt el a bizonyos szombat este óta. Így visszatekintve az egészet úgy élem meg, mintha csak álmodtam volna, igen csak egy rossz álom. Sajnos minden csütörtökön felébredek, ugyanis akkor jön a futár a Kígyónak a szokásos rózsacsokorral. Átkozom azt a napot, amikor a lányok rávettek, hogy elmenjek a fogadásra. Jobb lett volna nekem, otthon, vagy az irodában.
Minden hétfő reggel a fő téma Seb és Carol hétvégéje. Hányszor csinálták, mikor és hol… Émelygés fog el arra a gondolatra, hogy Ő és Seb mi mindent tesznek kettesben a négy fal között.
Egy dolog azonban szöget ütött a kicsi buksimba. Az egy hónap alatt Seb egyszer sem jött el megnézni vagy meglepni a „barátnőjét” a munkahelyén. Christian Horner sem tett semmilyen megjegyzést neki, hogy tudna a kapcsolatukról, és nem is kezelte őt másképp, csak szimplán, mint egy munkatársat. Ahogy hallottam, még Brittany Carol hatalmas barátnője sem találkozott vele, amit nem nagyon értek. Persze mindezt azzal magyarázza az a perszóna, hogy megbeszélték Sebbel, nem akarnak a bulvársajtó címoldalára kerülni… De ezért nem lehet bemutatni még a legjobb barátnőjének sem? Furcsa…
Én ezt nem veszem be. Szerintem Ő lenne a legboldogabb, ha önmagáról olvasna azokba a szennylapokba, amit naponta titokba lapozgat. Azt hiszi, nem vesszük észre. Nem értem mit lehet azon érdekes, hogy sokak által ismert ember elmegy a boltba, és vesz egy kiló kenyeret. Ezt sokan megteszik. Példányszámnövelő pedig, ha valaki csalja a társát… gusztustalan.
Egy dolog tart életben. Két hét múlva, vagyis december közepén kapunk négy hét pihenőt. Természetesen a kocsin dolgozó csapat karácsonykor csak 2 hetet kapnak, hogy a családjukkal lehessenek. Ott nem állhat meg az élet, a kocsinak kész kell lennie.
Már csak két hét, és egy hónap pihi. Még nem tudom, mivel fogok foglalatoskodni az ünnepekben. A csajok persze hazamennek a családjaikhoz. Minden évben hívnak engem valahova, de idén azt hiszem, egyedül töltöm a karácsonyt. Annyira aranyosak, hogy gondolnak rám, de tudom ez főképp a család ünnepe.
Nekem olyan nincsen, nincsen olyan egyén, akit annak nevezhetnék. Vagyis van, de azt sem tudom, hol keressem őt vagy őket. Évekkel ezelőtt próbálkoztam a dologgal, majdnem sikerült… Igen, majdnem… ha nem égett volna le az a raktár, ahol az iratokat tartották.
Végre ma péntek van, és már csak két hét. Most ebédszünet van – elvileg – de én úgy döntöttem, nem vagyok éhes, inkább az irodában maradok, elkészítem a feladatomat, és akkor nem viszem mindezt át, jövő hétre. Éppen egy diagramm elkészítésén fáradoztam, amikor arra lettem figyelmes, hogy valaki az asztalom mellett áll és engem figyel. Mikor ránéztem alig hittem el, ki az.
- Szia! – igen Ő az, teljes életnagyságban.
- Szia!
- Erre jártam, mert, beszélnem kell Christiannal és úgy döntöttem, beugrom, megnézlek titeket. – Istenem… miért ilyen édes ez a pasi??? Azok a szemek, és ez a mosoly… Liz nyugi, higgadj le, ő Carolé…
- Gondolom Carolt várod…
- Carolt???
- Igen, a barátnődet.
- A barátnőmet? Figyelj Liz ez érdekes, nem tudtam, hogy van barátnőm...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése