23. rész

Anyukája beterelt minket a házba, ahol megtörténtek a bemutatkozások. Apukájával is megegyeztem, vagyis ő kötelezővé tette, a szavaival élve, nincs apelláta, tegeződnünk kell! Megismertem a két nővérét, Melaniet és Stephaniet, akik egyből nekiálltak ugratni a híres öcsikét. A fő téma az volt, miként tudott végre egy normális lányt, aki szép is összeszedni. Mind a ketten irultunk-pirultunk, s ők kimondottan jól szórakoztak rajtunk. Közben persze befutott a legkisebb Vettel is. Az első kérdése hozzám az volt, hogy mikor nézem meg a kocsi gyűjteményét, Sebihez pedig mikor játszanak a legújabb távirányítós Ferrarijával. Anyukája közölte vele, hogy mindennek eljön az ideje, és nyugodjon meg, most nem pár napig lesz itt a bátyja. Hozzánk fordulva, pedig közölte, hogy vigyük fel a cuccainkat Sebi régi szobájába, és végre ehetnénk, mert a kaja kész. Akkor jöttem, rá, hogy utoljára a gépen ettünk, szóval egy kis utánpótlás már jól jönne.
Sebi és az apukája vitték fel a csomagjainkat, nekem csak utánuk kellet sétálnom. Sebi szobáját másképp képzeltem el, mint amilyen látvány elém tárult. Fenyő bútorok, franciaágy, plazma tv, dvd lejátszó, a falon képek, persze mind Sebiről. Azt hittem a régi gyerekszoba benyomását fogja kelteni, tévedtem.
- Mi van, drága, nem tetszik? Tavaly döntöttem el, hogy kicsit átalakítom, mert már nem fértem el a régi ágyon. – mosolygott.
- De, nagyon is. Otthonos, ahogy ez az egész ház. Gondolom anyukád műve.
- Bizony. Két dolgot választottam én, a tv-t és a franciaágyat.
- Hát igen, a férfiak meg a kényelem. – poénkodtam vele.
- Vigyázz drága, tudom, hogy mi a gyenge pontod…
- Igen? Nekem egyetlen egy gyenge pontom van, és az, te vagy. – bújtam oda hozzá.
- Szeretlek Liz, elmondhatatlanul. Annyira örülök, hogy eljöttél velem, és megismerkedtél a családommal. Nagyon sokat jelent ez nekem.
- Én is örülök, hogy eljöhettem veled. Nagyon aranyosak a szüleid, jó fejek a nővéreid, az öcsid pedig…
- Miért gondolom, hogy Fabi az ujja köré csavart?
- Biztos valami Vettel-varázs, de tudod, azaz igazság, hogy nekem a bátyja sokkal jobban bejön…
- Szóval bejövök neked? – kacérkodott velem, s magához húzott.
- Igen, nagyon is… - csókban forrtunk össze. Kezdtünk belemelegedni, mondhatni nagyon is. Az ágyon kötöttünk ki, az egyik kezemmel a tarkóját simogattam, a másikkal a hátát barangoltam be. Ő sem volt tétlen. Az egyik keze a fejem mellet volt, azon támaszkodott felettem, míg a másik a pólóm szélén kalandozott. Anyukájának a szavai hozott minket vissza a valóságba, aki odalentről kiabált nekünk fel.
- Hé fiatalság! Kihűl a kaja! Csak rátok várunk!
Sebi reagált elsőként, s kiabált vissza.
- Oké Anya, mindjárt! – végig engem nézett, s rekedt hangon megszólalt. – Ez most nem a legjobb idő, de ígérem, bepótoljuk! Gyere, induljuk, mert Anya minket fog feltálalni! – Felkelt az ágyról, s engem is felhúzott. Még váltottunk egy forró csókot, s csatlakoztunk a család többi tagjához…