Egész délután forró pillantásokat váltottunk, s ezt a körülöttünk lévők meg is jegyezték. Amikor csak tehettük megérintettük a másikat, összebújtunk, s apró pici csókokat váltottunk. Heikkének segítettem evés után a mosogatásban, ezen egy kicsit meghökkent, természetesen szívesen fogadta, s így legalább tudtunk egy kicsit beszélgetni is. Megosztotta velem, hogy örül neki, hogy a fia boldog, s szavaival élve, csak a vak nem látja, hogy őrölten szerelmesek vagyunk egymásba, és Sebi végre elfelejtette Hannat. Ezen megdöbbentem. Ki az a Hanna? Erre azt felelte, hogy kérdezzem meg a fiát, erre csak ő adhatja meg a választ.
A délután folyamán sokat nevettünk különösen akkor, mikor Fabi elverte a bátyókát a távirányítós autók versenyében. Mint két gyerek. Nagyon jókat derültem rajtuk. Sebi duzzogott, Fabi, pedig nagyon büszke volt magára, egészen addig, amíg a bátyója fel nem kapta, ledobta a kanapéra, s elkezdte csikizni. Szegénykém alig bírta ki könnyek nélkül. Azonban Sebi kegyetlen volt, s engem is üldözőbe vett. Persze én sem tudtam menekülni előle, levegő után kapkodva könyörögtem neki, hogy hagyja abba. Miután én is megkaptam a mai csikiző adagomat, peckesen akart távozni a konyhába valami frissítő után, de Fabi jelzett nekem, hogy kapjuk el mi is. Már előre tetszett az ötlet. Váratlanul mögé kerültem, s felugrottam a hátára. Szegényemet elég hirtelen érte a mozdulat, s a földön kötöttünk ki, persze ő volt alul. Fabival több se kellett nekünk, s megcsikiztük. Ráültem a csípőjére, Fabi, pedig az egyik kezére, s visszaadtuk neki. Először fenyegetőzött, hogy ezt még visszakapjuk tőle, majd esdekelve mondta, hogy nem bánt minket csak hagyjuk abba. Megkönyörültünk rajta. A nagy hangzavarra összegyűlt az egész család, s derülve vették tudomásul, hogy Sebi most alulmaradt.
- Azt hiszem drága fiam méltó ellenfelekre találtál…
- Ne is mond Anya. Figyelnem kell rájuk, mert látod összefogtak ellenem. – még mindig a padlón feküdt, és én a csípőjén ültem. Láthatóan élvezte a helyzetet.
Miután felkeltünk a padlóról azért még odavágta nekünk, hogy nehogy azt higgyük, majd elfelejti mindezt. Mi csak összemosolyogtunk Fabival…
Egyszóval fantasztikusan telt a délután, s azon kaptam magam, hogy lefekvéshez készülődünk. Tudtam, ha valamikor, akkor talán most kaphatok választ a kérdésemre. Türelmes voltam, s megvártam míg végez a fürdéssel, s bebújik mellém az ágyba, s kényelmesen elhelyezkedünk.
- Azt hiszem drága, ma meghódítottad a családomat. Fabi egyenesen rajong érted.
- Nagyon aranyos a családod. Az öcsid meg egyenesen édes.
- Édes??? Azt hiszem vetélytársam akadt… - érezhető volt a hangján, hogy jól szórakozik, s a felháborodását csak tetteti.
- Nincs félnivalód. Az öcsid édes, de a bátyókája… arra nincsenek szavak, hihetetlenül jóképű…
- Szóval jóképű vagyok? – kajánkodott. Simogattam az egóját rendesen.
- Bizony… - de nem tudtam befejezni, mert egy csókkal elhallgatatott. Kopogásra lettünk azonban figyelmesek, s Fabi nyitott be félénken.
- Bátyó holnap elviszel suliba? – látszott rajta, hogy nagyon örül, hogy itthon van a testvére, s ki akarja használni minden percét ennek.
- Persze öcskös, úgyis be kell mennem a városba egy-két dolgot beszerezni.
- Liz, jössz te is velünk?
- Igen Fabi, szívesen. – láthatóan felderült az arca.
- Oké, akkor reggel. Jó éjt!
- Jó éjt Fabi! – válaszoltuk neki, s boldogan távozott.
- Annyira örülök drága, hogy eljöttél velem. Ennél szebb ünnepet el se tudok képzelni magamnak… Szeretlek.
- Én is szeretlek Sebi. – szorosan hozzábújtam a fejem a mellkasán pihent, s egyik kezével az arcomat cirógatta a másikkal a hátamat. Ekkor eszembe jutott, amit anyukája délután mondott.- Kérdezhetek valamit?
- Persze, mond csak.
- Ki az a Hanna?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése