1. rész

Egy szürke esős őszi napon kezdődött minden… Elisabeth Hoya vagyok, és az én történetem…

2009. október vége volt, a Formula 1-es szezon vége. Milton Keynesben a Red Bull Racing Formula One Team Pr részlegén ülök, és nézek ki a fejemből. Ahogy körbenézek az irodában, csak elkeseredett arcokat látok. Mi ennek az oka? Nagyon egyszerű… Sebastian Vettel „csak” második lett az idei szezonban. Nekem ez a dolog sok mindent nem mond, nem mozgok otthonosan a Forma 1-es cirkuszban.

Biztos felmerült a kérdés bennetek, hogy miként kerültem én a Red Bull csapathoz? A válasz nagyon egyszerű, nagyon sok munkával. Születésemtől fogva nem támaszkodhattam senkire az életemben, mivel a szüleim úgy döntöttek, hogy jobb nekik nélkülem, vagy nekem nélkülük?

Szóval a nevelőintézetes évek után a főiskola mellett dolgoztam, és mondhatni egy ki szerencsével megpályáztam egy állást a Red Bullnál, ahol a PR osztályra kerestek lóti-futit. A válogatón azt mondták, hogy én voltam az egyetlen aki nem ájult el a Forma 1-es pilótanevek hallatán. Mondhatni egészen addig azt sem tudtam, hogy ezt a sportágat eszik vagy isszák…

Szóval így kerültem ide. Persze az elején itt sem ment minden egyszerűen. Ahogy szokás az ember szerez barátokat és ellenségeket is. Nagyon sokan arra hajtanak, hogy közel kerüljenek a pilótákhoz, és ezért mindenen és mindenkin képesen átgázolni. Én azt mondtam a főnökömnek Christian Hornernek, hogy én dolgozni jöttem ide, nem ájuldozni. Azt otthon is lehet. Ezen persze jókat nevet a mai napig is.

Nem mindenki nevetett rajta. Vannak emberek, akik azért születnek erre a világra, hogy megkeserítsék mások életét, persze én sem úsztam mindezt meg. Ahogy kiderült, hogy én nem azért vagyok itt, hogy pilóták ágyasa legyek azonnal nem vagyok tagja a „klikknek” , akiknek vezetőjük Carol Smith. Ő egy igazi hárpia, de erről majd később.

Hála istennek az éremnek is két oldala van, természetesen barátokra is szert tettem. Az élükön Tracyvel. Ő azaz igazi jóban-rosszban barátnő. Neki nagyon sokat köszönhetek, hogy most igazán boldognak mondhatom magam.

Ennyit bevezetésnek, ha érdekel, dőlj hátra a székben, és hallgasd meg az én történetemet…