21. rész

Két hete, hogy Sebi megjelent az irodában, s holnap lesz két hete, hogy együtt vagyunk. Az egész, olyan, mint egy álom, néha megkérem a lányokat, csípjenek meg, mert hihetetlen, számomra ez az egész. Eldöntöttem, ha mégis álom, akkor nem akarok felébredni! Nem titkoljuk senki előtt, hogy együtt vagyunk, reggel együtt jövünk, délután vagy este, pedig együtt megyünk. Christian Horner is megjegyezte, hogy jót tett Sebinek ezt a kapcsolat, hisz, így nagyon sokat tölt a gyárban, és sokat segít az autó építésében, és fejlesztésében.
Most már nincs olyan, hogy kihagyok egy-egy ebédszünetet, mert Sebi jön, és elvisz, vagy szinte elrabol. Az elején kínos volt, hogy mindig ő fizet, ezért volt nem egy összekapásunk, aminek mindig az volt a vége, hogy ő bedurcizott, és nekem kellett kiengesztelnem. Így maradtunk abban, hogy övé az ebéd, enyém a vacsi. Mióta megkóstolta a főztöm, most már inkább követeli, s én vagyok ettől a legboldogabb. Természetesen Tommi annyira nem örül, hogy így az edzések hosszabbak, és többet van távol Sarahtól. Londonba jöttek ők is, és kivettek egy kisebb lakást, hogy a tréner mindig a pilótám rendelkezésére álljon. Sarahval olyanok, mint akik összenőttek, van, olyan, hogy szinte ki sem másznak egymás szájából. Sokszor rosszabbak, mint mi!
Carol az első perctől fogva, mióta együtt vagyok Sebivel egy szót sem szól hozzám. Olyan, mintha várna valamire, talán mikor szakítunk, vagy veszekedünk. Persze a páromnak erre csak annyi a válasza, hogy arra várhat! Dühös lesz, ha szóba kerül valamilyen módon Carol neve, vagy személye.
Mióta összejöttünk még egy éjszakát sem töltöttünk külön. Persze az elején a hotelben laktunk, de Tracy rám szólt, hogy a lakás ugyanúgy az enyém is, mint az övé, s különben is minek lakunk szállodában, pénzkidobás. Így „visszaköltöztem” a lakásba, és Sebi velem tartott, már nagyon furcsa lenne nélküle. Nem feküdtünk le egymással, még nem. Azt mondta, hogy nem akarja elkapkodni, csak akkor történjen meg, ha teljesen felkészültem rá, ő nem siettet. Azt mondogatja, hogy rám érdemes várnia.
Sokat beszélgettünk a nevelőintézeti éveimről is, s mondhatni nagyon dühös a „szüleimre”. Képtelen felfogni, hogy juthat el valaki arra a szintre, hogy elhagyja, és lemond a saját gyermekéről. Ő nem tudja elképzelni, mert családban nőtt fel, volt normális gyermekkora. Persze azon meglepődött, hogy milyen cselt találtam ki, hogy heti egyszer engedéllyel kimehetek. S akkor még jobban, mikor kiderült perfekt a német tudásom!
Úgy gondolom, hogy ezt a szerelmet lehetetlen szavakba önteni, s fel se tudom néha fogni, hihetetlen számomra ez az egész. Még minden annyira új, hogy van valaki, akire számíthatok, akihez odabújhatok, ki lelket önt belém, megvigasztal, akivel hasonlóan gondolkodunk, és a legfontosabb szeret!
Péntek este van, vagyis megkezdődött a négy hét pihenőnk, és látom rajta, hogy napok óta mondani szeretne valamit, csak nem tudja miként mondja el, vagy nem meri mondani, nem tudom. Erőltetni nem akartam eddig, de már nem bírom tovább. A kíváncsiságom, igen az, mindig mondja, hogy ettől majd egyszer megöregszem... persze, ő akkor is szeretni fog… Így odatelepedtem mellé a kanapéra, s kihasználtam a helyzetet, hogy Tracy nincs itthon, mert Johnnál alszik, s belekezdtem.
- Sebi! Napok óta látom, hogy van veled valami, nem akarsz beszélni róla? – megsimogattam az arcát, mert ez tudom, hogy megnyugtatja. Ő gondolkodás nélkül megfogta a karomat és az ölébe ültetett.
- Tudod drága, sokat gondolkoztam az utóbbi pár napban rólunk. – itt egy kicsit megfeszültem – Ne ijedj meg, szeretlek teljes szívemből, te vagy az én másik felem. –itt megkönnyebbültem - Csak tudod…
- Hé, annyira szörnyű mégsem lehet… - s bíztatólag megcsókoltam, tudtam ettől teljesen ellazul, mert egy merő görcs volt. Most is igazam lett!
- Na jó, kimondom.
- Végre! – poénkodtam.
- Ne szemtelenkedj! – fenyegetett. De mosolygott!
- A világért se tenném azt! – kacarásztam rajta.
- Ezért még számolunk! – fenyegetett, kacéran.
- Ígérem jó kislány leszek!!! – könyörögtem neki, s vettem elő boci szemeimet, mert tudtam mi vár rám… megcsikiz!!!!
- Liz, drága! Szeretném, ha megismernéd a szüleimet! – mondta ki szinte megkönnyebbülve.
- Ezt volt olyan nehéz elmondanod? Tudod Sebi nagyon szívesen. Szívesen megismerem azokat az embereket, akik egy olyan fantasztikus férfit neveltek fel, amilyen te vagy. – elpirult!!! - Mikor megyünk? Vagy ők jönnek? – teljesen belelkesültem.
- Hé, lassan a testel! Valamit még el kell mondanom. Mi megyünk, és két és fél hétre… - a végét picit félve mondta ki. Csak azt nem értem mitől fél?
- Jó, és mikor indulunk??? – mondtam én, hogy teljesen belelkesültem. Ő, pedig teljesen ledöbbent. – Most mi a baj? Talán valami rosszat mondtam?
- DEHOGYIS!!! Nem hittem volna, hogy ennyire könnyen fogadod…
- Mit? Azt, hogy elmegyünk a szüleidhez, és ott akarod tölteni az ünnepeket, és mindezt szeretnéd megosztani velem is? – nem értettem mi a baj…
- Még meg kell szoknom drága, hogy te egyátalán nem úgy gondolkozol, mint egy átlagos nő..
- Most megsértődtem, nem vagyok átlagos. – durciztam be most én.
- Tudom, és pont ezt szeretem annyira benned! – ölelt meg szorosan, és kaptam egy forró csókot. Már nem voltam mérges rá, jó egyátalán nem voltam az.
- És mikor indulunk??? – lelkesedésem még mindig határtalan.
- Ahhoz fel kell hívnom Anyát.
- És mire vársz?
- Kis türelmetlenkém! Várj, már tárcsázom is. – kereste meg a telóját a zsebében. Tárcsázott és kihangosította. Kicseng!
- ’Halló!’
- Szia Anya!
- ’Szevusz Kisfiam!’
- Van egy jó hírem, vagyis hírünk nektek!
- ’Csak nem? Jöttök? Jaj, de örülök!!! Mond meg annak a kislánynak, hogy nagyon várjuk már!’
- Anya, épp most mondtad meg neki…
- Csókólom! Liz vagyok és köszönöm a meghívást!
- ’Szia Liz! Heikke vagyok! Szeretném, ha tegeződnénk, persze, ha ez neked nem jelent problémát!’
- Dehogy, köszönöm szépen!
- Anya azt szeretnénk megkérdezni, hogy nektek jó lenne, ha holnap reggel indulnánk, és délután már ott lennénk?
- ’Fiam, ilyet ne is kérdezz! Minél előbb itt vagytok, annál boldogabb vagyok!’
- Oké Anya, akkor holnap, most megyünk, mert pakolni kell!
- ’Rendben, de vigyázzatok magatokra, és egymásra! Holnap várunk titeket! Sziasztok!’ – s letette.
- Akkor nincs más dolgunk drága, nyomás pakolni…