Titkok erdeje

29. rész

A pénteki szabadedzés tart még, de én folyamatosan a képernyőt lesem, s várom, hogy mutassák. Ott áll a kocsi mellett, s szemmel láthatóan ostorozza magát a kicsúszása miatt. Nem tudom mi történhetett, azonnal a telefonomhoz nyúltam, s Adriant tárcsáztam, de ő foglalt volt.

Ahogy megláttam, hogy ütközött a fallal, egy pillanatra még az ütő is megállt bennem, s imádkozni kezdtem, hogy szálljon ki az autóból. Ben is észrevette, hogy baj van, s azonnal az ölembe kéredzkedett. A benn tartott levegőt kifújtam, amikor láttam, hogy megmozdult, s kiszállt. A kamerába mutatta, hogy minden oké, s ekkor igazán megnyugodtam.

Késő délután, amikor már biztosan tudtam, hogy végzett, sem hívott, s ez egy kissé aggasztani kezdett. Nem igazán tudtam, hogy mit is kéne tennem, s Norbert számát sem tudtam, hogy legalább Őt fel tudjam hívni. Nagyon aggódtam, s a kezeimet tördeltem már. Próbáltam valamit kezdeni magammal, de mindig azt vettem észre, hogy a telefont szuggerálom. Hét óra körül már nem bírtam tovább, és felhívtam Tommit…

- Halló. – hallottam meg a hangot.

- Szia Tommi, Lili vagyok. – szóltam bele aggodalmasan.

- Mi a baj Lili? Veled van valami, vagy Bennel? – kérdezett azonnal.

- Nem velünk minden a legnagyobb rendben van – nyugtattam meg azonnal – Tommi én Seb miatt aggódom.

- Nem jelentkezett?

- Nem, és nem tudom, hogy fel kéne-e hívnom. Aggódom érte, és ez a kicsúszás is. Mi az, hogy mással volt elfoglalva? – akadtam ki, s ez is egyre jobban meggyőzött arról, hogy helyesen cselekszem a költözés miatt.

- Lili… Hanna itt van… - sóhajtott hatalmasat.

- Értem… - válaszoltam szűkszavúan, nem tudtam megmondani, hogy miért, de nagyon fájt.

- Lili ne gondolj semmire… - folytatta azonnal.

- Én nem gondolok semmire, ne haragudj, hogy hívtalak, jobb is akkor, ha nem zargatom Sebastiant. – akartam lezárni a beszélgetést.

- Lili várj! – szólt utánam – Nagyon összevesztek, és csak, hogy tudd, Seb nem hívta ide, és ez a falba csapódás is miatta van.

- Mi? – lepődtem meg.

- Csütörtök este beállított hozzá, és az óta tart itt a bál. Seb teljesen ki van már idegileg tőle készülve. Egyébként szerintem csak azért nem hívott fel, mert lehet, megint nála van. Komolyan azt a nőt még kidobni sem lehet! Christian annyit elért, hogy a paddock területére bevonatta a belépőjét. Legalább itt nem zaklatja Sebet. – hadarta el egy szuszra.

- Mond meg Tommi mit tegyek? – estem kétségbe – Ha elköltözöm, akkor megoldódik a helyzet?

- Akkor Sebet végérvényesen a padlóra küldöd… Lili, ne tedd ezt! Szüksége van rád… szüksége van rátok! Ha meg tudná oldani, szerintem az sem érdekelné, hogy pár órára, de elmenne hozzátok! – magyarázta nekem türelmesen.

- Akkor mit tegyek? – estem teljesen kétségbe.

- Véleményem szerint most te, vagyis ti vagytok Bennel, akik tarják benne a lelket. Eddig szinte nem is beszélt rólatok, most viszont folyamatosan. Fontosak vagytok neki, szerintem még ő sem tudja, hogy mennyire…

- Akkor várok…

- Jól van, majd megnézem, de csak egy okot tudok elfogadni, amiért nem hívott. – morgott.

- Micsodát?

- Ha alszik. Bízom valahol benne, hogy inkább alszik.

- Nagyon kialvatlannak, és nyúzottnak tűnik. – jegyeztem meg suttogva.

- Tudom, megnézem, mit csinál, oké?

- Oké Tommi… és… köszönöm…

- Nincs mit Lili. Szia…

Vasárnap délután boldogan néztem, ahogy másodszorra is ő lesz a legjobb, a királyok között. A szája szélét harapdálta, s tudtam, hogy, ha most ott lenne a dobogó legtetején sírna, de így csak pár elmorzsolt könnycsepp futotta.

Míg fel nem értek a dobogóra egyfolytában a kamerába integetett, és küldött egy puszit is. Bíztam benne, de nagyon, hogy talán ez nekünk szól… egy kósza gondolatként felrémlett a pénteki szinte kétségbeesett hívása. Akkor megértettem, amit Tommi mondott, és a költözést, most lefújtam. Az első most nekünk Bennel Ő. Az interjúszobában azonban be nem állt a szája, s én is csak nevetni tudtam rajta. Egészen az utolsó kérdésig.

Q: Már kétszeres világbajnok vagy, kinek vagy kiknek ajánlod, vagy köszönöd meg?

SV: Természetesen a csapatnak, de azért két embert kiemelnék. Az egyik a személyi edzőm Tommi Pärmäkoski, és az ő családjáé, akik mindent megtettek, és nagyon sokat segítettek abban, hogy mindig a földön tudjak maradni…

Q: És ki a másik?

SV: Ő egy nagyon különleges ember… vagyis emberke. Ő a kisfiam, Benjamin. És innen üzenem neki, hogy sietek haza, legyen addig nagyon jó fiú, és nagyon szeretem Őt…

Nem tudtam meghallgatni az interjú végét, mert csengettek, s míg az ajtóhoz értem letöröltem a könnyeimet, mert nagyon meghatottak a szavai. Az ajtót kinyitottam, s megdöbbentem látogatómon…