Titkok erdeje

24. rész

Egy rántást éreztem a karomon, majd a fejem éreztem, ahogy a betonon koppan, s egy csattanást hallottam. A fejemet odakapva, néztem, ahogy a babakocsi a levegőbe emelkedik, majd hangos csattanással a földet ér. Bent kerestem a tekintettem, de Ő továbbra is Gina mellett állt, de hangosan sírt. Még sosem láttam ennyire sírni. Azonnal felpattantam, s oda akartam menni hozzá. A környéken nem volt már egy autó sem.

- Lili! – rohant oda Gina, s Kimi Bent vette a karjába. – Jézusom! Ez nagyon ronda… - kezdte vizsgálni az arcomat, s éreztem, ahogy valami nedves folyik le, s odakaptam a kezem, vér volt – Lili, ezt össze kell varrni – vett elő pár zsebkendőt, amit szorosan odanyomott – Ezt tartsd így! Kimi, hozd a kocsit, be kell vinni Lilit!

- Ben… - vettem át a finntől, aki rohant az autóért. – Semmi baj, Kicsim, jól vagyok! Egy kis karcolás, de a doktor bácsik és nénik meg fognak gyógyítani. Ne sírj drágám, itt vagyok… - simogattam a hátát, Gina meg a zsebkendőket nyomta a sebemre, amely egyre jobban fájt. – szzzz… – szisszentem fel, s húztam el a fejem.

- Tudom, hogy fáj, de le kell szorítani, sajnálom… - nézett rám szánakozva. – Hol van már Kimi? – türelmetlenkedett.

- Ugyan Gina, kutya bajom van… - legyintettem, de igazán most kezdtem felfogni a történteket.

- Látom, hogy kutya bajod… - küldött felém egy szúrós pillantást – azért remeg a kezed. – Na, végre… - sóhajtott fel, ahogy Kimi végre odaért.

- A gyerekeket be kéne pakolni az ülésekkel… – gondolkodott – Lili te meg…

- Elleszek én középen is, csak érjünk haza.

- Te azt hiszed, hogy most hazamegyünk? Óriásit tévedsz!!! Megyünk szépen a kórházba, ahol összevarrnak… - vágta oda Gina, miközben Kimi már Juliet kötötte be.

- Gyere Csöppség… bemászik Anya középre, majd te. – mosolygott rá Kimi, de Ben ezt nem tolerálta, és ismét sírni kezdett.

- Semmi baj… - vettem a karomba már a kocsiban ülve – itt vagyok, nincs semmi baj. – kezdett nekem is elfogyni minden erőm, mert Bent egyáltalán nem tudtam megnyugtatni – Kicsim, kérlek, ne sírj. Mit tegyek, hogy megnyugodj? – simogattam a kis arcát, de Kimi már rég bepakolt mindent, és a gázra lépve a kórház felé vette az irányt.

- Felhívjuk Sebet… - kezdte Gina.

- NEM! – vágtam rá azonnal. – Elég baja van már így is, nem kell a frászt hozni rá! Semmi bajunk sincs, mindössze egy kis karcolás…

- Meg is ölne, ha nem hívnám fel… - morogta Kimi elől.

- Hogy mondtad? – néztem rá szúrósan.

- Nem mondtam semmit. – sóhajtott hatalmasat a finn.

- Úgy, hogy ha tetszik, ha nem értesíteni fogjuk Sebet! – vágta a képembe eléggé paprikásan Gina.

- App… - szólalt meg könyörgően Ben a karomban.

- Szólunk neki – simított végig, a kis arcon barátnőm – nincs semmi baj Manó… Apa jön, és nem lesz semmi baj…

A kórházba érve minden eléggé felgyorsult. Ahogy beértünk Gina máris mozgósította az ismerőseit, és azonnal az ellátásomhoz kezdtek. Elvittek röntgenre, de törést nem találtak. Kimi folyamatosan hívta Sebastiant, de nem tudta elérni, és ez egyre jobban kezdte frusztrálni a társaságot. Én személy szerint örültem neki, addig sem aggódik. Éppen a kötöző előtt ültünk, s vártuk a doktort, s Ben már kissé elszundított a folyamatos sírás miatt. Jött egy fehér köpenyes férfi egy tolókocsival, s kérte, hogy üljek bele.

- Járni azért még tudok – morogtam, s az alvó Bent átadtam Ginának, aki félszemmel a babakocsiban alvó Juliet figyelte.

- Nyugi, ez csak az előírás… - nyugtatott meg azonnal barátnőm, de Kisfiam felébredt, és újra sírni kezdett.

- Ben… - nyúltam volna érte, de az ápoló tolni kezdett a szemközti kötöző felé.

- Seb… hál’ istennek! Tudod hányszor hívtalak????? Figyelj, van egy kis gond… - nem hallottam tovább Kimi beszédét, mert az ápoló betolt és becsukta az ajtót.