26. rész

Másnap reggel, korábban ébredtem, mint ő, s így gyönyörködhettem benne egy kicsikét. Gyorsan elmentem zuhanyozni (a szobájához van külön fürdő is), s mikor visszaértem kezdett ébredezni. Kipattantak a szemei, mikor észrevette, hogy csak egy törölköző takarja a testemet. Egyből kiugrott az ágyból.
- Drága, azt hiszem erre a törölközőre már nincsen szükséged, hiszen teljesen száraz vagy. – kajánkodott velem, s azon ügyeskedett miként tudna tőle megszabadítani.
- Sebi, készülj, mert tegnap este megígérted az öcsédnek, hogy ma elviszed az iskolába. Rémlik valami? – próbáltam meg emlékeztetni.
- Én mindenre készen állok… - lenéztem az alsóbb régióra, s meg kellett állapítanom igaza van.
- Azt látom. – kuncogtam. – Este ígérem, visszatérünk rá, de most csipkedd magad…
- Jobban szeretném, ha te csipkednél. – magához húzott, és forrón megcsókolt. Tudtam, most meg kell szakítanunk mindezt, különben nem lesz megállás. Kicsit hátrébb léptem, de ügyesebb volt nálam, megfogta a törölközőm végét, így az a kezében maradt. – Úgy gondolom, hogy az öcskös nem fog haragudni, ha csak elé megyünk az iskolába. Most inkább veled foglalatoskodnék… - a többit gondolom sejthető.
Fabi elé mentünk a suliba, persze puffogott egy sort, hogy megígértük neki, hogy reggel visszük, de Sebi nagyon gyorsan kiengesztelte, ahogy beértünk egy játékboltba. Úgy gondoltam, hogy rám ott már nincs is szükség, így magukra hagytam a két Vettel fiút, persze előtte szóltam Sebinek is, hogy nyugodjon meg, nem szökök el, hanem megnézem a környező boltokat is. Karácsony közeledtével venni akartam vendéglátóimnak valami apróságot. A szülőknek, a két nővérének, és Fabinak már meg is volt a megfelelő. Sebinek mit vegyek? Jártam az utcákat, de semmi ötletem nem volt, egészen addig, míg be nem mentem egy zeneboltba. Ott megpillantottam, a testhez álló ajándékot. Egy díszdobozos Beatles összes albuma kollekciót. Az eladó azt mondta, hogy körülbelül 10.000 példány jelent meg a világon belőle, s ők ezt az egyet kapták. Azonnal megvettem neki, hisz tudtam, hogy rajong értük. Már csak jól el kell rejteni előlük az ajándékokat. Vettem ezen kívül még csomagolópapírokat és masnikat.
Mikor végeztem, felhívtam Sebit merre járnak, s kiderült, hogy nincsenek is olyan messze tőlem, így hamar megtaláltuk egymást. Fabi kikönyörögte még nálunk, hogy mielőtt hazamennénk, üljünk be egy cukrászdába is. Nem győzött válogatni a finomságokból. Sebi persze nem ehetett ilyesmit, de mi nem hagytuk ki a kedvencemet, s mint kiderült Fabié is, a csoki tortát. Az idősebbik Vettel természetesen durcizott, hogy neki mindezt nem szabad, de megesett a szívem rajta, s közben kapott egy-két falatot…
Fantasztikus volt a délután egészen addig, míg egy szőke lány és egy Fabi korabeli srác be nem lépett rajta. Láttam Sebin, hogy egy pillanat alatt elkomorult az arca, mikor meglátta őket. A csaj arca azonban a felismeréstől a mosolya még szélesebb lett. Odaléptek hozzánk.
- Sziasztok! Nem is tudtam, hogy itthon vagy Sebastian! – kérdőre vonás hallatszott a hangjából, s tudtommal utálja, ha Sebastiannak hívják. – Annyira örülök, hogy látlak. A minap találkoztam anyukáddal, és mondtam neki, hogy beszélnünk kell. – olyan volt, mintha rólam tudomást sem vett volna.
- Neki is megmondtam, és most neked is, hogy szerintem nekünk nincs miről beszélnünk! – ideges volt, de nagyon.
- Nem tudom, miért viselkedsz így, de beszélnünk kellene. Ha David, az öcskös – áh, szóval Ő David – átmegy hozzátok játszani Fabiannal, akkor kellene összeülnünk.
- Szerintem mindez felesleges… - ekkor Sebi rám nézett szerelmesen, és megsimogatta az arcomat. Persze mindezt a szöszi nem bírta ki szó nélkül.
- Egyébként még be sem mutatkoztam. – hihetetlen rám nézett! – Hanna vagyok…