40. rész

Még mindig a padon ültem a parkban és sírtam. Tudtam, hogy össze kell szednem magam, s valahogyan haza kellene jutnom. Fáztam, de nagyon. Felkeltem a padról, s elindultam. Körülbelül egy órát bolyonghattam, mikor ismerős utcába jutottam. Nem sokkal később megpillantottam a házat. Mivel kulcsom nem volt, így kénytelen voltam csengetni. Az ajtó kivágódott és Vickel néztem farkasszemet.
- Liz!!!! Hála istennek! Már annyira aggódtam… Hol voltál??? Mindenki téged keres… - válaszolni nem tudtam, annyira fáztam. – Jézusom, hiszen te vacogsz… gyere gyorsan be… - Keresett nekem egy plédet, amibe szinte belebugyolált, és főzött nekem egy forró teát. – Most pedig felhívom a többieket.
- Köszönöm… - csak ennyit tudtam mondani…
- Nem kell megköszönnöd semmit! Inkább azt mond, meg merre voltál? Mindenki téged keres… azzal nincs semmi baj, hogy elmész egy kicsit sétálni, de mobilt nem vinni magaddal… Liz… mi lett volna, ha… - de nem fejezte be, tudtam én is, mik történhettek volna velem, s ismét potyogtak a könnyeim… - Liz ne sírj…
- Vic… nem szeret… már nem szeret…
- Ne beszélj butaságokat. Majd szétvetette az ideg, hogy merre lehetsz. Végig azt mondogatta, hogy ez az ő hibája, és nem kellett volna téged egyedül elengednie, s ha valami történik veled, azt soha nem bocsátja meg önmagának… Szeret téged… és most felhívom, hogy megnyugodjon, hazataláltál… - s tárcsázott. Pillanatok alatt felvette…
- Szia Seb!
- Igen… itthon van…
- Igen, jól van… csak át van fagyva…
- Oké, várunk.
Mire kezdtem egy kicsit felmelegedni, hallottam, hogy a kocsifeljárón valaki csikorgó kerekekkel megáll. Pár pillanattal később kivágódott a bejárati ajtó, s egy nagyon ideges Sebi lépett be rajta. Ahogy meglátott, megtorpant. Láttam rajta, hogy elbizonytalanodott. Én nem, nekem szükségem volt rá. Felkeltem a kanapéról, s futottam a karjaiba. Szorosan ölelt, s a fejét a nyakamhoz hajtotta, és mély lélegzeteket vett. Az illata, az egész lénye megnyugtatott… Egy kicsit eltolt magától, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Liz, drága! Végre megvagy… már annyira aggódtam.
- Én csak sétálni mentem… de eltévedtem… ne haragudj… - hajtottam le a fejemet.
- Nem kellett volna egyedül elengednem téged… az én hibám – ostorozta magát. Erre felkaptam a fejem, s láttam, hogy azok a gyönyörű kék szemek fájdalommal vannak tele. Nem akartam, hogy önmagát hibáztassa az én akcióm miatt, így megcsókoltam. Először meglepődött, de szenvedélyesen viszonozta. A csókunk alatt még mindig egy kicsit dideregtem, s ez nem kerülte el a figyelmét. – Hiszen te remegsz. Teljesen átfagytál. Gyere drága, felmegyünk, egy forró fürdőre… - a karjaiba kapott, s elindult velem a lépcsőn felfelé. Azért a lányoknak még visszaszólt, hogy értesítsék Tommit, hogy ne keressen tovább, mert előkerültem.
A szobánkba érve óvatosan leültetett az ágyra, s bement a fürdőbe, s megengedte a csapot. Nem bírtam távol lenni tőle, így követtem. Halkan mögé kerültem, s hátulról átöleltem őt. Megfordult, és szerelmesen megcsókolt. Nem volt szükség szavakra, mind a ketten tudtuk, hogy képtelenek lennénk élni a másik nélkül. Hamar megszabadított a ruháimtól, s én sem voltam adósa, érezni akartam őt. A fenekemnél fogva megemelt, s úgy lépett be velem a kádba. Közben szenvedélyesen csókolt. A meleg habokba elmerültünk, s egy pillanatig sem távolodtunk el egymástól. Arról volt szó, hogy vegyek egy forró fürdőt, hogy felmelegedjek… sikerült. A vérem szinte forrt, kívántam, akartam őt, s éreztem ő is engem. A kádban az ölében ültem szemben vele, így egy kicsit megemelkedtem, s magamba fogadtam őt. Lassan elkezdtem mozogni, de nem bírtam ezt sokáig, gyorsra váltottam. Az ajkait az enyémre tapasztottam, és úgy csókoltam, mint talán még soha. Ő volt az én életadó nektáram, ami nélkül létezni nem tudtam volna. S jött a mindent megsemmisítő robbanás, a fehér fény, amikor megszűnik a Te és Én, akkor már csak Mi vagyunk.
Pár percig eltartott, amire a világ visszarendeződött a helyére. Kiszálltunk a kádból, s megtöröltük egymást. A karjaiba vett, s így mentünk be a hálószobánkba. Ott óvatosan lefektetett az ágyba, s azonnal rám terítette a takarót. Hívogatólag megemeltem a szélét neki, s azonnal befészkelte magát mellém, s magához húzott.
- Szeretlek drága…
- Én is szeretlek Sebi… - nem sokkal később már álomországban jártam…