35. rész

Két nap telt el szilveszter óta, Mel hazautazott, így kettesben maradtunk. Kathyről annyit sikerült kiderítenünk, hogy Nicoval teljes mértékig összemelegedtek, s nagyon boldogok.
Mi is a hétköznapi párok napjait éltük. Eljártunk kirándulni, s egyre jobban tetszett ez a környezet. Sebi sokszor utalt rá, hol nyíltan kimondta, hogy burkoltan csak célozgatott, hogy költözzünk össze, vagyis én költözzem ide. Eddig nem szóltam rá semmit. Mondhatni elsunnyogtam a dolgot. Tisztában voltam vele, hogy a négy hetes szünetből, már csak ez a hét van, és a következő, így lassan döntenem kell. Azonban mindig marad egy kérdés a fejemben, ez ügyben… mi lesz a munkámmal???? Egy dologban biztos voltam, nem akarok Sebi eltartottja, jelen esetben kitartottja lenni…
Tudtam, nem menekülhetek el a beszélgetés elől, de azt is észrevettem, hogy tervel valamit. Tegnap óta szinte óránként csörög a telefonja, s olyankor mindig elvonul. Mintha nem szeretné, hogy halljam miről is beszél. Most is ez a helyzet. Már egy órája beszél telefonon valakivel, s én megfogadtam, amikor lebuktam előtte, hogy kihallgattam az anyukájával való beszélgetését, megpróbálom legyőzni a kíváncsiságom. Nem tudtam, mit kezdjek magammal, de az égiek kisegítettek. Csengettek. Az ajtóban, pedig Sarah és Tommi álltak. Az edző két puszi után mindjárt Sebi után érdeklődött, s készségesen útbaigazítottam. Így kettesben maradtunk Sarahval.
- Neked is az a véleményed, hogy forralnak valami, vagy én látok rémeket? – kérdeztem újdonsült barátnőmet. Sarahra már úgy tekintettem. Nagyon sokat beszélgettünk még Angliában, mikor a két srác edzett, s megkedveltem, s a bizalmamba fogadtam, s ő is engem.
- Biztos lehetsz benne, hogy készülnek valamire. Tegnap óta Tommi szinte le se száll a telefonról. Amikor megkérdeztem mi ennyire fontos, csak annyi választ kaptam, hogy mindent a maga idejében. – letelepedtünk a kanapéra.
- Nekem is gyanúsak a dolgok. Tegnap elmentünk kirándulni, hogy megmutatja nekem a környéket, ami nagyon szép, és ebéd után szinte óránként szólt a telefonja. Mondtam neki, hogy ennek így nincs sok értelme, s jöjjünk haza. Itthon, meg bevonult a dolgozóba, s estig ki se jött onnan. Unatkoztam, így nem maradt más kitakarítottam. Annyira örülök neki, hogy jöttetek, vagyis jöttél, mert kezdett megölni az unalom. Mióta megettük az ebédet, ki se dugja azt az aranyos szőke kis buksiját onnan. – a hasonlaton nagyot nevetett Sarah.
Sokat beszélgettünk, s elmondta, hogy az egész büfés stábot lapátra tették a következő szezonra, mert állítólag adatokat loptak az irodákból, és a Mercinek adták őket át busás jutalomért. Hihetetlennek tartottam ezt, hogy vannak emberek, akik képesek még a becsületüket is eladni, pedig ezek a fiúk nagyon sokat dolgoznak a kocsin, hogy versenyképes legyen. Elmondta még azt is, hogy még egy fővel csökken a létszám, mert Christian Horner asszisztense terhes lett, így valakit keresni kell majd a csapatnak a kezdésre. Több szó nem is esett köztünk a fiúk munkájáról, annál inkább mindkettőnk kapcsolatáról.
Elmondta, hogy a karácsonyt mindketten a szüleiknél töltötték, és közösen voltak mindegyikük szüleinél egy-egy hetet. A szilvesztert meg Sarah barátaival töltötték, de nem volt az igazi. Már bánják mind a ketten, hogy nem tartottak velük Kimiékhez. Meséltem neki a szilveszteri buliról, kiemelten a pilóták asztalon való táncolásáról, mindketten törölgettük folytak a könnyei a nevetéstől. A heppenheimi karácsonyról is beszélgettünk, s megmutattam a páromtól kapott ajándékot. Természetesen Sarah is feltette azt a kérdést, ami már napok óta nyomaszt.
- Liz! Most, hogy lassan véget ér a téli szünet, mi lesz veletek? Összeköltöztök? Te jössz ide, vagy Sebi jön Londonba…
- Nem tudom Sarah. Nagyon sokat gondolkodtam az utóbbi időben, s rájöttem, nehezen tudnék már megválni tőle. Tudom, ha összeköltözés szempontjából ideális hely itt lenne, ahol most vagyunk. Itt nyugalmunk lenne, nem zaklatnának minket, és Sebi is könnyebben fel tudna készülni a versenyekre…
- Miért érzem azt, hogy most jön egy de…
- Igen jól gondolod. Te is tudod, hogy az eddigi életemben soha senkire nem támaszkodhattam csak saját magamra. Nem akarok Sebi nyakán élősködni. Nem akarok az eltartottja lenni, hogy úgy tűnjön csak a pénzéért vagyok vele…
- Liz! Nem hagyhatod, hogy a büszkeséged a boldogságod útjába álljon.
- Tudom Sarah, csak kellene valami aranyközéputat keresni. Olyat, ami mind a kettőnknek jó.
- Figyelj, hát most üresedett meg pár állás, miért nem pályázol meg belőle egyet? Talán még segítséget is kapnál… - bökött arra az ajtóra, ahol a srácok voltak, és közben sejtelmesen mosolygott.
- Nem Sarah. Ha meg is pályázom, Sebi nem tudhat róla. Sőt! Arról sem tudhat, hogy mi erről beszéltünk! Értve vagyok? – kicsit felhúztam magam.
- Most miért vagy ilyen Liz? Biztos, hogy segítene…
- És én pontosan ezért nem szólok neki róla. Nem akarom, hogy arról csámcsogjanak egyesek, hogy én azért kerültem be oda, mert a párom elintézte. A saját erőmből jutottam el oda, ahol most vagyok, nem segített senki most sem kell…
- Liz… ne engedd, hogy a büszkeséged vezessen, mert az nem vezet semmi jóra…