42. rész

A lányok amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak is. Mindenki még ki akarta használni ezt a picike időt, ami volt a szünetből, mert tudtuk, hogy ezek után november közepén lesz megállás.
Beszéltem Christiannal az állás ügyében, és megnyugtatott, ne érezzem úgy, hogy Sebi kipárnázott nekem mindent. Ő már kért a főnökömtől egy listát, hogy kik lennének alkalmasak erre az állásra, s ő egyértelműen engem javasolt. Az még egy külön plusz, hogy Sebi barátnője vagyok, mert ahogy ő fogalmazott a kis német nem fog sopánkodni, hogy nincs mellette a kedvese. Ezen mosolyognom kellett.
Sebinek egyébként volt egy-két érdekes húzása, amit ő csak meglepetésnek hívott, én pedig megpróbáltam nem túlságosan kiakadni rajtuk. Az egyik az volt, hogy kijelentette, ha mostantól én is itt lakom, akkor kell nekem egy autó. Már előre rázott a hideg, hogy mit talált ki, s mikor közölte, hogy ő vett is egyet, akkor én csak nagyokat lélegeztem. Amikor megláttam, hogy az egy ezüstszínű AUDI Q7-es akkor, már a levegő is a tüdőmbe akadt. Azért hozzátette, hogy vacillált a Q7-es és TT között, de ez sokkal nagyobb, így a célnak pont megfelel. Természetesen azt sem hagyta ki, ha mégis inkább a TT kellene, sebaj azt is megveszi nekem. Nem akartam veszekedni, így mondtam neki, hogy nem kell másik autó ez tökéletesen megfelel. Annyira boldog volt, nem akartam elrontani az örömét. Úgy gondoltam ennyi még beleér, hiszen nem csak én fogom majd használni.
Addig nyüstölt, amíg elmentünk egy próbakörre. Egy gyerek lelkesedése hozzá képest semmi. A kulcsok a kezembe voltak, de láttam rajta, már képzeletben az autó gázpedálját nyomja, ahogy ábrándozós tekintettel figyelte. Meglepődött, amikor a kulcsot a kezébe adtam, és beültem az anyós ülésre. Láthatóan jól esett neki, mikor közöltem ő az autóversenyző, avassa fel ezt a csodát. Az örömtől csak úgy csillogtak a szemei, és én ettől voltam nagyon boldog. Rájöttem, nem lehetek túlságosan büszke, meg kell engednem neki, hogy kényeztessen egy picikét, persze azért a realitások talaján maradva. Ha ő boldog én is az vagyok. Nem fog érdekelni mások mit gondolnak majd erről. Vagyis megpróbálok nem tudomást venni róluk…
A másik meglepetése, pedig, hogy Londonban vett egy házat. Nem, nem egy lakást, egy házat. Magyarázatképpen azért hozzátette, azért vásárolt egy lakot ott is, mert úgyis sokat kell majd lennünk a gyárban is, és unja már a szállodákat. Valahol mélyen megértettem őt. Hozzátette még azt is, hogy el kellene mennünk a jövő héten, és be kellene rendeznünk, mert akkor van csak rá időnk. Mikor megkérdeztem mégis mekkora házat vett, azt felelte körülbelül akkora, mint ez.
Akkor még nem is voltam annyira kiadva. A türelmem, viszont akkora adta meg végérvényesen magát, mikor megláttam a házat. Hat szoba, igen hat. A svájci háza négy szobás, majdnem eltalálta, mikor azt mondta, hogy ugyanakkora. Egy hetünk volt rá, hogy otthont teremtsünk belőle. A szülei és Fabi eljöttek segíteni, és persze a csajok is. A barátnőimet az ujja köré csavarta a kis srác. Szinte itták a szavait. Vic meg is jegyzete, hogy nagy Casanova lesz belőle.
Az utolsó hét alatt teljesen elfáradtunk. Festettünk, takarítottunk és pakoltunk, de péntek este teljesen kész lettünk. Alig hittem el. Délután Heikke, Norbert és Fabi távoztak, a lányok is elmentek, így kettesben maradtunk az új otthonunkban. A hálószobánkat csak ma sikerült teljesen berendezni, mert az ágyunk délelőtt érkezett meg, így természetesen fel is avattuk, persze már csak akkor, mikor mindenki lelépett. Hétvégén csak egymással foglalkoztunk, és izgatottan vártuk a hétfő reggelt…