44. rész

Reggel már csak arra eszméltem fel, hogy a kocsival Milton Keynesbe tartunk, a gyárba. A gyomrom liftezni kezdett, nem éreztem magam a legrózsásabban. Mély levegőket vettem, persze úgy, hogy a mellettem ülő ebből ne vegyen észre semmit sem. Nem akartam, hogy feleslegesen aggódjon. De nem voltam jól, nagyon nem. Izzadt a tenyerem, és remegtek a lábaim is. Mintha egy ringlisen ültem volna, amiből nincs megállás. A reggeli éreztem, hogy kikívánkozna. Ekkor Sebi egy hatalmasat fékezett.
- Jézusom drága! Jól érzed magad? Fal fehér vagy! – felém fordult, de én csak kinyitottam a felőlem lévő ajtót, és mélyeket lélegeztem. Sebi kipattant mellőlem, odajött hozzám, és kicsatolt. Egy palack vizet vett elő a táskájából, s odaadta. Kicsit kortyolgattam belőle, hátha jobban leszek. – Drága, most jobb? Hogyan tudnék segíteni… - látszott rajta, hogy borzasztóan aggódik értem. Hiába volt minden segítsége éreztem a reggelim távozni fog. Így csak arra volt időm, hogy kipattantam a kocsiból, Sebit félrelöktem, és kiadtam a gyomrom tartalmát. Ő megfogta a hajamat, hogy ne hányam össze, és simogatta a hátamat.
Miután végeztem, sem éreztem magam túl jól. Kiöblítettem a számat, de érzetem, hogy forog velem az egész világ. Ahogy kiegyenesedtem, már meg is szédültem. Sebi felkapott a karjaiba, és beültetett az autóba, de a fejem búbjára azért adott egy puszit, és megsimogatta az arcomat. Bepattant a vezetői ülésre, és kezébe vette a telefont, tárcsázott.
- Hello Christian, Seb vagyok…
- Az a helyzet, hogy ma nem megyünk be a gyárba… - ekkor felkaptam a fejem. Nem megyünk be???
- Liz nem érzi magát jól, és nem akarom magára hagyni…
- Még nem voltunk orvosnál, de ahogy sejtem nem lesz könnyű elcipelnem őt… - itt már csúnyán néztem rá, de nem vett tudomást róla. Engem orvoshoz????? Hisz a tű látványától is rosszul leszek…
- Én mindent el fogok követni, hidd el… - hogy orvoshoz vigyél???? Az ki van zárva…
- Oké, rendben… akkor majd beszélünk…
- Hello…
Becsatolt engem, majd magát is, megfordult, s gázt adott. Nem akartam orvost látni, és orvosságokat szedni. Olyan sírhatnékom lett az egésztől… Az előbb még mérges voltam rá… most meg inkább sírnék. Még hangulatváltozásiam is vannak… csodás…
- Ugye nem akarsz orvoshoz vinni??? – kérdeztem tőle a lehető lekétségbeesett szemeimmel.
- Drága, nem fog bántani, csak megvizsgál… aggódom érted… ha szeretnéd, bemegyek veled. – simogatta az arcomat. Nem néztem meg mennyivel megyünk, úgyis tudtam, hogy a kilométeróra a 200-hoz van közel, közben ő engem figyel, és az egyik kezével simogatja az arcomat…
- Én nem akarok orvoshoz menni… már sokkal jobban vagyok. Sőt! Éhes vagyok… úgy ennék valami édeset… - már elképzeltem egy nagy szelet dobos tortát a lelki szemeim előtt. Még a nyál is összefutott a számban…
- Édeset???? – lepődött meg teljesen. – Hisz, az előbb szabadultál meg a reggelidtől…
- Igen, édeset ennék… Habár, most ahogy így belegondolok, felfordul a gyomrom… - megint liftezni kezdett…
- Megálljak? – kérdezte riadtan.
- Nem kell. Úgysincs semmi, amit ki adhatnék magamból… - komorultam el teljesen. – de te bemész a gyárba, ugye? – belegondoltam, s igaza van abba, hogy ma képtelen lennék dolgozni. Ahhoz túl gyengének érzem magam.
- Nem, ma téged foglak ápolni, persze miután meglátogattuk a doktor bácsit… - nézett rám ellentmondást nem tűrően.
- Sebi… kérlek… csak ezt ne… - könyörögtem neki. – Hazamegyek, ágyba is dughatsz… ígérem jó kislány leszek, csak dokit ne…
- Ágyba dugni??? – húzódott kaján mosolyra a szája…
Én már csak csóváltam a fejem. Csak Ő tud még ilyenkor is a szexre gondolni…