47. rész

- Az egy terhességi teszt…
- Azt látom, de minek kellett ez neked… - és ekkor leesett neki – Csak nem??? – csillogtak a szemei a boldogságtól.
- Nem Sebi, nem vagyok terhes. Tracy erre gyanakodott a tüneteim alapján és vett néhányat, hogy egyértelmű legyen. De nincsen úton a legifjabb Vettel… - hajtottam le szomorúan a fejem. Odalépett hozzám, és a karjaiba zárt szorosan.
- Lehet még egy csomó babánk… - mosolygott rám édesen.
- Tudom, csak… - ekkor egy könnycsepp folyt le az arcomról. Gyorsan letörölte, és a homlokát az enyémnek döntötte.
- Drága, annyi babánk lesz, amennyit csak akarunk… ha itt lesz az ideje, és úgy adódik, hogy úton lesz, akkor mi nagyon fogjuk őt szeretni… addig meg itt vagyunk egymásnak… szeretlek, és ez az egy, ami fontos… - a szemei őszinteségről és szerelemről tanúskodtak.
Szerencsésnek éreztem magam. Mindenem megvan, amire szükségem lehet az életben. Egészséges vagyok, vannak barátaim, van állásom, és ami a legeslegfontosabb itt van nekem a legnagyszerűbb férfi a világon, akibe halálosan szerelmes vagyok, Sebi.
Pénteken már sokkal jobban voltam, így a doki úgy döntött, hogy keresőképes stádiumba léphetek. Izgatott voltam, hogy milyen lesz az új munkám, milyenek lesznek az új munkatársaim. A múlt heti félelmeimet, mintha egy szellő fújta volna el. Most mindennek inkább a pozitív oldalát láttam, talán ezt sokkal inkább köszönhetem a barátaimnak és a kedvesemnek.
Hétfő reggel izgatottan ültem az autóban, s olyan voltam, mint egy sajtkukac, nem fértem a bőrömbe. Sebi csak mosolygott rajtam. Meg is jegyezte, hogy jobban szeret így látni, mint egy héttel ezelőtt. Még most is megemlegeti nekem, hogy szörnyű volt engem úgy látni, és ő nem tudott semmit tenni, hogy jobban érezzem magam.
Ahogy megláttam a gyárat egy kis félelmem is elő jött. Mi van, ha nem fogok megfelelni az elém támasztott követelményeknek? Mi van, ha nem fognak szeretni?
- Drága, ne agyalj már annyit…
- Miből gondolod, hogy agyalok valamin? – teljesen ledöbbentem a kérdésén.
- Olyankor mindig felhúzod az orrod… - mosolygott rajtam. Már ennyire ismer… - Meg is érkeztünk. – az alagsori pakolóba mentünk s nem sokkal később, ahogy megállt, ’Sebastian Vettel’ feliratú tábla volt olvasható a kocsi orránál. Nagyot néztem. Ő csak nevetett. – Mi van, ha nincs hely? Mégsem maradhatok hely nélkül…
- De én úgy tudom, hogy van elegendő pakolóhely mindenkinek. Talán még kétszer is tudnál, annyi van. – néztem szét.
- Így legalább mindenki tudja, hogy itt vagyok. – mondta büszkén, én csak nevettem.
A lifthez mentünk, mert a negyediken kellett jelentkeznem Christiannál, de Sebi megígérte, hogy velem jön, úgyis beszélnie kell vele. Ott azonban egy nemkívánatos személlyel néztem farkasszemet.
- Ó, kiket látnak szemeim? Seb és a kis barátnője… olyan régen találkoztunk már Liz…