Valóság vagy álom? 1. fejezet

Fernando Alonso vagyok, s ma 2010-es évad negyedik versenyhétvégéje van, Kínában. Tavaly csak a 9. hely jutott nekem, így megpróbálok egy olyan eredményt nyújtani, amit várnak tőlem, és én is magamtól. Raquel nem kísért el, ha el is jön, lassan olyan, mintha az újságíróknak és a fotósoknak akarna már csak megfelelni. Néha jó lenne kettesben lenni, elbújni a világ elől. Ő erre mindig azt mondja, hogy neki is vannak rajongói, s meg kell nekik is felelnie, nem lehet mindig velem.
Épp ebédidő van, s én próbálkozom azt a valamit magamba tömni, amit étel címén elém tettek. A szomszéd asztalnál Felipe szórakoztatja a saját és az én szerelőimet is. Egyre többször érzem azt, hogy én egy kívülálló vagyok, hiába próbálkozom a csapattársam már családtag, én csak szeretnék ide tartozni. Idén már amúgy is volt egy összezördülésünk, de a külvilágnak azt mutatjuk, hogy csapaton belül minden a legnagyobb rendben van.
Néhány napja beszéltem Kimivel is telefonon, és elmondta, hogy nagyon sok köze volt Felipének ahhoz, hogy neki mennie kellett, s vigyázzak a kis brazillal, mert nem tudom, hogy kinek mit mond róla a hátam mögött. Mert amit Felipe mond az, szent, és sérthetetlen. Egyáltalán nem feltételezi róla senki, hogy hazudna… pedig mekkorát tévednek. Kimi megmondta nekem, hogy ne szerződjek ide. Akkor azt hittem, hogy a féltékenység beszél belőle… ma már tudom, hogy csak jót akart nekem.
Azt hiszem, pihenek egy kicsit időmérő előtt. Fáradtnak érzem magam, de ez nem fizikai inkább lelki. Örülnöm kellene, hisz az új csapatomnál az első versenyen nyerni tudtam, és az összetettben második vagyok Sebi előtt, és Felipe mögött. Mennyire büszke volt magára, Malajzia után, hogy ő vezet, és nekem a motorom meg megadta magát. Igen, ez a hatalmas Ferrari csapatszellem. Igen egy nagycsalád… inkább csak Felipe nagy családja. Persze amikor odavágtam neki, hogy én legalább nyertem versenyt, míg neki csak a dobogó alsóbb fokai jutottak. Erre ő azt mondta, hogy ő már kétszer állt a dobogón, míg én csak egyszer. Mindig mindenre van olyan válasza, mivel belém tud rúgni egy kicsit.
Inkább bemegyek a szobámba pihenni egy kicsit, ahelyett, hogy itt kesergek magamban. Felálltam a székemről, odabiccentettem a többieknek, s útba vettem a szobámat. Beérve, boxerra, és pólóra vetkőztem, beállította az ébresztőt, s lefeküdtem. Nem sokkal később, már álomországban jártam.
Arra ébredtem, hogy valaki finoman cirógatja az arcomat. Apró pici érintésekkel, és csókokkal. Lassan kinyitottam a szemeimet, s egy szőkés barna szürke szemű gyönyörű lány feküdt mellettem az ágyban. Meglepetten pislogtam rá, hisz nem tudtam ki ő.
- Ki vagy te?
- Hogy én ki vagyok, az nem számít. De az igen, hogy te ma és holnap a legjobb teljesítményedet nyújtsd. Én ebben tudok neked segíteni. – a hangja szinte simogatta a szívemet.
- Hogyan? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Engedd el magad. A többit bízd rám…
Megcsókolt, s én hagytam. Sőt, visszacsókoltam. Soha nem éreztem még ilyet. A vágy lávaként öntötte el testemet. Nem értettem magam. Nős ember vagyok, mégis egy vad idegen nővel fekszem az ágyamba, aki hihetetlenül gyönyörű, s csókolózunk.
Nem bírtam magammal, azonnal érezni akartam őt. A kezem a pólója alá kúszott, s a csókunkat csak addig szakítottuk meg, míg mindketten megszabadultunk a pólóinktól. A keze már férfiasságomnál járt, ami ki akart törni a szűk boxeremből. Én közbe simogattam őt, ahol értem. A hátamra fordított, s a nyakamat kezdte kényeztetni, majd a mellkasomra tért át. A levegőt már szaporán kapkodtam, mikor egy mozdulattal megszabadított az utolsó ruhadarabomtól. Nem bírtam tovább. Úgy éreztem, megőrülök, ha nem tehetem magamévá. Nem törődtem a következményekkel, azzal sem, hogy ennek a gyönyörű lánynak még a nevét sem tudom. Egy dolgot akartam, hogy fogadjon magába, legyen az enyém.
Egy gyors mozdulattal én kerültem felülre, s az utolsó ruhadarabját is levettem róla, ami takarta a tökéletes testét. Fölé hajoltam, s szenvedélyesen megcsókoltam, s egy mozdulattal belé hatoltam. Lassan kezdtem el mozogni benne, minden pillanatot ki akartam használni, minél tovább húzni a dolgot, de elég nehezen bírtam, s láttam ő is.
-Nando… kérlek… ne kínozz…
Nem kellett több bátorítás. Azonnal gyorsabb tempóra váltottam, s a lökéseim is mélyebbek lettek. Éreztem, hogy nincs messze a beteljesülés. Rám nézett azokkal a gyönyörű szürke szemeivel, amikbe elvesztem. Lehajoltam hozzá, s szenvedélyesen megcsókoltam, mire a testemet átjárta a mindent elsöprő gyönyör, a fehér fény, amely ismerős volt, de mégsem. Még sosem éreztem ilyet, soha nem volt ennyire jó. Kinyitottam a szemeimet, s láttam, figyel engem. Óvatosan legördültem róla, s ő egyszerre hozzám bújt, s én szorosan öleltem magamhoz.
- Ugye nem hagysz el…
- Mindig itt leszek veled Nando… amikor csak szükséged lesz rám. Most pedig alvás. Még időmérőig aludhatsz egy picikét…
- Rendben… - boldog mosollyal az arcomon aludtam el.
Nem sokkal később dörömbölésre ébredtem, s Andrea a mérnököm hangjára.
- Fer!!! Ébresztő!! Mindjárt időmérő! Öltözz…
- Oké…
Egy pillanatra azt sem tudtam, hol vagyok. Nem tudtam eldönteni, hogy azt a lányt csak álmodtam, vagy mindez meg is történt. Kipihenten és fitten ültem fel az ágyban, s meglepettem pislogtam, mikor észrevettem, hogy meztelen vagyok. Akkor most megtörtént? De hová tűnt az a lány?
Gyorsan felöltöztem a verseny overálomba, s igyekeztem az időmérőre, mert láttam már késésben vagyok, s nincs kedvem Stefano kiabálását hallgatni. A motorhomeból kilépve össze is futottam vele.
- Fer! Már mindenki téged vár… gyere… - kicsit mérges volt.
- Oké… sietek…
A fotósok és az újságírók persze most is itt voltak, és folyamatosan kattantak a gépek, s készültek a képek. Körbenéztem, s megláttam Őt. Alig hittem el, Ő az. Észrevett, s rám mosolygott.
- Fer, gyere már… Stefano ideges lesz… - szólt Andrea.
- Egy pillanat… - néztem Andreára.
Mire visszanéztem oda, ahol Ő volt, már csak a hűlt helyét néztem. Csalódottság futott végig az egész testemen. Monoton léptekkel mentem a boxig. Vajon látom még? Ki ez a lány? Álom volt, vagy tényleg megtörtént? Behunytam a szemeim, s nem láttam mást, mint azokat a gyönyörű szürke szemeket…