Valóság vagy álom? 2. fejezet

Az időmérő nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. A Q1-ben amíg a Red Bullok nem jelentek meg, vezettem, majd a negyedik helyen zártam, Felipe előtt. A Q2-t szintén a negyedik helyen zártam, most is Felipe előtt, aki most csak a hatodik helyet tudta megszerezni. Mind a kettőt a Mclarenes volt csapattársam Lewis Hamilton nyerte meg. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy a Red Bullosok nem mutatták meg igazi erejüket eddig. A megérzésem valósnak bizonyult, mert a Q3-ban hatalmas időt ment Sebi, mögötte Mark, majd jöttem én.
Igazából örülöm kellene, mert eddig mindig poleból vörös bika emblémás autó indult, úgy látszott csak én tudom tartani velük a lépést, de a gondolataim egészen más utat jártak. Andrea meg is jegyezte, olyan, mintha csak testben lennék itt, fejben nagyon-nagyon messze. Igaza volt. A szobámban maradtam gondolatban, vagyis inkább a motorhome előtt. Amikor ismét láttam. Akkor kellett volna oda mennem hozzá, de nem volt lehetőségem.
Semmihez nem volt kedvem, még Raquel hívását is kinyomtam. Gondolom hívni akart, majd erről nyilatkozni később valamelyik újságnak, persze nekem letagadja… Annyira belefáradtam a házasságomba is. Mikor megismertem őt teljesen más személyiség volt. Egyszerű és szerény, aki nem foglalkozik senki véleményével. Ma már Ő Fernando Alonso felesége. Ő találta ki azt is, hogy szinte semmibe ne avassuk bele a médiát, és a rajongókat. De ennyire még sem fordulhatok el tőlük. Most mi van abban, ha elmondom, hogy összeházasodtunk? Igen, össze… Azt is ő erőszakolta ki… persze anyukám megmondta, hogy elhamarkodom… igen megmondta… Én már azért sem hallgattam rá, most meg boldogtalan vagyok. A múlt hónapban megmondta, hogy nem akar gyereket. Ő nem rontja el az alakját érte. Ha annyira szeretnék örökbe fogadhatok egyet, de az se legyen kisebb 10 évesnél, mert nem szereti a gyereksírást. Milyen érdekes… az esküvő előtt nem ezt mondta…
Már megint ő jár a fejemben, leköti minden gondolatomat. Vajon ki Ő? És a legfontosabb kérdés, hogy került az ágyamba? Valakinek látnia kellett? Ez az! Megkérdezem az őröket! Hogy ez eddig nem jutott eszembe…
Azonnal visszasiettem a motorhomeunkhoz, de senki nem látta. A szomorú és csalódott voltam. Titkon abban reménykedtem, hogy valaki észrevette, esetleg ismeri Őt. Nem hittem volna, hogy az egész világ pár óra alatt ennyit fordul velem… Nem tudok, és nem is akarok másra gondolni, csakis rá. Azok a szürke szemek… azt hiszem a csapdájába estem…
Késő délután volt, mire visszaértem a hotelba. Rob hívott, hogy kártyázzunk egyet, de lemondtam. Nem akartam senkivel találkozni, ahhoz túlságosan lekötöttek a gondolataim. Az a lány, az a szürke szempár, és az a pár óra…
Egyátalán nem érdekelt, hogy mi lesz akkor, ha a feleségem megtudja. Biztos kicsapja érte a hisztit, mást úgysem tud, csak hisztizni. Mindenért. Nem megyek el vele nyilvános szereplésre, nem megyünk el sétálni, persze úgy, hogy rengeteg kép készüljön rólunk, és ott vannak még természetesen a koncertek is. Fel áll az összes szőr a hátamon már attól, hogy mások a magánéletembe vájkálnak. Tudom ismert ember vagyok, ez vele jár… tudtam, hogy ez lesz, ha egyszer befutok, és sikerül… kétszeres világbajnok vagyok… igen… tudom…
Elmentem tusolni, de a gondolatban újra és újra megéltem azt a pár órácskát ott a kis szobámban… a vége az lett, hogy hidegzuhannyal kellett a fürdésemet befejezni… Szuper 28 évesen hideg zuhanyt venni… kinevetnének…
Fáradtan dőltem be az ágyamba, de előtte megnéztem a telefonomat. Nem volt rajta nem fogadott hívás. Annyira mégsem volt fontos, amit Raquel akart. A pillantásom a kezemen lévő gyűrűre esett. Még az eljegyzésen kaptam. Nem sokat tétováztam, lehúztam, és az éjjeliszekrényemre tettem. Eddig nem váltam meg tőle. Azóta a kezemen volt. Valami megváltozott bennem… igen… valaki mindent megváltoztatott bennem… Magamra húztam a takarót, és nem sokkal később, már el is aludtam.
Ismét apró érintésekre ébredtem, de sejtettem kitől kapom ezeket. A szemeim kipattantak, s testemet öröm járta át, ahogy megláttam Őt.
- Azt mondtad, nem hagysz el…
- Nem is hagytalak el, itt vagyok… - simogatta az arcomat. – s itt is maradok, amíg szükséged lesz rám.
- Nem tudod elképzelni, mióta vártam rád… - most én csókoltam meg őt. Szenvedélyesen, ahogy még nőt sosem csókoltam. A vágy hihetetlen erővel sújtott le rám, akartam, kívántam őt. Rajta kívül nem érdekelt senki és semmi. Pillanatok alatt szabadultunk meg a ruháinktól. Felesleges is volt rá, azt a csodálatos testét nem kell, hogy ruha fedje előlem. Az ajkait csak úgy faltam, mintha valami életadó nektárt akarnék kiszívni belőlük. Azok a szürke szemek megbabonáztak. Elvesztem bennük, el akartam bennük veszni, s nem szabadulni tőlük sohasem.
A beteljesülés, mint egy robbanás, darabokra hullottam. Kellett pár perc, mire újra fel tudtam fogni a körülöttem lévő dolgokat, a darabjaimból, újra egésszé tudtam válni. Összebújva feküdtünk az ágyban, s mindketten a gondolatainkba mélyedtünk. Rájöttem ő az a lány, akire eddig vártam. Csak őrá van szükségem, senki másra ebben az életben.
- Maradj velem… kérlek… - könyörögtem neki.
- Nando… én mindig veled leszek… - nézett rám csillogó szemekkel. – Nem tudlak elhagyni téged…
- Ki vagy te?
- Az a nő, akire mindig is vágytál…