Valóság vagy álom? 3. fejezet

Másnap reggel ismét egyedül ébredtem. Úgy éreztem, mintha nem lennék teljes, mintha egy részemet ő is elvitte volna magával. A szívem… igen, azt hiszem, vele ment el, amikor távozott. Badarságokat beszélek!!! Hogy lehetne valakit egy nap alatt úgy a szívedbe zárni, hogy szinte fizikai fájdalmat okoz a hiánya? De lehet… velem is ez történt… Egy könnycsepp gördül le az arcomon, és a párnám nyeli el. Fáj… nagyon fáj…
Megpróbáltam legalább annyi erőt venni magamon, hogy napot el tudjam kezdeni, hiszen ma futam. Gyors zuhany, gyors öltözés, és reggeli, aztán pálya. Kapott mindenki erre a hétvégére egy sofőrt, mert valószínűleg eltévednénk ebben a kibogozhatatlan táblahalmazban, amit a kínaiak úgy hívnak, hogy kresz.
Az egész napom olyan, volt, mint egy pillanat, egy szörnyű pillanat. A délelőttömön interjúkat adtam, fotózkodtam, aláírást osztottam, és amikor ennek vége lett, kezdhettem az egészet elölről. Már nagyon untam. Olyan voltam, mint egy bábú, amit ide-oda rángatnak az emberek kényük, kedvük szerint.
A futam sem a legrózsásabban kezdődött, annyira elvesztem a gondolataim között, hogy kiugrottam a rajtnál. Így kaptam egy áthajtásos büntetést. Azért az égiek velem voltak, hogy a verseny eléggé kaotikusra sikeredett, így azt a negyedik helyen tudtam zárni. A pontszerzésemet azért megköszönhetem nagyban a kínai időjárásnak, de azért annyira nem volt jó a helyzet, ugyanis egész verseny alatt a mérnökön ordítozott a fülemre. Voltak szakaszok, amikor teljesen kizártam a külvilágot, például Massa megelőzése a boksz bejáratánál, tényleg nem direkt tettem. Természetesen még vár rám egy alapos fejmosás Stefanonál… már előre repdesek a gondolattól… már megint majd szegény Felipe… hogy tehettem ezt vele… meg mi egy nagycsalád vagyunk, nem akarunk a másiknak rosszat, meg blablabla…
A pilóta parádé alatt Rob kiszúrta, hogy valami nem stimmel velem. Igen, ő nagyon jó barátom. Először nem akartam neki elmondani, féltem ostobának tartana, és kinevetne érte, hogy egy olyan lányról ábrándozom, akinek még a nevét sem tudom. Nem is tudok róla semmit se. Aztán mégis győzött a józanész, és megbeszéltem vele, hogy este átjön, és beszélünk. Nem mondtam neki semmit, de tudom, valakivel meg kell osztanom a dolgot, különben megőrülök. Benne megbízhatok, tisztában vagyok vele, hogy még hazudna is Raquelnek, hogy engem megvédjen. Ő egy igaz barát.
Hamar este lett, és férfiasan bevallom kicsit féltem Rob reakciójától. Domenicali irodájában nem volt annyira feszült a helyzet, mint ahogy gondoltam, elmondták, hogy nem kellene többet ilyet tennem, mert Massával ugyanolyan rangú pilóták vagyunk, s ne vegyem el tőle az esélyt, hogy harcba legyen a jobb pozícióért. Persze ő elveheti tőlem… mindegy nem nyitottam róla vitát… valahogy most nem volt hozzá kedvem…
Idegesen jártam fel és alá a szobában, közben az órámat néztem, és megállapítottam, hogy a lengyelek gyöngyszeme most sem a pontosságáról híres… mondjuk mikor ér bárhova oda pontosan… ezen inkább mosolyognom kellett… Azért annyira nem volt drasztikus a késése, csak fél óra.
- Hello Nando.
- Hello Rob, gyere be, és foglalj helyet. – mutattam a kényelmes kanapé felé. Rendeltem üdítőt, és ropogtatnivalót is, mert tudtam, hogy nem lesz ez egy egyszerű beszélgetés. Én a fotelban foglaltam helyet, szemben a kanapéval.
- Hú, látom, készültél. – nézett az asztalra – Miért érzem azt, hogy komoly dolgot akarsz velem megosztani? – nézett rám mindent tudóan.
- Igen, talán azért, mert ismersz. – nevettem fel erőltetetten. – Nem könnyű mostanában az életem… - sóhajtottam fel.
- Akkor oszd meg…
- Tudod nem olyan egyszerű az egész… elég bonyolult…
- Nem értem mi lehet ennyire bonyolult… nyugi Nando… mindent meg lehet oldani… - szerintem látta rajtam, hogy feszült vagyok, ezért próbált nyugtatni.
- Igen, ebben igazad van…
- Na látod… Tanuld meg, hogy lengyel barátodnak mindig igaza van… - húzta ki magát büszkén.
- Igen Kubika… Ezt észben tartom… - mosolyogtam rá gonoszan.
- Hé, te spanyol, fejezd be, különben összeakad…
- Mi Kubika? Az orrunk? – már ő is kacagott. Az ismerkedésünk elején mindig az orrméretével húztam, mára ezt megszokta. Már nem akarja érte betörni az én picike orrocskámat…
- Na jó, végre kibököd, hogy mi is az a bonyolult dolog? – nézett rám hatalmas szemekkel. Nem kerülgettem tovább a forró kását, azt hiszem, nem lenne sok értelme.
- Megcsaltam Raquelt.
- Hogy mit csináltál???